Ha jól tudom, a hétvégén el sem utazott a Freiburggal az Augsburg elleni bajnokira. Reméljük, nem komoly a baj.
Szerencsére csak egy könnyebb vádlisérülés miatt maradtam ki a keretből, amit az egyik múlt heti edzésen szedtem össze. Kedden már teljes erőbedobással edzhettem újra.
A válogatott sikerei miatt megnőtt a tisztelet ön iránt a Freiburgban? Mennyire volt téma az öltözőben, hogy rég nem látott menetelés részese lehetett a nemzeti csapattal?
Természetesen mindenki gratulált, büszkék a sikereimre, de a Freiburgnál e nélkül is mindenki tiszteli a másikat és elismerik a teljesítményeket.
De azért Freiburgban is jobban örülnek arra, ha egy játékosuk egy jól szereplő, lendületben lévő, ráadásul Eb-résztvevő válogatott tagja, nem?
Nyilvánvaló, hogy az mindenkinek jó, ha egy sikeres válogatottból tér vissza az ember, hiszen ez a bajnoki teljesítményre is jó hatással lehet.
Ön a Rossi-éra kezdete óta stabil tagja a válogatottnak. Minek tulajdonítja a remek őszi szereplést? Mi történt az elmúlt egy év alatt?
Amit a szakmai stáb az elmúlt két évben elkezdett felépíteni, az őszi mérkőzésekre érett be. Rengeteg játékost kipróbáltak, kellett idő ahhoz, hogy a szövetségi kapitány a keret ideális összetételét megtalálja, s meg is kellett értenünk, mit kér tőlünk a szakmai stáb.
Melyek voltak Marco Rossiék főbb kérései?
Igazi csapatként sikerült összeállnunk, nincsenek egyénieskedések, széthúzások, s ez a pályán is meglátszik. S az is fontos, hogy minden játékos megértette a szakmai stáb azon kérését, hogy ne csak a pályán, hanem azon kívül is egy igazi közösség legyünk.
Sokan talán nem is emlékeznek rá, de már a 2016-os Eb előtt, az Elefántcsontpart elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a válogatottban. Miben más Marco Rossi, mint akár Georges Leekens vagy Bernd Storck? Vagy akár úgy is kérdezhetném: miben különbözik a mostani válogatott a korábbiaktól?
Nem annyira szeretek múltba visszatekintgetni. A jelenlegi rendszer tökéletesen működik, a szakmai stáb és a játékosok között rendkívül jó a kapcsolat, ennek is köszönhető, hogy rátaláltunk a helyes útra, ezt kell folytatni.
S miben más a válogatott taktikája? Köztudott, hogy Marco Rossi a háromvédős és az ötvédős rendszert váltogatta a Honvédnál is, sokan ennek tulajdonítják a 2017-es, kissé váratlan bajnoki címet is.
Rossi előtt a válogatott valóban a leggyakrabban a négyvédős rendszerben játszott. De miután ő lett a szövetségi kapitány,
szép lassan adagolni kezdte a három, majd az ötvédős rendszert, ami nyilván az ellenfelektől függően változik.
De ez a formáció valóban testhez állóbb a válogatott számára, ezt bizonyítja az őszi nagy fejlődésünk, hiszen meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottunk. Persze, néha be-becsúszik egy gyengébb mérkőzés is, de nagyon sok pozitív dolog történt velünk az elmúlt időszakban, amelyekre nyugodtan lehet építeni. S hadd térjek vissza egy korábbi gondolatomra.
Mindez nem tudna működni anélkül, hogy nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is igazi közösséget alkotunk.
S ebben – is – óriási szerepe van a Marco Rossi vezette szakmai stábnak.
Meg lehet azt határozni, hogy ebben a fogaskerékben mi az ön feladata?
Úgynevezett második csatárt játszom elöl, ezt a szerepkört nagyon szeretem, hiszen nem elsősorban a védők sűrűjében kell küzdenem, így sokkal szabadabban tudok mozogni, szabadabbnak is érzem magam. Hiszen
az ék mögött vissza tudok lépni, és onnan fordulok rá, vezethetem a labdát a védelemre.
Ez a pozíció fekszik nekem a legjobban, itt tudom a legjobb teljesítményt nyújtani.
Az ön életében, játékában mennyi változást hozott, hogy egy sikeres válogatott stabil tagja lehet? Nagyobb lett az önbizalma, bátrabb lett a játéka Freiburgban is?
Elnézést, de inkább azt mondanám, előbb játszottam bátran és jól a Freiburgban, ezért tudtam bekerülni a válogatottba. De az is igaz, hogy a nemzeti csapatban elért sikerek hatalmas plusz erőt és motivációt jelentenek nem csak a klubban végzett munka során, hanem a hétköznapokon is, sőt akkor is, ha éppen egy nehezebb időszakban van az ember. De most nem szabad leállni! Ugyanolyan elánnal és motivációval kell előre mennünk, mint ahogy eddig tettük. S ahhoz, hogy a jelenlegi eredményességet megtartsuk, rá kell tennünk egy lapáttal, és még többet kell dolgoznunk.
Több játékosunk is nyilatkozta már, a szakmai stáb munkáján kívül az is hozzájárult a sikerekhez, hogy a magyar válogatottnak olyan vezéregyéniségei vannak, mint korábban Dzsudzsák Balázs, mostanában pedig Szalai Ádám. Igaz, hogy a Mainz támadója nem akármilyen motivációs beszédet mondott az Izland elleni mérkőzés előtt, majd a szünetben is?
Valóban, az ő személyiségük nagyon fontos. Éppen ezért örülnék, ha Dzsudzsák Balázzsal játszanánk még együtt a válogatottban. A szakmai stábon kívül most valóban
Szalai Ádám az első számú vezér az öltözőben
, az Izland-meccs előtt is feltüzelt minket, majd miután az első félidőben hátrányba kerültünk annak a szerencsétlen gólnak köszönhetően,
olyan beszédet mondott az öltözőben, hogy a mai napig kiráz a hideg.
Ez is kellett ahhoz, hogy addig mentünk előre, amíg meg nem nyertük a mérkőzést.
Előbb említette, hogy rá kell tenni egy lapáttal. Erre már csak azért is szükség lesz, hiszen jön a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság a éPortugália s a Franciaország elleni budapesti, valamint a németek elleni müncheni találkozókkal. Álmodik már ezekkel a mérkőzésekkel?
Természetesen. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy meg tudtuk ragadni az utolsó szalmaszálat, így a bolgárok és az izlandiak legyőzésével mi is Eb-résztvevők lehetünk. Úgy gondolom, hogy ez hosszú évekre pozitívan befolyásolja majd a magyar labdarúgás alakulását, a sportág hazai megítélését. De éppen
a Nemzetek Ligája-sorozat a bizonyíték – ahol nem sokan adtak nekünk esélyt – hogy a papíron erősebb ellenfelek ellen is helyt tudtunk állni.
Meggyőződésem, hogy a mai magyar válogatottban még rengeteg potenciál van, s bár az Eb-n a legnehezebb csoportba kerültünk – tudom, hogy közhely –, de egy mérkőzésen tényleg bármi megtörténhet. Mindenesetre
mindent megteszünk azért, hogy felborítsuk a papírformát.
S persze, azt is reméljük, hogy mindezt már teltház előtt tehetjük meg.
Amikor elkezdte a pályafutását, milyen célokat tűzött ki maga elé? Lehet mondani, hogy előre megvolt írva a sorsa, hiszen édesapja, Sallai Tibor a Honvéd és a Siófok NB I-es futballistája volt, nagybátyja pedig az 55-szörös válogatott Sallai Sándor, aki két világbajnokságon (1982, Spanyolország, 1986, Mexikó) is részt vett?
Nem feltétlenül volt megírva. Természetesen sokat jártam apuval meccsekre, egészen kis korom óta a futball bűvkörében nőttem fel, sokat játszottam Sanyival is, de ha ők nem léptek pályára, egy idő után inkább a külföldi mérkőzéseket figyeltem. S bár élőben már nem láthattam játszani,
az első nagy kedvencem Détári Lajos volt, aztán pedig Gera Zoltán.
Életem nagy ajándéka, hogy vele már együtt játszhattam a válogatottban is.
A Puskás Akadémiában mutatkozott be az NB I-ben, de elég hamar külföldre került. Miként emlékszik a Freiburg előtti időszakra? Mit tanult az olasz Palermóban illetve az APOEL-ben?
Szép, de egyben nehéz időszak is volt. Palermóban elég sokat játszottam, de öt edzőm volt egy év alatt, ezzel együtt
rengeteget tapasztaltam, tanultam, elsősorban taktikailag fejlődtem sokat
annak ellenére, hogy kiestünk. Szerintem sikerült bizonyítanom, hogy milyen kvalitás rejlik bennem. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy ezután egy BL-főtáblás csapathoz igazolhattam. Az APOEL-nél is remekül éreztem magam,
a rendszeres játéklehetőség, a sok rangos nemzetközi találkozó is hozzájárult ahhoz, hogy most a Freiburg futballistája lehetek,
és a magyar válogatottban is stabilan számítanak rám.
A kívülállónak is feltűnhet, abszolút tudatosan lépdel előre.
Ez így van. Sosem voltam annak a híve, hogy meggondolatlanul ugráljak, hiszen ebbe az ember könnyen belebukhat. A menedzseremmel abszolút egyetértünk abban, hogy
lépésről lépésre kell haladnunk, hiszen ha nem így tennénk, nagyot zuhanhatok.
Ha például majd egyszer a Freiburgból is tovább lépek, egyáltalán nem valószínű, hogy topcsapathoz szerződöm.
Freiburgban milyen körülmények között él? Igaz, hogy Hugó a család szemefénye?
A város kertvárosi részén, a Fekete-erdő mellett, nagyon jó levegőn, ideális körülmények között, egy társasházban lakunk a barátnőmmel. S valóban igaz, hogy Hugó, a franciabulldog a mi kis kedvencünk. Olyan, mint egy kisgyerek, eleinte nem volt könnyű vele, de most már remek kis társunk.
Milyen most a járványhelyzet arrafelé? A szigorítások mennyire nehezítik meg a hétköznapi életet?
Hasonló, mint Magyarországon, ha elhagyjuk az otthonunkat, mindenhol, már az utcán is maszkot kell viselnünk, korlátozták a boltok nyitva tartását is. A klubnál szerencsére nagyon odafigyelnek ránk,
heti háromszor is letesztelnek minket, a hét elején, a bajnoki előtti nap, majd utána is.
Összességében miként gondol vissza 2020-ra?
Ha az eredményességet nézem,
nem lehet hiányérzetünk, viszont a szurkolók nélkül nem igazi a futball.
Képzeljük csak el, milyen lett volna a hangulat, ha a Puskás Arénában több mint 60 ezer drukker előtt fordítjuk meg az utolsó percekben az Izland elleni mérkőzést.
Nehéz időszakot élünk, rengetegen elvesztették a munkájukat, sok ember a szerettei elvesztése miatt is szomorú, ezért is nagyon fontos számunkra, hogy az Eb-kijutással 15 millió magyar embernek szereztünk örömet
. Ez a pozitív része a futballnak, az életünknek, és ezt az életérzést kell továbbvinnünk 2021-re is.
Sallai Tibor, az édesapa
- Ön hosszú éveken át stabil NB I-es futballista volt, játszott többek között a Szeged, a Bp. Honvéd, a Vác és a Siófok csapataiban is, bátyja pedig Sallai Sándor, korábbi 55-szörös válogatott labdarúgó, kétszeres vb-résztvevő. Roland azt mondja: még ezzel a családi háttérrel sem volt törvényszerű, hogy labdarúgó lesz belőle. Igaz ez?SALLAI TIBOR: Abszolút. Persze, egy futballista természetesen azt szeretné, hogy a fia tovább vigye a hagyományokat, de semmit nem erőltettem. Mindig jött velem edzésekre, és megszerette a futballközeget. Siófokon, még az óvodában kezdte a focit, aztán 6-7 éves korában volt egy kis „törés", de ez csupán 2-3 hónapos kihagyást jelentetett. Ám miután túl volt ezen, abszolút céltudatosan, nagyon sok mindenről lemondva készült a futballistaéletre. Előfordult, hogy a Balaton partján együtt horgásztunk, elment vécére, majd hosszú percekig nem tért vissza. Aggódva kerestem, de hamar megtaláltam, kiderült: labdapattogást hallott, és inkább beállt focizni. Pedig összességében nem volt egyszerű az élete, hiszen az édesanyjával viszonylag korán elváltunk, és úgy alakult, hogy őt és húgát kiskoruk óta én neveltem fel.
- Mikor látszott rajta, hogy az átlagnál nagyobb tehetség, és akár sokra is viheti?
S.T. Egyáltalán nem az apai elfogultság mondatja velem, de a szakemberek is egészen kis korától azt mondták, hogy nagyon ügyes. A kezdetekkor, Siófokon én voltam az edzője, és az U11-es és U-12-es korosztályban is úgy nyertünk bajnoki címet, hogy a 206 gólból több mint 100-at Roli szerzett. Ám egy idő után úgy éreztem: nem egészséges, hogy én edzem őt, és többet is láttam benne, minthogy a Balaton partján maradjon. Egy ismerős révén, 13 éves korában került Felcsútra a Puskás Akadémiához, ahol aztán NB I-es játékos vált belőle. Annak is nagyon örülök, hogy sosem szállt el magától, a mai napig szerény maradt, s még a kritikákból is plusz erőt kovácsolt, még inkább a legjobb akart lenni. Egyébként is arra neveltem, hogy ne szájhős legyen, ne a külsőségekkel, hanem a teljesítményével hívja fel magára a figyelmet. Nem véletlen például az sem, hogy egyáltalán nem hódol a mai futballistadivatnak: egyetlenegy tetoválása sincs.