A bénázó üldözők miatt lehet nyugodt a bohózatba illően védekező Bayern München

Bajnokok Ligája, 4. forduló, szerda
A Bayern München kíméletlenül megbüntette a Salzburg hibáit
Vágólapra másolva!
Bármilyen humorosan is hangzik: 2021. január 20-án véget ért az ősz a Bundesligában és 2021. január 22-én kezdődik a tavasz. A téli szünet ezúttal 46 óra lesz, hiszen szerdán este fél 11 előtt néhány perccel fejezte be 8 csapat a bajnokság első felét, és pénteken este fél 9-kor egy Mönchengladbach-Dortmund rangadóval már kezdetét veszi a második fele.

Korábban előfordult, hogy 46 nap is eltelt az őszi zárás és a tavaszi nyitány között, de legtöbbször 5-6 hét volt a pihenésre, a dolgok újragondolására szánt idő.

Igaz, 1964-ben még szilveszter délutánján is rendeztek egy Nürnberg-Stuttgart meccset, de a vendégcsapat szerencséje, hogy akkor még nem volt világítás Nürnbergben és a két város annyira közel van egymáshoz, hogy nem kellett az autópályán, a buszban szilveszterezniük a Stuttgart játékosainak.

Ám ez nem jellemző a Bundesligára, mindig volt valamennyi szünet a bajnokság két félideje között.

Talán sokan emlékeznek rá, hogy ilyenkor néha igen látványos és jókedvű teremtornákon is láthattuk a sztárokat, de amikor később ezek az események megszűntek akkor is mindig volt 3-4 hét téli szünet. Viszont korábban még soha nem szólt bele így egy világjárvány a lebonyolításba, mint idén. Ennek a rendhagyó idénynek így szokatlanul rövid a szünete is. A már említett 46 óra.

A Bayern München lett az őszi bajnok. Papírforma, hisz 2020-ban ez a csapat az egész világ legjobbja volt. A 12 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereséges mérleg egy ilyen nyár után nem rossz, a támadójáték pedig egyszerűen lenyűgöző! 49 gólt szerzett a csapat, a Bundesliga történetében 34 mérkőzés alatt 101 a csúcs, vagyis akár ez meg is dönthető.

A Bayern München önmagához képest gyengébben játszott az ősszel, mégis biztosan vezeti a német bajnokságot Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Werner Eifried

A gond csak az, hogy túlzottan Lewandowski-függő a támadójáték. Robert Lewandowski 22 gólt szerzett 17 forduló során, 8 alkalommal pont ennyi kellett a gólkirályi címhez 34 játéknap után. 14 alkalommal meg ennél kevesebb is elég volt. Vagyis ha valakinek nem kell magyarázkodni Münchenben az ősz miatt, akkor az a világ jelenleg legjobb focistája. Továbbá Müllernek, valamint Neuernek sem kell. Bár utóbbi ipari mennyiségben kapta a gólokat, de erről inkább az előtte játszók tehetnek. És sokszor nagy bravúrral hozta helyre társai hibáját.

Amit hátul csinál a tavaly öt trófeát begyűjtő csapat az bohózatba illik. 17 mérkőzésen kapott 25 gólt.

Ennél többet nem kell mondani a védekezésről. Illetve még annyit, hogy 6 csapat kevesebb gólt kapott nála, közte az újonc Bielefeld. Ugyanakkor lehetne biztatni a semleges focirajongókat, hogy a Bayern őszi elsősége ellenére még nem dőlt el a Salátástál sorsa, de nem valószínű, hogy trónfosztás lesz Németországban.

Mert az elvileg legkomolyabb kihívó, a Borussia Dortmund egyfélidős gárda. Döbbenetes, hogy a 33 rúgott góljából csak ötöt szerzett az első játékrészben. És 28-at a másodikban. Ezzel még az esetleg sántikáló Bayernt sem lehet utolérni.

Pedig a nyáron viszonylag nyugodtan készülő Dortmund akár bajnok is lehetett volna.

Ám ehhez a Mainz szintű csapatok ellen be kell rúgni a ziccereket (főleg a 11-est), még akkor is, ha esetleg egy adott napon üldözi a balszerencse a gárdát. A kirúgott edző, Lucien Favre utolsó meccsein elhullajtott pontok nagyon fognak hiányozni a végén. A 17 meccs alatt összeszedett 10 pontos hátrányt képtelen lesz behozni.

Talán a BVB előtt kellett volna szóbahozni a második helyen telelő RB Leipziget, már csak a magyar válogatott játékosai miatt is. A szász csapat 11 góllal kapott kevesebbet mint az őszi bajnok, és ennek mi, magyarok azért is örülhetünk, mert

az ősz minden percében Gulácsi Péter parádézott a kapuban. Péter a Bundesligában olyan remek évet tudhat magáénak 2020-ban, mint a Bayern München.

Gulácsi Péter parádésan védett az ősszel a Lipcsében Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Jan Woitas

A BL-elődöntő miatt története legsikeresebb évét teljesítő gárdában a jobbak közé sorolható a másik magyar válogatott játékos, Willi Orbán is. Talán a legegységesebb csapat volt az ősszel a Bundesligában a Leipzig, nem egy játékos jó vagy rossz teljesítménye határozza meg a teljesítményét.

A Bundesliga két gyári csapata közül a Leverkusenről már szinte szégyelli mindig elmondani az ember: bármilyen jó eredményeket ér el egy szintig, biztos, hogy előbb-utóbb olyan összeomlást produkál, amilyennel minden addigi teljesítményét tönkreteszi. Így megy ez évtizedek óta, és így volt ez az ősszel is.

A legtovább őrizte a veretlenségét, majd az első vereségét követte gyorsan két másik, meg egy döntetlen.

A másik gyári csapat, a Wolfsburg viszont azt követően, hogy az Európa-liga selejtezőben szégyenszemre kiesett az AEK-kal szemben, a bajnokságban egészen jól és látványosan játszott. Ha a nyolc döntetlenül végződött meccséből 2-3-at megnyert volna, akkor reálisan gondolkozhatnának ott a Bajnokok Ligája indulásban

A tabellára nézve itt most az Union Berlin nevét is meg kellene említeni, de egyelőre az ember még nem képes kimondani, hogy erre a tavaly még újonc fővárosi csapatnak is lehet esélye. Ez az a gárda, melyről a bevezetőben szó volt, hogy a legkellemesebb meglepetést okozta. 17 meccséből hetet megnyert, heten játszott döntetlent és csak hármat veszített el.

Az Union Berlin az ősz meglepetéscsapata Forrás: AFP/Andreas Gora

Az érdekes szituáció most következik a számára, hisz akár a nemzetközi szintérre is kiléphet. Vajon ez doppingolni fogja a játékosait, vagy bénítja őket?

Mindenesetre mókás lenne, ha a Berlin keleti szegénynegyedében alapított kis klub az Európa-ligában (esetleg a Bajnokok Ligájában) szerepelhetne, míg a gazdag nyugati térfél, nagy múltú csapata, a Hertha épphogy bentmaradna.

Az ősz citromdíjasa egyértelműen a hétszeres német bajnok Schalke. Amely az első 14 játéknapon nem tudott nyerni. Továbbá az elmúlt bajnokság utolsó 16 meccsén sem, így felépített egy 30 bajnoki meccses nyeretlen szériát. Nehezen tudnák megmagyarázni a vezetői, hogy a tavaszi 16 sikertelen találkozó után miért bízták az új szezonban is a csapatot David Wagnerre?

A Bundesliga-ősz citromdíjasa a Schalke Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Guido Kirchner

És ha rábízták miért rúgták ki két forduló után? A Schalkét az ősszel négy edző irányította, ennek ellenére a játékosok többnyire nézhetetlen produkcióval bosszantották a rájuk kíváncsiakat. A Hoffenheim ellen mesterhármast szerző amerikai Matthew Hoppe-ra talán hamarabb kellett volna rátalálni.

Ennyire persze nem vicces a helyzet Gelsenkirchenben. És Mainzban sem. Utóbbit három edző irányította az ősszel, a közös az volt bennük,

hogy egyikük sem favorizálta Szalai Ádám játékát, bár ilyen szempontból Bo Svensson felett még ne törjünk pálcát.

A magyar csatárnak nem volt könnyű féléve, gyakorlatilag az egészet a partvonalon kívül töltötte. A Mainz meg gyűjtött hét pontot, ezt nézve semmi esélye a bentmaradásra.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Freiburg is érdekelt lehet a kiesés elleni harcban, de aztán produkált egy 5 meccses győzelmi szériát ( mely akkor egyedülálló volt Európa topbajnokságaiban), ráadásul közvetlen vetélytársai ellen szerezte azt a 15 pontot. A Freiburg helytállása azért érdekes nekünk, mert itt játszik Sallai Roland.

Sallai Roland (szemben) remek formában focizta végig az őszt a Freiburgban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Tom Weller

És játszik, sőt abszolút kulcsembere a csapatnak. Lőtt öt gólt az ősszel, úgy tűnik a 23 éves játékosnak ez lesz eddigi pályafutása legjobb szezonja. És Gulácsihoz valamint Orbanhoz hasonlóan kemény mérkőzéseken készülhet az Európa-bajnokságra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!