Az MTK döntetlent játszott a Mezőkövesddel az NB I-ben
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/IAPoO4fGGckXEQB7F-il8a-y6INFHUfqUQeeIZdSUGw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ2N2Q4ZDQ2YjNjZTQ1MDhiYmI1M2U5ZjA4ZjdlMDEx.webp)
Az MTK az előző fordulóban idegenben legyőzte a MOL Fehérvárt, ezzel előrelépett a negyedik helyre. A fővárosi csapatnak hazai pályán november elejétől akadt ugyan egy jó periódusa, de idén eddig mindkét mérkőzését elveszítette az új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Mezőkövesd a tizenkét csapat közül a legrégebb óta veretlen az OTP Bank Ligában, december 5. óta nem kapott ki. Pintér Attila csapata a hetedik helyen áll, de mindössze három pont a hátránya az MTK-val szemben. Idegenben a legutóbbi három mérkőzésén nem kapott gólt, 2021-ben eddig mindkét idegenbeli mérkőzése gól nélkül ért véget.
Az első félidőben ugyan az MTK birtokolta többet a labdát, de a Mezőkövesd játszott veszélyesebben. A 27. percben a borsodi csapat megszerezhette volna a vezetést, de Manuel Martic elegánsan kapura sarkazott labdáját Milan Mijatovics bravúrral védte.
A fővárosi kék-fehérek a 44. percben jutottal el először a Mezőkövesd kapujáig, de Schön Szabolcs 15 méteres lövését Szappanos Péter könnyedén védte.
A második félidőben is az MTK-nál volt többet a labda, a Mezőkövesd pedig szervezetten védekezett és gyors kontratámadásokra rendezkedett be. Azonban egyik csapat sem volt túl éles, ugyanis a fordulás után egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése, így maradt a gólnélküli döntetlen.
Ezzel a döntetlennel a MTK maradt a negyedik helyen, míg a Mezőkövesd a hatodik helyre jött fel. Pintér Attila csapata klubrekordnak számító kilenc meccs óta veretlen az NB I-ben, ráadásul idegenben már több mint 370 perce nem kapott gólt az OTP Bank Ligában.
29 ![]() |
31 ![]() |
34 ![]() |
52 ![]() |
53 ![]() |
65 ![]() |
92 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |