A Mezőkövesd harmadszor is legyőzte a Budafokot az NB I-ben - videó
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/TQoDkk-sQqzZ9_sGt2bTz1hpV-QtkgCBTormpXnPiuY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjOWVmOTNiMTdhMTQzYjQ5NjQ5ZWVmNWVlYjZjOGE1.webp)
Pintér Attila csapata a kiesés elől menekülő Budafokot fogadta hazai pályán a 26. fordulóban. A borsodi együttes nem csak a tabellán elfoglalt helyezése miatt számított a mérkőzés esélyesének, hanem azért is, mert a szezonban mindkét bajnoki meccsét 1-0-ra megnyerte az újonc ellen.
A két csapat idénybeli harmadik találkozóját a várakozásoknak megfelelően jobban is kezdte a Mezőkövesd, a 13. percben már 1-0-ra vezetett egy szépen kijátszott támadás után.
Cseri Tamás teljesen üresen kapott remek labdát a jobb oldalról, és közelről a léc alá bombázott.
A 36. percben aztán Nagy Dániel teljesen feleslegesen összehozott egy büntetőt a Budafok javára, amelyből Kovács Dávid kiegyenlített.
Az első félidő hosszabbításában újra betalálhatott volna a Mezőkövesd, de az utolsó pillanatban Danijel Romic menteni tudott Rui Pedro elől.
A második játékrészt is jobban kezdte a hazai együttes, az 50. percben a magyar válogatottba ismét meghívót kapó Cseri 10 méterről a felsőlécre fejelte a labdát.
Tíz perccel később aztán már semmi nem menthette meg a Budafokot az újabb bekapott góltól.
Cseri a jobb szélen szépen sarkazott Dino Besirovic elé, akinek középre tett labdáját Jakub Vojtus 10 méterről a jobb alsó sarokba helyezte.
A 73. percben végleg lezárhatta volna a meccset Pintér Attila együttese, de Vojtus ígéretes helyzetben, 5 méterről a kapu fölé fejelt.
Az utóbbi két bajnokiján egyaránt vereséget szenvedő Budafok próbált küzdeni az egyenlítésért, de Csizmadia Csaba együttesének játékából hiányzott az átütő erő.
A Mezőkövesd végül megnyerte a meccset, és sikerének köszönhetően pontszámban beérte a negyedik MTK-t. A Budafok nem tudta kihasználni azt, hogy a Zalaegerszeg szombaton éppen az MTK-tól kapott ki, így a bennmaradásért folytatott harcban továbbra is egyre nehezebb helyzetben van.
13 ![]() |
22 ![]() |
60 ![]() |
63 ![]() |
83 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |