Hosszabbításban szerzett góllal nyert a Kisvárda a Honvéd ellen - videó
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/9oSMwCDu0gWacQWBd4nHk0fzhPFoYl5lSI4VOq2AgmQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkzNjAzYjYwZmM3NjQyZDJiYTczMWY1Yjk1NjViOTA0.webp)
A tabellán kilencedik Honvéd a nyolcadik helyezett Kisvárdát fogadta hazai pályán. Mióta Horváth Ferenc a kispesti csapat együttese, csak a Fraditól kapott ki, utóbbi két mérkőzését egyaránt megnyerte. A Kisvárda rossz szériát tudhat maga mögött, ugyanis a Zalaegerszeg legyőzése óta zsinórban három vereséget szenvedett el.
Óvatosan kezdett mindkét együttes, a félidő első felében nem igazán akadt említésre méltó lehetőség. A 25. percben Claudiu Bumba lőtt kapura jó 17 méterről, a megpattanó labda becsapta Tomas Tujvelt, aki csak másodjára tudta megfogni azt.
A 36. percben lőtt először kapura a Honvéd, Nagy Dominik 25 méterről megeresztett lövését azonban könnyedén hárította Dombó Dávid.
Az első félidő végén még akadt egy kisvárdai helyzet, Driton Camaj 21 méterről kapura küldött lövését ismét másodjára tudta megfogni Tujvel.
A második játékrész elején némi szerencsével kishíján vezetést szerzett a Kisvárda. Ötvös Bence beívelése lecsúszott, de majdnem így lett belőle gól, mert a labda Tujvel keze fölött a felsőlécre pattant.
A 61. percben ismét a kapura veszélyesebb vendégcsapat került nagy helyzetbe, ám Slobodan Simovic Ötvös szöglete után közelről fölé fejelt.
Hiába játszott hazai pályán a Honvéd, nem igazán tudta ráerőltetni akaratát ellenfelére, amely jobban járatta a labdát és többször lőtt kapura. Igaz, Supka Attila együttese sem alakított ki hatalmas helyzeteket, sokszor úgy tűnt, mintha mindkét fél elégedett lenne az 1 ponttal.
Az utolsó 10 percben aktívabb volt a Honvéd, és a 86. percben Gazdag Dániel szép cselsorozata után Kocsis Domink gólt szerezhetett volna, de lövése kifejezetten gyengére sikeredett, Dombó könnyedén védett.
Amikor már mindenki azt hitte, hogy 0-0-s döntetlennel ér majd véget az összecsapás, a Kisvárda utolsó kontratámadásából gól született.
A csereként pályára lépő Jaroslav Navrátil kapott egy remek kiugratást, és remekül átemelte a kapujából kifutó Tujvelt, megszerezve ezzel a Kisvárda győztes gólját.
A játékvezető ezután le is fújta a mérkőzést, Supka Attila csapata három vereség után újra győzni tudott az NB I-ben.
92 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |