27 éves korában meghalt Varga Gyula, többszörös korosztályos magyar bajnok, a Vasas korábbi kiválósága – adta hírül a Magyar Ökölvívó Szövetség.
A közleményben arról nem számoltak be, mi okozta a fiatal sportoló halálát. Bajkai István, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke és a teljes menedzsment őszinte részvétét fejezte ki a családnak.
Az 1992-ben rendezett kilencedik Európa-bajnokság selejtezőjére nemcsak az NSZK, hanem az NDK válogatottja is nevezett, holott a sorsolás pillanatában, 1990. február 2-án biztos volt, hogy az NDK az év végére megszűnik. Óriási derültség közepette a két válogatott egy csoportba került, ám szeptember 12-én az első selejtező-mérkőzés helyett csak barátságos találkozót vívhatott az NDK Belgiummal, ugyanis a sorozat elindulása előtt október 3-án az ország megszűnt.