„Nagyon kár az eredményért, mert óriási esélyt kaptunk a sorstól azzal, hogy emberelőnybe kerültünk az első félidőben.
A kiállítás pozitív fordulópont lehetett volna, de a kihagyott tizenegyes az ellenfelet hozta fel mentálisan.
Próbáltuk többet birtokolni a labdát és keresni a rést a védekezésükben, de ez csak a mérkőzés végén sikerült" – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Dibusz Dénes, aki azért sajnálja a három bekapott gólt, mert a svájci csapatnak nem volt ziccere a mérkőzésen.
„Az első gól, amit kaptam az megpattant. A másodiknál épphogy el tudtam ütni a beadást, a kipattanóra pedig nem reagáltunk elég gyorsan. A harmadiknál pedig remek ütemben tekerte el a srác a hosszúra.
Nagyon kár ezért a harmadik gólért, de inkább mindegyikért, mert elkerülhető gólok voltak. Ziccerük nem is volt.
Bízom benne, hogy a visszavágón ilyenek nem lesznek. Azt a meccset nullára kell hozni, mert nem hiszem, hogy három-négy gólt tudunk lőni egy ilyen erős csapatnak" – tette hozzá a magyar válogatott kapus.
„Nem vesztettünk, hiszen van még egy visszavágó.
Ott megpróbáljuk megfordítni a párharcot. Most is megtettünk mindent a győzelemért. Szerencsére van még egy esélyünk. A kihagyott tizenegyes után is megmutattuk. hogy tudunk még gólt szerezni, úgyhogy teljesen nyitott a párharc" – értékelt a Ferencváros két bombagólt lövő csatára, Franck Boli.
A párharc győztese a BL 32 csapatos főtábláján, míg a vesztes az Európa-liga ugyancsak 32 együttest számláló csoportkörében folytathatja a küzdelmet.
A visszavágót jövő kedden rendezik a Groupama Arénában.