A görög Szaloniki városában található A környékén rengeteg ember gyűlt össze február elején, hogy megemlékezzenek a 19 éves Alkisz Kampanoszról. A fiú PAOK-szurkolók brutális támadásának áldozata lett, és a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Az egyetemista Alkisz február 1-én a barátaival ment szórakozni. A fiú azt mondta az apjának, hogy nemsokára visszatér, mivel a görög diák még tanulni szeretett volna este. A társaságot egy férfiakból álló csoport kezdte követni,
és azt kérdezgették a fiúktól, hogy melyik focicsapatnak szurkolnak.
Amikor azt válaszolták, hogy a PAOK városi riválisának, az Arisznak szurkolnak, a férfiak botokkal és késekkel támadtak neki a fiataloknak.
Az eset csak pár méterre történt az Arisz hazai pályájának számító Kleanthisz-Vikelidis Stadiontól. Két fiatalt kórházba kellett szállítani az incidens után, de Alkisz sérülései voltak a legsúlyosabbak.
A fiút nagyon megverték, és többször lábon szúrták mielőtt elvérzett.
A stadion szomszédságában lakó emberek állítólag még hallották kiáltozni a kétségbeesett fiút:
Ne üssetek meg többször!
A görög bajnokság klubjai mezeket és virágokat helyeztek el a tragédia helyszínén,
és Pote xana" (Soha többet!) mondatot kiáltozták.
Az eset után tizenegy gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba.
Életem végéig fájdalmak között fogok szenvedni. Hogy fordulhat elő ez egy focimeccs miatt?
– nyilatkozta Alkisz apja, Arisztidész a The Athletic-nek. Az apa szerint Alkisz soha nem volt a legkeményebb szurkolói mag tagja, és a fia ok nélküli halálával végződő tragédia még nem is egy meccsnapon történt. Sokan félnek Görögországban attól, hogy hasonló esetek fognak történi a focimeccsek előtt és után.
Az egyik apa például megtiltotta a fiának, hogy nyilvánosan Arisz-mezt viseljen.
Egy tinédzser lány félt megmondani a nevét az újságíróknak, mivel ismerte a meggyilkolt fiút az egyetemi órákról.
Bár ok nélkül veszítetted el az életed Alkisz, a halálod mégis segíteni fog abban, hogy a foci körül dúló értelmetlen harcoknak véget vessünk"
– írta le levelében a lány, miközben virágokat tett az emlékhelyre.
Görögországban az utóbbi években megnőtt a futballmeccsekhez köthető bűncselekmények száma, és a szurkolók fanatizmusa gyakran torkolt erőszakos cselekedetekbe.
Az okok között lehet a növekvő államadóság és a magas munkanélküliség ráta (13,3 %) miatti elégedetlenség.
A fiatalabb korosztály tagjai emiatt gyakran bűnbandákhoz csatlakoznak a gyorsabb meggazdagodás reményében.
Az a gond, hogy ezek az emberek akkor is találnának indokot az gyilkolásra, ha nem csak fociról lenne szó
– mondta el egy keménymaghoz tartozó korábbi szurkoló, Teó, aki most építési munkásként dolgozik.
Ez csak egy kifogás. Ezek az emberek szélsőségesek. A csapatok szurkolói évtizedek óta harcoltak egymással, de korábban sohasem öltünk"
– mondta el Teó. Február közepén a görög kormány szigorításokat ígért, és hogy minden erővel küzdeni fognak az erőszakos szurkolók ellen. Az utóbbi években kevesebb atrocitásról lehetett hallani Görögországban, de ez főleg a koronavírus-járvány miatt előírt szabályok miatt volt. A stadionokban csak 1000 nézőt engedtek be a bajnoki meccsekre.
A szurkolói klubok régóta fejtörést okoznak a görög hatóságoknak. A meccsnapokon országszerte több elvakult drukker gyűlik össze lepusztult épületekben. Falfestések és graffitik utalnak arra, hogy mely szurkolói csoport bázisáról van szó. Alkis meggyilkolásával gyanúsított személyek kapcsolatban álltak különböző PAOK-szurkolói klubokkal. A rendőrség razziákat tartott ezeken a helyeken,
és késeket, baltákat, botokat, kalapácsokat, különböző szúró-vágó fegyvereket találtak.
Az ilyen klubokat be is zárhatják a hatóságok, ha úgy ítélik meg, hogy erőszakos cselekményekre buzdítják a szurkolókat. A drukkerek nagy része szerint nem minden szurkolói klub rossz: szerintük lehet szenvedéllyel buzdítani a csapatokat anélkül is, hogy komoly balhékat csinálnának.
A PAOK szurkolói nem csak a „keményebb oldalukról" híresek: ruhákat és élelmiszert adományoznak hajléktalanoknak és hátrányos helyzetűeknek.
Vállaljuk a felelősség egy részét a történtekért. A csapataink iránt érzett szenvedély köt minket össze. A mindennapok problémáival mi ugyanúgy küzdünk, mint bárki más, és szerintünk sem hasonlítható össze egy klub focimezének szeretete az emberi élet értékének tiszteletével. Úgy gondoljuk, hogy a csapatok szurkolóinak el kell fogadnia a radikális változásokat, hogy soha többet ne történhessen meg hasonló tragédia Görögországban
– olvasható a PAOK szurkolói klub közösségi oldalán. A szaloniki székhelyű klub azt javasolta, hogy rendezzenek barátságos meccset a PAOK és az Arisz között az elhunyt fiú emlékére. A görög focimeccsek azonban nem a barátságos jellegükről voltak híresek a közelmúltban.
A görög Szuperliga bajnoki idényét 2015-ben megszakították a szurkolók közötti balhék miatt. Az athéni székhelyű Olimpiakosz és a Panathinaikosz drukkerei voltak a legerőszakosabbak az utóbbi években,
de Szalonikiben a PAOK és az Arisz szurkolói között a legnagyobb rivalizálás.
A PAOK klubját 1926-ban Isztambulból menekülő görögök alapították a görög-török háború után. Az Arisz fanatikusai a görög társadalom tehetősebb tagjai közül kerültek ki, és ez is erősítette a többi csapat drukkereinek gyűlöletét. A PAOK szurkolók iránti ellenszenv azonban szélesebb körű Görögországban, mivel az ő követőik agresszívabbak a meccseken.
A PAOK tulajdonosa Ivan Szavvidisz egy görög üzletember, aki korábban tett már meghökkentő dolgokat a meccseken.
2018 márciusában Szavvidisz fegyverrel az övén, testőrök kíséretében jelent meg a pályán az AEK elleni bajnoki végén.
A görög-orosz üzletember reklamálni ment ki a pályára, miután csapata egy, az utolsó pillanatokban meg nem adott gólnak is köszönhetően 0-0-s döntetlenre végzett ellenfelével.
A meccs természetesen félbeszakadt. Az AEK játékosai nem várták meg a végkifejletet, az öltözőbe rohantak.
2018 májusában a PAOK és az AEK Athén között rendezték meg a Görög Kupa döntőjét. A 70 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban a PAOK 2-0 legyőzte az athéni csapatot, de a futball a szurkolók számára itt is másodlagosnak számított. A döntő előtt és alatt az athéni utcákon összecsaptak a különböző csoportok. A rendőröket füstgránáttal is támadták a feldühödött drukkerek.
A PAOK csapatának otthona a Toumba Stadion, amely Szaloniki jellegzetes városrészéről kapta a nevét.
Ha telt ház van, ez az egyik legfélelmetesebb és legellenségesebb stadion Európában.
2021 novemberében a PAOK-Arisz meccsen a hazai szurkolók berontottak a pályára a második félidő végén. Az ellenfél játékosai és a bíró rémülten menekültek be az öltözőbe. A PAOK-huligánok fő gyülekezőhelye a hírhedt Négyes Kapu, ahol egy vészjósló rajz díszíti a falat: a „B*szódj meg, Athén" felirat mellett egy sírásó alakja tűnik fel, körülötte koponyák és csontok.
A meccsnapok sok problémát tudnak okozni. A görög szurkolók, fogalmazzunk úgy, hogy kihívás a hatóságok számára
– árulta el az egyik görög rendőr. A görögök nem szeretnének ürességtől kongó stadionokat, csak könnyebben kezelhető szurkolói tömegeket, akik csak a labdarúgásra figyelnek. Az illetékesek szerint ehhez az kéne, hogy az összes szurkolót regisztrálják. Évek óta vitatkoznak erről Görögországban, de eddig még nem sikerült megvalósítaniuk a tervet. Azonban nem csak futballmeccseken történtek összetűzések a szurkolók között.
Én vízilabdameccseken is láttam verekedéseket
– árulta el egy AEK szurkoló.
Voltam már kosárlabdamérkőzésen, ahol 500-an voltak a csarnokban. 250 szurkoló drukkolt az egyik vagy másik csapatnak. Voltak verekedések? Természetesen. Gyilkosság? Soha
– nyilatkozta az egyik Arisz szimpatizáns. Alkisz Kampanosz halála pedig még jobban növelte a nyomást a görög hatóságokon, hogy megakadályozzák a hasonló tragédiákat a jövőben.
A szurkolói erőszak minden formáját kategorikusan elítéljük. Ez a tragédia fekete foltot hagy a városunk becsületén. Az ilyen bűncselekmények nem szennyezheti be a sportágat, és nem riaszthatják el a sportszerető embereket a meccsektől
- nyilatkozta Szaloniki polgármestere, Konsztantyinosz Zervasz.