Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti fantasztikus edzői pályafutásáról már nagyon sok helyen nagyon sokféle elemzést lehetett elolvasni az elmúlt hetekben, miután ő lett az első edző, aki mind az öt nagy európai topligában bajnoki címre vezette csapatát. A páratlan sikert elérő szakember filozófiáját két könyvéből tökéletesen meg lehet ismerni, amikben néhány titokra is fény derül. Mi most azzal az öt szezonjával foglalkoztunk, melyek végén az ő általa irányított együttes lett a legjobb.

2003-04: AC Milan (Olaszország)

A Reggiana, a Parma és a Juventus után edzői karrierje negyedik csapatával sikerült csak megnyernie a Serie A-t. Viszont azt a Milant valóban ő formálta korszakos csapattá, benne azzal a „karácsonyfa" felállással, amiről még a labdarúgást csak felületesen követők is hallottak.

Ancelotti azon kevés edzők közé tartozik, akik előbb nyertek Bajnokok Ligáját, mint nemzeti bajnokságot. A csendes vezetéséről ismert olasz szakember a 2003-as „bűnrossz" BL-döntőben egy gólnélküli döntetlen után a Juventus ellen megnyert tizenegyespárbajnak köszönhetően emelhette magasba a legrangosabb európai klubtrófeát.

Carlo Ancelotti az AC Milannal nyert először európai topligát Forrás: AFP/Paco Serinelli

Az volt egyébként csupán a második alkalom, hogy két azonos országból érkező csapat vívta a BL-döntőt. A 2000-es Real Madrid-Valencia után ezúttal az olaszoké volt a főszerep, és Ancelotti sikerrel is járt előző csapatával szemben.

Szintén sikerrel járt a következő szezonban, amikor hosszas várakozás után megnyerte a hőn áhított első bajnoki címét is. Az évad előtt úgy nézett ki, hogy csupán a védelmet sikerül megerősíteniük az egyaránt Rómából érkező Cafu és Guiseppe Pancaro szerződtetésével. Aztán a piros-feketék leigazoltak egy fiatal brazil középpályást, Kakát is.

Sokáig nagy csatában volt velük az AS Roma és a Juventus is a Serie A-ban, majd decemberben a Stadio Olimpicóban 2-1-re legyőzték a rómaiakat, amivel átvették a vezetést a tabellán. Az idény második felében a városi rivális Inter ellen 2-0-s hátrányból sikerült fordítaniuk, és Torinóban a Juvét is megverték 2-0-ra.

A Milannal több BL-trófeát nyert, mint Serie A-t Forrás: AFP/Mustafa Ozer

Ez volt a Milan 17. bajnoki elsősége, amiből az ukrán Andrij Sevcsenko 24 góllal vette ki a részét és lett gólkirály, illetve 2004-es teljesítményéért az Aranylabdát is megkapta, Kaká pedig a rajongók bálványa lett. A Dida, Alessandro Nesta, Paolo Maldini, Gennaro Gattuso, Andrea Pirlo, Clarence Seedorf nevével fémjelzett együttes pedig 2005-ben és 2007-ben ismét bejutott a BL-döntőbe, utóbbit meg is nyerte.

2009-10: Chelsea (Anglia)

Ancelotti 420 mérkőzéssel a háta mögött vett búcsút a Milannak, és került José Mourinho helyére a Chelsea kispadjára. Mondani sem kell, hogy a két edzőlegenda filozófiája mennyire eltérő, Ancelotti sokkal inkább szabadjára engedi a játékosokat, mint portugál elődje.

Ennek a londoniak kispadján már az első szezonban meglett az eredménye. Ancelotti rögtön a Manchester United elleni Community Shield büntetőpárbajban való megnyerésével indította pályafutását a brit szigeteken. Aztán szépen lassan egy elsöprő gépezetté változtatta a kékeket.

Legendák találkozása - Carlo Ancelotti és Sir Alex Ferguson Forrás: AFP/Andrew Yates

A Premier League-ben élmény volt a Chelsea szereplését figyelemmel követni, mert szinte minden meccsére érvényes volt, hogy – sportfogadói nyelven szólva – „3,5 gól felett" áll meg a számláló. Itt már nem „karácsonyfa" felállásban próbálta meg csapatát játszani, hanem átállt a 4-3-3-ra.

Ehhez olyan támadói voltak, mint Didier Drogba, minden idők egyik legjobb afrikai futballistája, akinek az oldalán Frank Lampard, a klub történetének egyik legnagyobb ikonja rohamozott. Előbbi 29, utóbbi 22 találattal zárta a szezont, amiben a Liverpoolt, az Arsenalt és a Manchester Unitedet is sikerült oda-vissza legyőznie.

A kiscsapatok ellen pedig olyan gálaelőadást rendeztek, aminek köszönhetően rekordot jelentő 103 gólon állt meg a számláló. Hét-hét gól az Aston Villa, a Sunderland és a Stoke City, nyolc gól a Wigan elleni záró meccsen, ami úgy vált népünnepélyé, hogy a Sir Alex Ferguson vezette Man. United egy ponttal lemaradva ott loholt a nyomában.

Hat nappal a Wigan elleni gálaelőadás után jött a Portsmouth elleni FA-kupa döntő, amit a Wembley-ben már sokkal nehezebben sikerült behúzni. Drogba 59. percben szerzett találatával végül meglett a bajnokság-kupa duplázás is Ancelotti irányításával.

Második szezonja a Chelsea-vel hasonlóan jól indult, de aztán november-december körül mély hullámvölgybe került csapatával, és a bajnokság utolsó fordulóit is nagyon elrontotta az együttes. Ez lett a Roman Abramovics-éra legalacsonyabb pontszámú idénye a ligában, így az olasznak nem volt maradása a kispadon.

2012-13: Paris Saint-Germain (Franciaország)

A PSG-t 2011 októberében átvevő katariak rögtön le is csaptak rá, így december 30-i kezdéssel ő lett a párizsiak új érájának első vezetőedzője. 2012 nyarán olyan világsztárokat kapott, mint Zlatan Ibrahimovic, Thiago Silva és David Beckham. Közülük egyértelműen Ibrahimovicnak volt a legnagyobb szerepe abban, hogy a Chelsea után itt is bajnoki címet nyerjen első teljes szezonjában.

Carlo Ancelotti és Zlatan Ibrahimovic a PSG új érájának első időszakában egymás oldalán harcolták ki a bajnoki címet Forrás: AFP/FRANCK FIFE/Franck Fife

A svéd sztár egészen félelmetes ütemben termelte a gólokat, 46 tétmérkőzésen 35 találattal zárta ezt az évadot, amivel megalapozta azt, hogy később ő legyen a PSG történetének legeredményesebb játékosa. Ebben a következő nyáron érkező Edinson Cavani ugyan megelőzte, de kettejük csatárduója szintén emlékezeteset alkotott annak ellenére, hogy akkor már nem Ancelotti volt a csapat vezetőedzője.

2016-17: Bayern München (Németország)

Miután Ancelotti a 2013-14-es szezonban a Real Madridot a hőn áhított tizedik BL-címéhez segítette, a következő, sikertelenebb idény után Florentino Pérez menesztette őt. Miután a 2015-16-os szezonban nem vállalt munkát és így kipihente magát, a bajor fővárosba tette át székhelyét.

Itt annak ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy a Chelsea és a PSG után megint bajnok lett első teljes szezonjában. A bajoroknál a Jupp Heynckesszel 2013-ban elért történelmi tripla (BL, bajnokság, kupa) után nagyon magasra került a léc, amit utána Pep Guardiola sem tudott megugrani.

Carlo Ancelotti bajnoki címet nyert a Bayern Münchennel a 2016-17-es szezonban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Swen Pförtner

A spanyol szakembernek három lehetőséget adtak arra, hogy megismételje közvetlen elődje bravúrját, ami egyáltalán nem olyan egyszerű mint ahogyan azt Karl Heinz Rummenigge és Uli Hoeness gondolja... Guardiola egy alaposan spanyolosított csapatot adott át Ancelottinak, amelyik vele a Bundesligát mindig megnyerte, de a BL végjátékában rendre kudarcot vallott.

Olyan sokat nem kellett igazolni a nyáron, mert a keret készen volt a nagyobb sikerekre. Csupán Mats Hummels érkezett a védelem közepére, valamint az akkor 18 évesen az Eb-győztes Portugáliával a köztudatba berobbanó Renato Sanches a középpályára.

A Bundesligát az elvárásoknak megfelelően fölényesnek mondható 15 pontos különbséggel sikerült megnyernie a Bayernnel úgy, hogy csak két 1-0-s vereséget szenvedtek el a 34 forduló során – az egyiket a Dortmund, a másikat a Hoffenheim vendégeként. A BVB elleni kupaelődöntős vereség már jobban fájt a bajoroknak, akiknek az április nem sikerült valami jól, pedig erre az időszakra kellett volna a legjobb állapotukban lenni.

A BL-ben miután a nyolcaddöntőben két darab 5-1-es sikerrel kiütötték az Arsenalt, jött a címvédő Real Madrid elleni rendkívül emlékezetes párharc. Hiába vádolják azzal Kassai Viktort, hogy a hosszabbításba torkolló visszavágón hozott ítéleteivel kirabolta a Bayernt, Ancelottiék az odavágón bukták el a négy közé jutás lehetőségét.

A 2013-14-es Real Madridban még egymás oldalán, a 201u-es BL-elődöntőben már egymással szemben meccselt Zinédine Zidane-nal Forrás: AFP/Gerard Julien

Az Allianz Arénában elszenvedett 2-1-es vereség során Arturo Vidal tizenegyest hibázott, akit a madridi meccs hajrájában ki is állított a játékvezető. Utóbbi döntésnek azért lett jelentősége, mert a rendes játékidőt 2-1-re elhozta a Bayern, majd a Real élt az emberelőnyével a hosszabbításban, és Cristiano Ronaldo mesterhármasával végül a rekordgyőztes jutott tovább.

Sokak szerint Ancelotti már ekkor elveszítette az öltöző támogatását, ami szeptemberben biztossá vált. A PSG elleni 3-0-s BL-vereség, a gyengébb bajnoki rajt és öt játékosának tevékeny szerepe miatt alig egy hónapot követően fel kellett állnia a kispadról második bajorországi szezonját követően.

2021-22: Real Madrid (Spanyolország)

A Bayern után a Napoli következett, amely ugyan ismét látványos focira tett szert a gondolatainak köszönhetően, nem nyert semmit. Ugyanez az Evertonnál nem is lehetett volna elvárás a világ egyértelműen legjobbjává váló bajnokságában, a Premier League-ben egy középcsapattal. Igaz, James Rodríguez remek fél éve reményt adott neki valami nagy dologra, de aztán ő is beleszürkült a kisebbik liverpooli csapatba.

Aztán jött a 2021-es esztendő, amikor Zinédine Zidane távozása után Florentino Pérez biztosra ment a kinevezésével. A 74,8 %-os győzelmi mutató után 2015-ben elküldött olasz ismét megkapta a lehetőséget a Real vezetőedzőjeként. Úgy néz ki, hogy első szezonja ismét emlékezetesre sikeredik, amiben legalább akkora szerepe van, mint a legendás formában futballozó Karim Benzemának.

Carlo Ancelotti a Real Madrid olasz edzője elképesztő rekordot állított fel Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Ancelotti nagyon jól találta meg a hangot a csapat fiataljaival és nagy öregjeivel is. Nem piszkálta a Casemiro, Toni Kroos, Luka Modric középpályás triót, amely a maga nemében minden idők legjobbja. Sikerült összeraknia egy teljesen új védelmet Sergio Ramos és Raphael Varane távozása után. Vinícius Juniort a nyáron mintha kicserélték volna, miután leült vele beszélgetni. Nagyon jól meccsel és tudja, hogy mikor kell lehetőséget adnia Eduardo Camavingának és Federico Valverdének.

A spanyol bajnokság is gyengébb, mint amikor 2013 és 2015 között első ízben ült a madridi kispadon. De nem a Real miatt gyengébb! Viszont a riválisok gyengélkedése miatt lehetősége van olyan meccseket elengedni a kulcsemberek frissen tartásához, mint amilyen a Barcelona elleni hazai (0-4) és az Atlético elleni idegenbeli (0-1) rangadók.

Amit pedig a Bajnokok Ligájában csinál a Reallal, az egészen elképesztő. Már önmagában is hatalmas dolognak minősülne, ha valaki a PSG, Chelsea, Manchester City hármast szép sorban kiütve jutna el a sorozat döntőjébe, de ahogy a madridiak csinálták, arra nincsenek szavak!

Könnyen lehet, hogy két aranyladás futballistát is láthatunk ezen a képen Ancelotti mellett... Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A párizsiak elleni párharc első három félidejében szinte momentuma nem volt csapatának, aztán jó cseréinek és Benzema mesterhármasának köszönhetően összejött a fordítás. A Chelsea ellen 3-1-re megnyert odavágó után a Santiago Bernabéu-ban a címvédő 80 percen át valósággal lemosta a pályáról őket, végül mégis sikerült továbbjutni.

A négy között sem a Real számított a továbbjutás esélyesének, de miután Manchesterben 4-3-ra elveszítették az év meccsét, és Riyad Mahrez góljának köszönhetően kétgólos hátrányba kerültek 17 perccel a visszavágó rendes játékidejének vége előtt, megint jött a Bernabéu varázsa. A pár perccel korábban pályára lépő Rodrygo két góljával hosszabbításra mentette a meccset az együttes, majd jött Benzema, akinek a ráadásban belőtt tizenegyese döntőbe jutást ért.

Könnyen lehet, hogy a Liverpool 2018-ért visszavág a Realnak a sorozat párizsi fináléjában május 28-án, de attól még senki nem veheti el azt a bravúrsorozatot Carlo Ancelottitól, amit egy lesajnált, öregecskének tartott együttessel véghez vitt. Nem sok olyan edző lesz a történelemben, aki mind az öt európai topligában aranyéremre tudja vezetni csapatát. Eddig egy olyan van.