Vágólapra másolva!
A Barcelona hazai pályán 2-0-ra kikapott a Villarreal csapatától a spanyol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.

A bajnok Real Madrid mögött a katalánok már biztos ezüstérmesként várhatták a BL-elődöntős rivális elleni idényzárójukat. A mögöttük álló két együttes, az Atlético Madrid és a Sevilla is tisztes távolságban volt tőlük a La Liga utolsó meccsei előtt.

Ötödik vereségét szenvedte el hazai pályán a Barca a spanyol bajnokságban Forrás: AFP/Josep Lago

Xaviékat a tét nélküliség miatt 54 ezren fogadták a 98 ezres Camp Nouban, akik nem is tudtak jó játékkal előrukkolni. Sőt, Alfonso Pedraza góljával a Villarreal a szünet előtt megszerezte a vezetést, majd az 55. percben jött Moi Gómez, aki Adama Traoré eladott labdája után megduplázta a vendégek előnyét.

A Barca 2-0-s vereséggel zárta a szezont, amivel összességében ötödik alkalommal hagyták el vesztesen a saját pályájukat.

Mivel Rodrigo de Paul és Angel Correa góljával az Atlético Madrid simán nyert az előzetesen nehéznek ígérkező utolsó meccsén a Real Sociedad otthonában, ezért a Sevilla csak a 4. helyét tudta megerősíteni azáltal, hogy Rafa Mir találatával legyőzték az Athletic Bilbaót.

Azzal, hogy az andalúzok sorozatban harmadszor maradtak le csupán egyetlen pozícióval a dobogóról, továbbra is a 2011-12-es szezon az utolsó olyan La Liga-idény, amikor nem a Real, Barca, Atlético trió alkotta az első hármat.

A már biztos kieső Deportivo Alavés és Levante mellett a harmadik búcsúzó a Granada lett, amely csak egy 0-0-s döntetlent tudott játszani az Espanyollal. Szemben a Cádizzal és a Real Mallorcával, akik megnyerték szezonbeli utolsó mérkőzésüket.

La Liga, 38. forduló:
FC Barcelona-Villarreal 0-2 (0-1)
Real Sociedad-Atlético Madrid 1-2 (0-0)
Sevilla-Athletic Bilbao 1-0 (0-0)
Alavés-Cádiz 0-1 (0-0)
Granada-Espanyol 0-0
Osasuna-Real Mallorca 0-2 (0-0)
Elche-Getafe 3-1 (1-1)
szombaton játszották:
Valencia-Celta Vigo 2-0 (1-0)
pénteken játszották:
Real Madrid-Real Betis 0-0
Rayo Vallecano-Levante 2-4 (1-3)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 38 29 1 8 87-26 61 95
GY
GY
GY
D
D
2.
Barcelona 38 26 5 7 79-44 35 85
V
GY
GY
GY
GY
3.
Girona 38 25 7 6 85-46 39 81
GY
D
V
GY
GY
4.
Atletico Madrid 38 24 10 4 70-43 27 76
GY
GY
GY
V
GY
5.
Athletic Bilbao 38 19 8 11 61-37 24 68
GY
D
V
GY
GY
6.
Real Sociedad 38 16 10 12 51-39 12 60
GY
V
GY
GY
V
7.
Real Betis 38 14 9 15 48-45 3 57
GY
GY
D
V
D
8.
Villarreal 38 14 13 11 65-65 0 53
V
GY
GY
D
D
9.
Valencia 38 13 15 10 40-45 -5 49
V
D
V
V
D
10.
Deportivo Alaves 38 12 16 10 36-46 -10 46
GY
D
V
GY
D
Teljes lista