Mezey György: Szívroham a katari kispadon

2022. november 21-én a Hollandia-Szenegál mérkőzéssel kezdődik meg a katari labdarúgó-világbajnokság. A katari rendezés azóta áll kereszttűzben, amióta a FIFA az Öböl-menti államnak ítélte oda az eseményt. Egy biztos: labdarúgó-világbajnokságot soha nem rendeztek még ennyire kis országban és az is tudható, hogy a vébék történetében soha nem volt ennyire kis távolság a stadionok között. A magyar labdarúgó-válogatottat az 1986-os mexikói vb-re kivezető dr. Mezey György több alkalommal is járt már Katarban, s most az Origo olvasóinak írta meg egykori élményeit.

Olyan dolgot, amely mindenkinek tetszik, sem írni, sem pedig mondani nem lehet. Főleg nem Katarról, amely 2022-ben labdarúgó-világbajnokságot rendez.

Egy olyan ország ez, amelyet sokan bírálnak, miközben egy odatévedő európai ember csak azt látja, hogy ott szinte minden mesébe illő.

Azért írok most erről az országról, mert magam is többször jártam ebben a dúsgazdag és külsőre tényleg lenyűgöző emírségben, amely az idei labdarúgó-világbajnokságot rendezi.

Doha rendezi a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Ozkan Bilgin

Ma már talán kevesen emlékezhetnek arra, hogy 1986-ban a mexikói világbajnokságra készülő magyar válogatott három mérkőzést játszott a katari fővárosban, Dohában. A magyar válogatottnak akkoriban nagyon ment a játék. Mindenkit megvertünk, akit csak lehetett. Teljesítményünkre az Öböl-menti országok is felfigyeltek, s 1986 január végén meghívtak bennünket Katarba. Először két mérkőzésre szólt az invitálás, hivatalosan az Ázsia-válogatottnak nevezett csapat volt az ellenfelünk, s ebben a mesterségesen összerakott együttesbe a földrész legjobbjai kaptak helyet.

A meghívás nagyon jó pénzt hozott az akkori szocialista sporthivatalnak, az OTSH-nak.

A Katarba utazó küldöttség vezetője Maróti János, az OSTH akkori hivatalnoka volt.

Az első két mérkőzés

1986. január 30.
Ázsia-válogatott – Magyarország 0-3 (0-2).
Doha, 2500 néző. Vezette: Al-Sharif (szíriai)

Ázsia-válogatott: Hamud Szaltan – Lin Lu-feng, Mohamed Pandzsali, Adel Malalla, Hasszan Ali – Mehaiszen Al-Doszari, Issza Ahmad, Mohammed Kani, Muhaiszen Al-Juman – Adnan Al-Talliani, Marvan Mederati.
Magyarország: Disztl Péter – Sallai, Kardos, Garaba (Balog), Péter Z. – Hannich (Vincze I.), Nagy A., Détári (Dajka) – Kiprich (Kovács K.), Esterházy, Bognár (Hajszán).
Gól: Kiprich (3.), Esterházy (41., 57.)

1986. február 1.
Ázsia-válogatott – Magyarország 0-2 (0-0)
Doha, 2500 néző. Vezette: Al-Shanar (szaúd-arábiai).

Ázsia-válogatott: Battacsari – Csoi Te Jin, Jung Jong Hvan, Mohammed Pandzsali, Csang Vo Jong – Mohammed Kani, Issza Ahmad, Al Seik Hasszan – Adnan Al-Faliani, Pieai Kongsri, Khaled Szalman.
Magyarország: Szendrei – Dajka, Disztl László, Garaba, Péter Z. – Hannich (Balog), Nagy A. (Kardos), Détári – Kiprich (Kovács K.), Bognár (Vincze I.), Hajszán (Herédi)

Gól: Péter Z. (61.), Kovács K. (80.)

Az Ázsia-válogatottak elleni két összescsapást simán megnyertük Dohában, a magyar válogatott gólt sem kapott. A bennünket meghívók kissé idegesek lettek (talán nem erre számítottak), mindenesetre a második lejátszott mérkőzés után közölték, hogy

lenne itt még egy harmadik meccs is,

amelyet a katari válogatott ellen kellene megvívni. Mégpedig úgy, hogy a második összecsapás után nem kaptunk pihenőnapot.

A harmadik mérkőzés előtt a magyar küldöttség vezetése engem kérdezett meg először, mit szólok mindehhez. Természetesen vállaltuk a meccset.

Kiprich József a három dohai meccsen két gólt is lőtt Forrás: VI-Images via Getty Images/2012 VI-Images/Vi-Images

Magamban azt gondoltam, hogy a csapat vezetése már régen eltervezte, mennyiért lépünk még egyszer pályára. Belementem a dologba, de azt is kikötöttem, hogy a bevétel egy részét ki kell osztani a csapat tagjai között, mert a fiúk négy nap alatt három mérkőzést játszottak le. Na, ebből aztán lett egy kis balhé.

Mentek a telefonok Budapest és Doha között. Pesten azt mondták, mit képzel magáról ez a túl nagyra nőtt Mezey, aki pénzt kér a csapatnak abból a bevételből, ami az OTSH-nak járt.

Végül – ha nehezen is – elfogadták az érveimet, jöhetett a harmadik meccs. Katar ellen simán nyertünk, nem volt kétséges a győzelem.

1986. február 2.
Katar – Magyarország 0-3 (0-2)
Doha, 2000 néző. Vezette: Jasszem Mandy (bahreini).

Katar: Jonusz Ahmed – Bilal Farej, Mubarak Ambar, Adel Mallala, Abdullah Mubarak – Adel Kamisz, Issza Ahmad, Mubarak Szalem – Szaban Szallam, Kaled Szalman, Ali Zaed.
Magyarország: Disztl Péter (Andrusch) – Sallai, Kardos (Vincze I.), Garaba, Péter Z. (Dajka) – Hannich, Nagy A., Détári – Kiprich, Bognár (Disztl László), Kovács K. (Hajszán)
Gól: Hannich (12.), Kirpich (37.), Détári (50.)

Ekkor még nem gondoltam volna, hogy pár hónap elteltével ismét Dohában ülök majd a kispadon, de már nem egy magyar csapatot irányítva. A mexikói világbajnokság után Kuvait szövetségi kapitánya lettem s így kerültem újra Dohába, amikor Irán ellen játszottunk az 1988-as szöuli olimpiára zajló selejtező sorozatban.

Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a második meccset semleges pályán kellett lejátszani. Az első összecsapás 1-1-es döntetlennel ért véget Kuvaitban, jöhetett a visszavágó a katari fővárosban.

Nekünk mindenképpen győzni kellett ahhoz, hogy kiüssük az iráni válogatottat.

A dohai mérkőzés hatalmas izgalmakat hozott. A kuvaiti csapatban Sami Al-Hashash és Faisal Al-Dakhil volt a két kulcsfigura. Utóbbi egészen kiváló futballista volt, aki az 1982-es spanyolországi világbajnokságon is ott volt hazája válogatottjában.

Róla azt is tudni lehetett, hogy az egykori, de az 1982-es vb-kudarc után leváltott kuvaiti szövetségi elnök nagy barátja volt. Az ex-szövetségi elnök nehezen viselte a bukást, s 1986-ban azon mesterkedett, hogyan tudná visszafoglalni az elnöki széket. Ezért vált nagyon fontossá a Dohában megrendezett olimpiai előselejtező Irán ellen. Ha Irán nyer, akkor a kuvaiti szövetség akkori elnöke is megbukik. A másik oldalon viszont az állt, hogy Irán kiütése Kuvait számára akkor hatalmas sikernek számított, s a jelenlegi elnök folytathatta volna a munkáját.

Gyakorlatilag két tűz közé kerültünk.

A kuvaiti válogatott játékosok egyik fele az egyik oldalt, a másik meg a másikat támogatta. Mi persze akkor semmit nem tudtunk ezekről a hatalmi játszmákról, csak a mérkőzésre koncentráltunk. Amely nem mindennapi körülmények között zajlott. A 78. percig 0-0 volt az állás. Ekkor a bíró tizenegyest ítélt csapatom, Kuvait javára. A nagy izgalmak közepette a kuvaiti válogatott intézője rosszul lett, a mentők vitték a kórházba.

A kuvaiti labdarúgó-válogatott az 1982-es spanyolországi világbajnokságon Forrás: AFP

Majd jött a kérdés: ki rúgja a tizenegyest? Az a két játékos volt erre kijelölve, akiről már szóltam. Azaz Sami Al-Hashash és Faisal Al-Dakhil. Végül Faisal fogta meg a labdát és tette le a tizenegyes pontra. Ebben a pillanatban csapatom másik vezetője lett rosszul a padon, mert biztos volt abban, hogy Faisal ki fogja hagyni a büntetőt.

Ez annyira felizgatta, hogy a mentőket kellett kihívni hozzá,

Végül Faisal bevágta a tizenegyest a bal felső sarokba. Örömünnep, mámor, hazarepülés Dohából Kuvaitvárosba, ahol a repülőtéren a nyakunkba akasztottak egy virágfüzért, majd nyitott kocsikon három kört vittek bennünket a kuvaiti főváros éjszakai utcáin.

A katari emlékek után jöjjön most a jelen, a 2022-es világbajnokság, amelyről a későbbiekben még bőven írok majd. Idén novemberben és decemberben is nagy lesz a meleg (annyira nem, mint nyáron), de a stadionokban is be fogják kapcsolni a klímát, meg mindenütt, az egész országban. Az alkohol fogyasztása nem lesz olyan, mint amit egy átlag szurkoló megszokott (pontosabban semmilyen nem lesz), de ezt most tudomásul kell venni mindenkinek.

Meg azt is, hogy Katar teljesen más kultúra, ahol a meccsek kezdetét is az imaidőhöz igazítják. Erről is van egy történetem. Igaz, ez Kuvaitban esett meg, nem Katarban, de a helyszín ebből a szempontból édesmindegy. A kuvaiti válogatott szövetségi kapitányaként 1987. február 21-én barátságos mérkőzést játszottunk Irak ellen hazai pályán. Az első félidő végén már az járt a fejemben, hogy mit mondok majd a játékosoknak a szünetben.

Kuvaiti játékosok meccs közbeni imája 2021-ben Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Jaber Abdulkhaleg

A félidőben elindultam az öltözőbe, de ott egy lélek sem tartózkodott. Sehogy nem értettem a dolgot, nem tehettem mást, nekivágtam megkeresni a játékosokat. A stadion labirintusszerű folyosóján kujtorogtam, majd végső megoldásként

bementem a zuhanyozóba. S ott találtam a teljes kuvaiti válogatottat a betonra kuporodva, hátsójukat az égnek tartva.

Imádkoztak, mert az imaidő szent volt és sérthetetlen.

A meccset végül megnyertük 2-0-ra Irak ellen.