A közepes iramú első félidőben a Honvéd volt kezdeményezőbb és játszott mezőnyfölényben, de ritkán tudott a zárt védelem mögé kerülni. Amikor ez mégis sikerült a hazaiaknak, akkor meg a befejezéseknél hibáztak, illetve a szünet előtt Lukic bombájánál Dombó és a léc közösen mentett. A Vasas gyors szélsőiben és a kontrákban bízott, de hiába alakított ki pár ígéretes helyzetet - kétszer szöglet után is veszélyeztetett -, nem sikerült gólt szereznie, amihez Szappanos védései is kellettek.
A szünet után 15 percig a hazaiak voltak fölényben, majd a vendégek sorozták meg ellenfelük kapuját és tíz percre átvették az irányítást. A félidő második fele kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, a védelmek mindkét oldalon könnyedén hatástalanították az ellenfél akcióit.
A 84. percben aztán Zsótér beadását követően Lukic megszerezte a Honvédnak a vezetést, majd a center a 88. percben egy remek szóló után újra betalált, és bebiztosította a kispestiek sikerét.
A Budapest Honvéd két vereség után jutott ismét ponthoz az OTP Bank Ligában, mindjárt háromhoz, és a szezonban pályaválasztóként a hetedik fellépésén először nyert, négy döntetlen és két vereség mellett. A Vasas egyre nehezebb helyzetben van, már 4 pontos hátránnyal áll az utolsó helyen.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
Budapest Honvéd FC-Vasas FC 2-0 (0-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 33 | 23 | 5 | 5 | 80-30 | 50 | 74 | D GY GY V GY |
2. | Paksi FC | 33 | 17 | 9 | 7 | 51-42 | 9 | 58 | V GY D D GY |
3. | Puskás Akadémia FC | 33 | 15 | 8 | 10 | 60-35 | 25 | 55 | GY V GY GY GY |
4. | Fehérvár FC | 33 | 16 | 11 | 6 | 55-40 | 15 | 54 | D V GY V D |
5. | DVSC | 33 | 14 | 13 | 6 | 49-48 | 1 | 48 | V GY V GY V |
6. | Kecskeméti TE | 33 | 13 | 14 | 6 | 45-45 | 0 | 45 | GY D D GY GY |
7. | DVTK | 33 | 12 | 12 | 9 | 50-56 | -6 | 45 | GY D V GY D |
8. | MTK Budapest | 33 | 12 | 13 | 8 | 43-62 | -19 | 44 | GY V V V D |
9. | ZTE FC | 33 | 12 | 14 | 7 | 54-60 | -6 | 43 | D GY GY D V |
10. | Újpest FC | 33 | 11 | 18 | 4 | 45-67 | -22 | 37 | V V GY V V |