Maffiavezérek, köztörvényes bűnözők, lábszagú gengszterek: kik csináltak bűnszervezetet a FIFÁ-ból?

Hazug, álságos, felesleges. Ezzel a három szóval tökéletesen jellemezhetjük a Netflix streamingszolgáltató 4 órán át tartó sorozatát, a FIFA Titkai című "dokumentumfimet". A készítők bűnőzöket állítanak be jóságos öreguraknak, a sportágat csaknem elveszejtő gazembereket pedig olyan embereknek, akik semmiről sem tudtak.

"Nos, nekem felelősségem van a FIFA felé és mindazok felé, akik benne dolgoztak. Ezt fel kell vállalnom.

De az olyan bizottsági tagokért, akik más országokból érkeztek, nem felelhetek. Sajnálom a FIFA-t, de a morális felelősség nem engem terhel. Tiszta a lelkiismeretem és jól alszom még ennyi év után is, mert nem lehetek felelős mindenért. Sajnálom a történteket, de nem én vagyok a felelős értük.

A FIFA-elnök, a gátlástalan Sepp Blatter és a dolláreső Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Közel négy órát kellett várni ezért a pár mondatért, amelyet a FIFA egykori elnöke, a svájci Joseph Blatter mondott abban a négyrészes sorozatban, amelyet a Netflix készített és amely a FIFA titkai címmel tekinthető meg a streamingszolgáltató oldalán. Ha itt és most fejezném be ezt a cikket, csak annyit írnék: ezért

kár volt végigülni ezt a négy órát.

De a történetnek itt nincs vége.

*

A katari világbajnokság kezdete előtt szándékosan nem néztem meg a FIFA titkai című sorozatot. Tudtam, hogy már látható, de nem akartam magam a kelleténél jobban befolyásolni, nem akartam, hogy a Katarban történteket esetleg másképp lássam azok után, hogy megtekintem a nagyszabásúnak tartott alkotást.

A világ összes Dohába akkreditált újságírója tisztában volt azzal, hogy ezt a világbajnokságot nem lett volna szabad a miniállamban megrendezni, ennek a világbajnokságnak máshol lenne a helye.

Az öreg maffiavezér, Sepp Blatter is érezhette ezt, mert pont a világbajnokság előtt állt elő egy olyan nyilatkozattal, hogy neki aztán semmi köze nem volt a 2010. december 2-i szavazás eredményéhez, az egészet az a francia Michel Platini szervezte meg, akit amúgy Blatter a saját utódjaként kezelt.

Hiba volt Katarnak adni a világbajnokság rendezését -

így Blatter, akire még ekkor sem szakadt rá a plafon.

Három gátlástalan seftelő egy képen: Joseph Baltter, a FIFA 1998-ban megválasztott elnöke (balra), elődje, a brazil Joao Havelange (középen) és Michel Platini (jobbra) Forrás: AFP/Pedro Ugarte

Csodálatos nyilatkozat volt. Mint ahogyan a filmsorozat is maga a "csoda". Mert valljuk meg, van abban valami - döbbenetes?, váratlan?, elképesztő? -, ahogy a film készítői Blattert és utódát, az olasz Gianni Infantinót kezelik és bemutatják.

Előbbi egy ártatlan, remegő kezű és hangú vénember, aki semmiről sem tudott, utóbbi meg egy veleszületett Grand Seigneur, akinek ugyan lett volna lehetősége, hogy 2015 után elvegye a vb-t Katartól, de ez eszébe sem jutott.

A film készítőinek meg az nem jutott az eszükbe, hogy megkérdezzék svájci-olasz FIFA-elnököt, hogy mi tartotta Katarban a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot? Ehelyett szó nélkül hallgatják a filmesek, amikor Infantino belehazudja a kamerába, hogy a Blatter utáni időszakban a FIFA-t sikerült megtisztítani a korrupciótól. Majd jött a 2022-es világbajnokság. A többit tudjuk.

Infantino - akit az egész vb alatt többet mutogattak a tévében, ahogy az összes stadionban elhelyezett foteljében üldögél - egy komoly kérdést sem kapott, s ugyanezt a kellemes helyzetet élhette át Sepp Blatter is. Természetesen a film készítői nagyon vigyáztak arra, hogy az általuk kiválasztott rosszfiúkat kellőképpen nagy hangsúllyal feketítsék be és mutassák meg: ilyen szörnyetegek ültek a FIFA Végrehajtó Bizottságában, vagy éppen a CONCACAF-zóna élén. Az egyik ilyen pasas a trinidadi Jack Warner, a másik az amerikai Chuck Blazer volt. Mindkettejük szerepe fontos volt abban a hálóban, amit előbb 1974-től a FIFA elnöki székében ülő brazil Joao Havelange, majd 1998-tól utóda, Sepp Blatter szőtt.

A két velejéig korrupt "sportvezető" (az elképesztő fizimiskával rendelkező Chuck Blazer saját bevallása szerint sem sportolt soha, semmit) tevékenysége valóban döbbenetes volt, de csak a hülye nem hiszi el azt, hogy az üzelmeikről nem volt tudomása Blatternek.

Volt.

Az amerikai Chuck Blazer, aki soha nem sportolt semmit, ellenben elképesztő üzleteléseitől volt hangos a FIFA Forrás: AFP/Torsten Silz

Meg aztán:

tényleg az lenne a legérdekesebb kérdés, hogy Jack Warner hogyan bánt el a trinidadi labdarúgó-válogatott tagjaival, akik 2006-ban kijutottak a németországi világbajnokságra?

Bocsássanak meg nekem, de ki a fenét érdekel Trinidad és Tobago (persze, nekik, a csalást, a hazugságot, az igazságtalanságot elszenvedőknek a saját ügyük a legfontosabb), amikor például 2009-ben - és ez csak egyetlen példa a sok közül - a francia-ír vb-pótselejtezőn Thierry Henry kézzel ütött gólja után jutottak ki a franciák a dél-afrikai vb-re. Kicsit több embert érdekelt volna ez a sztori, amely ugyanúgy nem kapott helyet a filmben, mint annyi sok másik, amelyekről szintén nem volt tudomása Blatternek. Volt.

Ám Blatter (és Platini) most maga előtt lobogtathaja a svájci bíróság ítéletét, amely nem sokkal a katari világbajnokság előtt született meg: nem bűnösök. A felmentő ítélet persze semmire nem jó, az ügyészség fellebbezett, mert az ott ülők mindegyike tudja, hol lenne a helye Blatternek és Platininek.

A börtönben.

Ott, ahol azok az emberek ülnek, akik közül jó néhány 2010. december 2-án Zürichben megszavazta, hogy a 2022-es világbajnokságot (az Egyesült Államok helyett) Katar rendezhesse meg. A sorozat készítői is pontosan tisztában voltak mindezzel, ám ennek ellenére a jóságos svájci öregúr képét festik meg a maffia hálójának közepén ülő pókról, Joseph Blatterről.

Ettől lesz ez a film álságos, cinikus és hazug. Valamint teljesen felesleges.

Aztán ott van a magát a világ csendőrének képzelő Amerika, amely ezzel a filmmel sem ér el semmit. A csodás Egyesült Államok oda sújt le, ahol nekik sem fáj, ezért üti-vágja a Blatterhez és Platinihez képest teljesen súlytalan Warnert vagy Blazert. Majd egy vágás után megjelenik a könnyező katari sejk - röhögni kell az egészen.

A FIFA szégyentablója (balról jobbra, fentől lefelé) Ali bin al-Husszein herceg, Sepp Blatter, Michel Platini, Chuck Blazer, Jerome Valcke és Jack Warner Forrás: AFP/Desk

Pedig nem kellett volna mást tenni, mint elolvasni a német újságíró, Thomas Kistner FIFA Maffia című könyvét. A szerző abban tökéletes képet festett arról a szörnyetegről, amelyet FIFA-nak hívnak, azokról a korrupt és bűnöző emberekről, akik ebben a szervezetben megfordultak. Ebből a felsorolásból Joseph Blatter (és Michel Platini és az egykori francia FIFA-főtitkár, Jerome Valcke) sem maradt ki. Apropos: Jerome Valcke.

A négy részes filmsorozatban ő az egyik, aki "végigkalauzol" bennünket az eseményeken, mindezt úgy teszi, mintha abszolút kívülálló lenne.

Pedig nem volt az, dehogy is. 2016-ban a FIFA 12 évre tiltotta el őt a labdarúgással kapcsolatos valamennyi tevékenységtől. Korrupt volt, bűnöző. A filmben? A semmit sem értő funkcionárius, aki szerint ebben a szervezetben mindenki mindig jót akart, miközben a sportág felemelkedéséért küzdött.

Ám a végére is maradt egy rossz hírem. Azok, akik azt gondolják, hogy a FIFA 2015-ös gigabotránya és Blatter távozása után "megtisztult", tévúton járnak. Pontosan a katari világbajnokság megrendezése, az embertelen körülmények között dolgozó és az építkezéseken meghaló munkások százai, a kenőpénzek titkos átadása mutatták meg, hogy

ez az a hely, ahol semmi sem változik.

Gianni Infantino legfeljebb annyiban különbözik elődjétől, hogy sokkal óvatosabban lavíroz a különféle érdekcsoportok között, hogy a megszüntetett Végrehajtó Bizottság helyett ma már a teljes kongresszus szavaz arról, ki és mikor rendezzen világbajnokságot. Remek hírek ezek, csakhogy a FIFA-ban még mindig ugyanannyit ér a szváziföldi szavazat, mint a német, a bhutáni meg annyit, mint az angol.

Sir Stanley Rous, a FIFA talán utolsó úriembere 1974-ben Forrás: AFP

Ám ennek ellenére a 2022-es világbajnokság mindezek ellenére lezajlott. És a sportágat megint nem a FIFA funkcionáriusok, de

nem is a Netflix mentette meg, hanem Lionel Messi.

Csak ő lehetett erre képes.

Ennek a négy órás sorozatnak egyetlen igazán őszinte pillanata volt. Amikor 1974. június 11-én a FIFA frankfurti kongresszusán az addigi elnök, a talpig úriember angol Sir Stanley Rous a választáson vereséget szenvedett a voksolást megelőző este barna borítékokat osztogató brazil bűnözőtől, Joao Havelange-tól. Az eredményhirdetéskor Stanley Rous zavartan rakosgatta papírjait, majd egy pillanatra felnézett. Az arcán ott volt a döbbenettel vegyes kétkedés: mi történik itt? Hova kerültem én? Hogy történhetett meg mindez?

E három kérdésre a sportot igazán szeretők 48 éve, azaz 1974 óta sem kapnak igazán választ. A kérdésekre pedig a FIFA titkai című sorozat sem volt képes válaszolni.

Igazából persze nem is akart soha. Egyetlen másodpercig sem. Ez pedig legalább akkora bűn a nézőkkel, a szurkolókkal, az olvasókkal szemben, mint amit Blatter és társai csaknem fél évszázadon keresztül folyamatosan elkövettek.