A 33 éves 81-szeres finn válogatott kapus 2018 óta a német klub játékosa, így személye emlékei is vannak a Fradiról, amelyikkel két szoros meccset játszotak az Európa-liga előző kiírásában. A BayArénában a németek nyertek 2-1-re, míg Budapesten a Ferencváros győzött 1-0-ra.
A sorsolás után nem volt felszabadult Hradecky öröme.
Leginkább annak örültem, hogy a Monacót legyőztük, és így továbbjutottunk a legjobb 16 közé. Tudtuk, hogy itt már nem kaphatunk gyenge ellenfelet, a Ferencváros egy jó csapat, ezt már 2021-ben is megtapasztaltuk,
amikor az Európa Liga csoportkörében találkoztunk velük, azóta pedig csak tovább fejlődtek."
Látszik, hogy a pozsonyi születésű kapus már készül a Fradiból, mert tisztában van a klub közelmúltjával, amiből egyértelműen azt a következtetést vonja le, hogy a Ferencváros jó csapat és veszélyes.
Az a csapat, amelyik a Monaco, a Trabzonspor és a Zvezda előtt megnyeri a csoportját, csak erős lehet. Évek óta dominálják a saját bajnokságukat és a nemzetközi kupákban is rendre jól szerepelnek.
Egy kreatív együttes, remek légiósokkal és válogatott magyar játékosokkal. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk."
A továbbjutási esélyeket illetően biztosra megy Hradecky, szerinte 50-50 százalék mindként csapat esélye. Azt viszont nem szeretné, ha a budapesti visszavágón (március 16., 21 óra, Puskás Aréna) tizenegyesek döntenének.
"Bízom azonban abban, hogy erre nem kerül sor.
Hazai pályán szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy nyugodtabban utazhassunk a visszavágóra.
Ehhez az kell, hogy mi a szebbik arcunkat mutassuk, sajnos elég hullámzó a teljesítményünk ebben a szezonban."