Diakhaby nyújtott térdére a Real Madrid francia játékosa, Aurelien Tchouameni esett rá a két csapat múlt hétvégi bajnokijának 86. percében. Az rögtön látszott, hogy nagyon súlyos a sérülés, az első hírek egyenesen arról szóltak, hogy akár véget is érhet Diakhaby pályafutása.
Most azonban úgy tűnik, hogy mégsem olyan nagy a baj. A Valencia hivatalos oldalán megjelent hír szerint ugyanis egy lyoni magánklinikán sikeres műtétet hajtottak végre a játékoson, és források szerint a térde állapota sokkal jobb a vártnál, és minden esélye megvan, hogy teljes értékűen térhessen vissza a pályára. A focista egy-két napig még megfigyelés céljából a kórházban marad, majd otthon kezdheti meg a rehabilitációt.