Vágólapra másolva!
Erling Haaland vezérletével a címvédő Manchester City 5-1-re legyőzte a Wolverhampton Wandererst az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában. Azonban hiába a norvég sztárcsatár négy gólja, ismét kemény kritikát kapott Roy Keane-től, a Manchester United legendájától.

Haaland ugyan 25 góllal vezeti a góllövőlistát, de korántsem futballozik olyan ellenállhatatlanul, mint ahogy azt az előző szezonban tette. Legutóbb márciusban, az Arsenal elleni rangadó után kapott éles kritikát azért, mert észrevétlenül játszott, és 57 mérkőzés után először nem tudott gólt szerezni hazai pályán. A Manchester United legendája, a manapság szakértőként tevékenykedő Roy Keane akkor negyedosztályú játékosnak nevezte a norvég válogatott támadót. 

Erling Haaland, Pep Guardiola, Manchester City
Haaland elégedetlen volt a lecserélése miatt
Fotó: AFP

Haaland a hétvégi bajnokin már az első félidőben mesterhármast ért el, kétszer büntetőből, egyszer pedig akcióból volt eredményes. Bár Haaland négy gólt is szerzett szombaton a Wolverhampton ellen hazai pályán, Roy Keane ezúttal sem fogta vissza magát és „elkényeztetett kölyöknek” nevezte a City 23 éves csatárát. Az írek egykori klasszisa a Liverpool - Tottenham elleni rangadó felvezetőjében tért ki Haalandra, amikor Szalah és Klopp balhéja került szóba.

"Tegnap láthattuk, amint Haaland a lecserélésekor nem igazán volt boldog. Úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett kölyök. De mivel nyert a Manchester City és gólokat is lőtt, ezt senki nem veszi észre, és szóba se hozzák” – jelentette ki a korábbi középpályás a Sky Sports műsorában. 

Ezt követően Dave Jones műsorvezető megkérdezte Keane-t, hogy nem tartja-e normálisnak Haaland reakcióját, amire a Manchester United korábbi csapatkapitánya egyértelmű választ adott: "Nem, nem igazán... nem az!" - jelentette ki Keane.

A stúdióban jelenlévő Daniel Sturridge ekkor már nem bírta hangos kacagás nélkül, és felmerült, hogy a témára később majd visszatérnek, amire Keane egy félmosolyt villantatva csak annyit felelt, hogy „nem probléma”.

A sorozatban hatodik bajnoki sikerét arató Manchester City hátránya továbbra is egy pont az éllovas Arsenallal szemben, de az Ágyúsoknál egy meccsel kevesebbet játszott, azaz saját kezében van a sorsa.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!