A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
1
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary
Vágólapra másolva!
Aggasztó felvételek láttak napvilágot a Manchester United nyáron igazolt francia védőjéről, Leny Yoróról, aki bokasérülést szenvedett a szezon előtti amerikai túrán.

Úgy tűnik, folytatódik a Manchester United pechsorozata, már ami a sérüléseket illeti, ugyanis az Arsenal ellen 2-1-re elveszített felkészülési meccsen a nyáron 52 millió fontért szerződtetett 18 éves Leny Yoro és a dán válogatott csatár, Rasmus Höjlund is már az első félidőben lesántikált a pályáról. Mindkét játékost egy ártalmatlan szituáció után kellett ápolni. Angol lapértesülések szerint Yoro bokasérülést szenvedett, míg a meccsen a vezető gólt jegyző Höjlund combizom-problémákkal küszködik.

A Manchester United vezetőedzője, Erik ten Hag elismerte, hogy különösen óvatosak voltak a francia védővel kapcsolatban, mivel a meccs előtt csak néhány alkalommal tudott edzeni. Bár a holland tréner reménykedett benne, hogy a fiatal játékos sérülése nem súlyos, aggodalomra adhatnak okot azok a képek és felvételek, amelyeken a francia védő mankóval tudott csak közlekedni a csapat kaliforniai edzőbázisán.

A Manchester United csapatát az előző szezonban is rengeteg sérülés hátráltatta, egyesek szerint ez is az egyik oka annak, hogy a csapat mindössze a nyolcadik helyen zárt a Premier League-ben.

Az amerikai felkészülési turné folytatásában a Manchester United legközelebb csütörtökön a spanyol Real Betisszel, majd vasárnap (augusztus 4-én) pedig a Szoboszlai Dominikot is foglakoztató Liverpoollal találkozik.

A United első tétmérkőzését augusztus 10-én játssza az FA-kupa májusi fináléjában általa legyőzött városi rivális, bajnoki címvédő Manchester City ellen az Angol Szuperkupa döntőjében (Community Shield). Hat nappal később pedig a Fulham érkezik a szezon első bajnokijára az Old Traffordra.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!