Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) alapszakaszában megrendezett Philadelphia Union-Nashville mérkőzésen a hazaiak a magyar válogatott Gazdag Dániel három góljának köszönhetően 3-0-ra nyertek.

A magyar válogatott támadó a 10. percben szerzett vezetést, a 16-oson belül szépen fordult kapura, majd 7 méterről szenzációs mozdulattal emelte át a kapust. A 38. percben hasonló pozícióból növelte csapata előnyét Gazdag, aki ezúttal erőből lőtt a jobb alsó sarokba. A Philadelphia Union sztárja a 89. percben zárta le a meccset, egy szemfüles labdaszerzés után a kapust is kicselezte, majd higgadtan passzolt közelről az üres kapuba.

A 26-szoros magyar válogatott Gazdag Dániel remek formában futballozik a klubjában, 20 bajnokin már 11 gólnál és 1 gólpassznál jár az MLS 2024-es szezonjában. A Philadelphia az utóbbi két meccsét megnyerte, ezzel a Keleti Főcsoportban a 10. helyen áll, és közelebb került a rájátszást érő pozíciókhoz.

Ez önbizalmat ad nekünk, és azzal, hogy megnyertük ezt a két meccset, ismét versenyben vagyunk. Ez a két győzelem megváltoztatta a csapat hangulatát, mert szenvedtünk és sok játékosunk hiányzott, 

szóval nagy szükségünk volt erre a két sikerre, amely sok mindent megváltoztatott az öltözőben" - mondta a mérkőzés utáni interjújában Gazdag Dániel.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!