Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia
Vágólapra másolva!
Bartosz Grzelak örül, hogy felerészt magyar lesz az újpesti keret, nem ígéri, hogy már idén megverik a Fradit, de azt igen, hogy mindent megtesznek majd érte. A lila-fehérek új edzője azt is elárulta, hogy lesznek még érkezők a nyáron.

"Több olyan tényező is volt, ami miatt igent mondtam az Újpest megtisztelő felkérésére. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy mindenkin éreztem a motivációt, hogy valami nagy dolgot hozzon létre, és most, hogy megismertem a klubért dolgozók nagy részét, meggyőződtem róla, hogy ez nem csak a menedzsmentre igaz. Itt tényleg mindenki egy irányba húz!”- szögezte le a szakember a MOL Csapatnak adott interjújában.

Bartosz Grzelak, Újpest
Bartosz Grzelak Újpesten is a munkában hisz
Fotó: MOL Csapat

Hozzátette, az első találkozáskor elmondta a játékosoknak, mindig és mindenben számíthatnak rá. "Ha éjszaka leáll az autójuk az M1-esen, csak hívniuk kell, és már megyek is értük!".

"Bevallom, nagyon szimpatikus számomra az elképzelés, hogy a csapat legalább felét magyar játékosok alkossák,

aki figyelte az itteni munkásságomat, láthatta, hogy Fehérváron is cél volt egy erős magyar mag kialakítása” - árulta el Grzelak a lapnak.

Nem volt a klub történetében olyan edző a liláknál, akinek nem szegezték neki csípőből a kérdést: mikor fogja megverni a Ferencvárost. Ez a kérdés most abszolút aktuális, hiszen az Újpest meglehetősen régen győzte le az ősi riválist, és szemmel láthatóan jóval előrébb tartanak a zöld-fehérek.

“Nem vagyok az a fajta edző, aki ábrándokat kerget, de ha a szurkolóinknak ez a legfontosabb, akkor nekünk is ennek kell lennie a legfontosabbnak. Egy közösség vagyunk, közös célokért küzdünk, és azt vallom, mindig a legmagasabbra kell tenni a lécet. A felhőket kell megcéloznunk, és ha mindent megteszünk érte, a szurkolóink is el fogják fogadni, ha csak a fák koronájáig jutunk” - mondta a svéd szakember, aki tavaly a Vidivel győzni tudott a Groupama Arénában. “Nem szeretek ígérgetni, két lábbal a földön kell állnom, az álmodozás nem visz előre. A fejlődésben, a pozitív energiákban hiszek, és abban, hogy ha keményen dolgozunk a céljainkért, akkor sikerrel járunk. Ha nem is fogjuk az első meccsen legyőzni a Ferencvárost, abban mindenki biztos lehet, hogy mindent meg fogunk tenni érte” - szögezte le.

Épphogy elkezdődött az átigazolási szezon, Grzelak máris Újpestre költöztette két egykori fehérvári játékosát, az egykori válogatott Bese Barnabást, illetve az NB I egyik legjobb védőjét, Gergényi Bencét.

“Nem célom, hogy kiürítsem a fehérvári öltözőt” - mondta nevetve az edző. “Karaktereket keresek, 

és mindkét játékos olyan személyiség, aki az általam elképzelt futballba, illetve az öltözőbe is tökéletesen illik. Természetesen lesznek még érkezők, egyelőre nem tudom megmondani, hogy hazai játékosok vagy légiósok jönnek, de számomra nemcsak a játéktudás számít, hanem az is, hogy a közösséghez mit ad hozzá egy érkező.” 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Mindent egy helyen az Eb-ről