Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia
Vágólapra másolva!
A 14-szeres magyar válogatott Sigér Dávid nyáron távozott a Fehérvár FC-től és a Sepsiszentgyörgy csapatához igazolt. A 33 éves középpályás a Magyar Nemzetnek elárulta, miért kell eljönnie Székesfehérvárról, a nyilatkozata pedig sokat elárul arról, hogy a Vidinek borzalmas kilátásai lehetnek az idei szezonban.

Sigér Dávid 2018 nyarán a Balmazújváros csapatától igazolt a Fradihoz, ahol hamar közönségkedvenc lett. A csupaszív játékos hat bajnoki címet nyert a zöld-fehérekkel, ráadásul 2019-ben a magyar válogatottba is bekerült és pályára léphetett a 2021-es részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon is. A 33 éves játékosa tavasszal, öt és fél év után távozott a Fraditól, és bár hosszú távra tervezett Székesfehérváron, fél év után újra váltani kellett. 

A bajnoki idény befejezése után kaptam ajánlatot a Sepsitől, igaz, már korábban, úgy másfél évvel ezelőtt is megkerestek a klubtól, ám akkor még úgy alakult, hogy szerződést hosszabbítottunk a Ferencvárossal. Annak akkor úgy kellett történnie, nemrég viszont megint felelevenítődött a korábbi szándék, és mondhatom, most is nagyon pozitív volt a Sepsi OSK részéről az érdeklődés”

 – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a váratlan szentgyörgyi kaland hátteréről Sigér Dávid, aki elárulta azt is, hogy Bernd Storck vezetőedző személye mellett a szakmai szempontok is megkönnyítették számára a váltást.

Sigér Dávid nem kapott szerződés hosszabbítási ajánlatot a Viditől
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

„A család érdekeit is mérlegelnem kellett, és miért is tagadnám, ez megnehezítette a döntésemet. Márciusban megszületett a második kisfiunk, Soma, és rá kellett jönnöm, hogy kétgyermekes családapaként teljesen más szempontokat is figyelembe kell vennem. Ez volt az, ami miatt annak ellenére, hogy azt éreztem, vágyódom a Sepsihez, mégiscsak gondolkodnom kellett az ajánlaton. 

Életünkben először fogunk elköltözni Magyarországról, de kettős érzéseim vannak, hiszen olyan helyre megyünk, ahol magyarul beszélnek, ráadásul a klub is erősen magyar”

 – folytatta a 14-szeres magyar válogatott középpályás, aki elárulta azt is, hogy nagyon szívesen maradt volna Székesfehérváron, de nem kapott ajánlatot a klubtól. 

Sigér Dávid februárban távozott a Ferencvárostól, első körben csak a tavaszi szezonra szólt a megállapodása a Fehérvárral.

„Őszintén mondhatom, hogy hosszabb távra terveztem, ám amikor elérkeztünk a szezon végéhez, 

bizonyos információk hatására kezdtem úgy érezni, hogy hiába voltam stabil tagja a kezdőcsapatnak, akkor sem feltétlenül szabad kész tényként kezelnem, hogy a Fehérvárral szerződést hosszabbítunk. Ezek után elmentünk szünetre, sok volt a kérdőjel, és érdemlegesen nem igazán tudtunk a közös folytatásról tárgyalni. 

Közben teltek a hetek, és biztossá vált, hogy csapatot kell keresnem, mert Fehérváron nagyon bizonytalanná vált számomra a folytatás. Ekkor jött képbe a Sepsi. Sajnálom, hogy csupán néhány hónapig tartott a fehérvári időszakom, én sem ennyire terveztem, főleg úgy, hogy nem volt könnyű feldolgozni a Fraditól való távozást sem. Nem vagyok vándormadártípus, ahhoz képest ez most elég sok változás öt-hat hónap alatt” – mondta Sigér Dávid, aki a családjával Sepsiszentgyörgyre költözik hamarosan. 

Sigér Dávidnak lesznek korábbi válogatott csapattársai
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

A legutóbbi bajnoki kiírást ötödikként záró csapatnál egyébként nem Sigér Dávid lesz az egyetlen magyar játékosa. Noha az előző idény végén Varga Roland távozott, Varga Kevin és Kecskés Ákos maradt, a Sepsi OSK vezetőedzője pedig a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck.

„Sajnos az előző szezon végén összeszedtem egy kisebb sérülést, még a Fehérvár játékosaként, a nyári pihenő nem volt elég arra, hogy teljesen rendbe jöjjek, és az új csapatommal elkezdhessem a felkészülést. Jelenleg bizonyos gyakorlatokat már a csapattal végezhetek, remélem, innentől minden rendben lesz, és hamarosan a vezetőedző rendelkezésére is tudok állni" - tette hozzá Sigér Dávid.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Mindent egy helyen az Eb-ről