Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia
Vágólapra másolva!
A várt óriási csatát és végül hihetetlen drámát hozott a németországi foci-Eb negyeddöntőinek legnagyobb rangadója, amelynek végén Spanyolország a hosszabbítás hajrájában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a házigazda németeket, és bejutott az elődöntőbe, ahol a franciák vagy a portugálok lesznek az ellenfeleik.

Jó kis párosítások vannak a foci-Eb negyeddöntőjében, ezzel aligha lehet hivatkozni, azzal viszont egészen biztosan nem, hogy a házigazda németek és a bomba formában lévő spanyolok párharca kiemelkedik a négy meccs közül.

Mindkét csapat hibátlanul, a csoportját megnyerve és a nyolcaddöntőt is magabiztosan hozva jutott be a legjobb nyolc közé, óriási pech, hogy egyiküknek búcsúznia kellett a találkozó után. Az Eb-k történetének két legeredményesebb, egyaránt háromszoros győztes csapata nézett farkasszemet Stuttgartban. A két együttes foci-Eb-n egyébként meglepően régen, 2008-ban találkozott egymással, akkor a bécsi döntőben Fernando Torres góljával nyertek a spanyolok. 

Tétmérkőzésen még annál is messzebbre kellett visszamennünk, hogy német győzelmet találjunk: 1988-ban, az ugyancsak hazai rendezésű Eb-n győzték le mostani riválisukat: akkor Rudi Völler duplájával győztek 2-0-ra.

 

Ami a németek mellett szólhat, hogy Stuttgartban még soha nem kapott ki tétmérkőzésen a Nationalelf.

A német kezdőben kisebb meglepetés volt, hogy kimaradt Florian Wirtz, akinek a helyén az Eb-n eddig számtalan helyzetet elpuskázó Leroy Sané kezdett.

Első félidő

Szélsői, Lamine Yamal és Nico Williams révén spanyol támadásokkal - a 2. percben mindjárt egy Rodri-lövéssel - és kőkemény német szabálytalanságokkal indult a mérkőzés. Toni Kroos három percen belül kétszer úgy rúgta fel szerencsétlen Pedrit, hogy a kispadról rögtön vetkőzni kezdett Dani Olmo. És a nyolcadik percben valóban le is kellett cserélni a Barcelona középpályását. Az angol bírónak eszébe sem jutott sárgát adni...

Spain v Germany: Quarter-Final - UEFA EURO 2024, Toni Kroos, Rodri
Toni Kroos magyarázza a bizonyítványt Anthony Taylornak, akitől hiába remélt védelmet Rodri
Fotó: Anadolu via AFP

A németek a 10. percben jutottak el először a spanyol kapu közelébe, de Raum lövésszerű beadását ölbe kapta Unai Simon. 

A 14. percben Rüdiger rúgta fel Dani Olmót, a német kaputól 18 méterre megítélt szabadrúgást, amit Yamal lőtt laposan a bal alsó sarok felé, Neuer csak nézte, ahogy a labda centikkel, de elkerüli a kapufát. A 21. percben már igazi helyzetig is eljutottak a németek, amikor 

Kimmich adott be jobbról, Havertz fejelhetett 8 méterről, de egyenesen Unai Simon kezébe bólintotta a labdát.

Ezt követően azonban visszaesett az iram, amihez kellett, hogy a németek is többször tudták megtartani a labdát, egy-két szögletet is rúghattak, de újabb említésre méltó helyzetig csak a 35. percben jutottak el, amikor Havertz egy szép labdaátvétel után lőhetett 16 méterről, de Unai Simon biztosan védett. 

Spain v Germany: Quarter-Final - UEFA EURO 2024, Unai Simon, Kai Havertz
Unai Simon és Kai Havertz külön meccset vívott az első félidőben, amit a spanyol kapus nyert
Fotó: NurPhoto via AFP

A 45. percben Yamal fordult le szépen egy német védőről, de 20 méterről eleresztett lövését könnyedén fogta meg Neuer.

Második félidő

Szünetben mindkét kapitány cserélt: De la Fuente a sárga lapos Le Normand helyére behozta Nachót, míg Nagelsmann felismerve Sané és Emre Can hasztalanságát Wirtzet és Andrich-ot küldte pályára.

A 47. percben Yamal játszotta meg nagyon szépen Moratát, aki a kaputól tíz méterre beforgatta Tah-t, de a kaput már nem találta el. Nem úgy, Dani Olmo, aki az 52. percben Yamal jobbról remekül visszatett labdáját nagyon szépen lőtte laposan a jobb alsó sarokba (1-0). 

Dani Olmo (középen) rohan ünnepelni, miközben már nem látni a Manuel Neuer mögött a hálóban megpihenő labdát
Fotó: AFP 

Mindjárt elkezdtek jobban pörögni a németek, és Nagelsmann is lépett, aki Raum és Gündogan helyére beküldte Mittelstädtet és a klasszikus középcsatár, Füllkrugot. A spanyol kapitányé volt a következő lépés taktikai játszmában, ő Lamal helyére Ferran Torrest küldte be.

Az idő előrehaladtával egyre fokozódott a német nyomás, a 71. percben Füllkrug fejelt le egy labdát Havertznek, akinek a lövését az elé vetődő Carvajal blokkolta az utolsó pillanatban. A 77. percben Wirtz beadása után Füllkrug rúgta estében kapufára a labdát, miközben Nacho húzta a mezét, ahogy csak tudta. 

A 82. percben érkezett Thomas Müller, és jöttek sorra a német helyzetek, melyek közül a rosszul kimozduló Unai Simont átemelő Havertzé volt talán a legnagyobb.

A németeken az utolsó tíz percben látszott, hogy valóban az életükért küzdenek, és ennek a küzdelemnek a 89. percben meg is lett az eredménye: Musiala ívelt balról jobbra, 

Kimmich elképesztően magasra emelkedett, visszafejelt labdáját pedig Wirtz lőtte tíz méterről a bal alsó sarokba (1-1).

A ráadás utolsó másodperceiben Thomas Müller még kihagyott egy óriási helyzetet (egyébként lesen volt) és jöhetett a hosszabbítás.

Hosszabbítás

A ráadást a németek kezdték aktívabban, de pár perc elteltével a spanyolok átvették az irányítást, és úgy tűnt, hogy nem akarják tizenegyesekre bízni a dolgot, inkább rúgnának egy gólt. Ehhez Oyarzabal állt a legközelebb, aki a 104. percben 17 méterről tekert kevéssel a jobb alsó sarok mellé. A németeknek is volt ám válaszuk: egy perccel később egy baloldali beadást Wirtz lőtt ugyanúgy kapura, mint bő egy órával korábban Olmo, de a német játékos labdája centikkel elkerülte a kaput.

Euro 2024: Spain - Germany, Florian Wirtz
Florian Wirtz gólja életben tartotta a német reményeket
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A hosszabbítás második félidejének elején Musiala lövése akadt el a tizenhatoson belül Cucurella bal kezében, de Anthony Taylor nem ítélt tizenegyest, a videobíró pedig nem érezte szükségét a közbelépésnek, pedig...

A 117. percben Kimmich beadását fejelte estében kapura Füllkrug, Unai Simon óriási bravúrral védte a próbálkozást, maradt az 1-1. De nem sokáig, mert a 119. percben Dani Olmo tökéletes beadása után Mikel Merino tökéletesen fejelt Neuer kapujának jobb alsó sarkába, kiejtve ezzel a házigazdát. A 122. percben Füllkrug fejében volt az egyenlítő gól, de tiszta helyzetből nem találta el a kaput. A 126. percben a németek kaptak még egy esélyt (három perc hosszabbítás lett volna eredetileg...): Musialát rántotta le egy piros lapért (második sárgáért egészen pontosan) Carvajal, de a balról megítélt szabadrúgás után Unai Simon lehúzta a labdát, ezzel pedig kiesett a házigazda Németország.

Eredmény, negyeddöntő:
Spanyolország - Németország 2-1 h.u. (0-0, 1-1)
Stuttgart, MHPArena, 54 ezer néző, v.: Anthony Taylor (angol)
gól: Dani Olmo 51., Merino 119., ill. Wirtz 89.

A továbbjutó csapat az elődöntőben a Franciaország-Portugália-párharc győztesével találkozik Münchenben.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet. 

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Mindent egy helyen az Eb-ről