Vágólapra másolva!
A németországi foci-Eb utolsó negyeddöntőjében Hollandia hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Törökországot, amit utóbbi válogatott előbbi országban élő szurkolói nagyon rosszul viseltek. Szinte lincshangulatot teremtve masíroztak miközben azt kiabálták, hogy "A rákos anyátokat! Kib*szott Hollandia".

Egyetlen Eb-negyeddöntő volt a németországi tornán, ami rendes játékidőben dőlt el, ugyancsak egy volt, amit aztán eszement botrány követett. Mindkét esetben ugyanarról a mérkőzésről, a holland-török meccsről beszélünk. A hollandok hátrányból fordítva nyertek 2-1-re és jutottak be az elődöntőbe. A pályán hiába vívta ki szimpátiánkat a török csapat, a lelátón pedig gyönyörű szurkolólányaik, a hollandiai török bevándorlók őrjöngése mindent zárójelbe tett.

A Mandíner szúrta ki, hogy a Hollandiában élő törökök teljesen eszüket vesztve tomboltak kedvenceik veresége után. Zászlókba burkolózva, sokan közülük símaszkot viselve masíroztak az utcákon, miközben azt üvöltözték, hogy "A rákos anyátokat! Kib*szott Hollandia". 

Ordenáré megnyilvánulás első része sajnálatos módon egy elterjedt káromkodás a Németalföldön, de ez semmit sem javít a törökök megítélésén. Más videókon rettegő holland gyerekeket és lángoló autókat láthatunk a törökök brutális fellépése után.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolód cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!