Vágólapra másolva!
Az angol Kiernan Hughes-Mason még 2020-ban olyan súlyosan bántalmazott egy gondjaira bízott kétéves kislányt, hogy az maradandó agykárosodást szenvedett. A focistára súlyos börtönbüntetés vár.

Sokkoló részletek derültek ki arról a négy évvel ezelőtti gyermekbántalmazási ügyről, amelyiknek a korábbi angol focista, Kiernan Hughes-Mason a vádlottja, és, amelynek a napokban tartják a tárgyalását egy angliai bíróságon.

Mintha több emeletet zuhant volna

A 32 éves korábbi focista (legismertebb klubja a londoni Millwall volt) 2020. január 31-én volt barátnője kétéves kislányára vigyázott, ami azonban tragédiába torkollott. A kislányt ugyanis mentővel kellett kórházba szállítani az Essex megyei Westcliff-on-Sea-ből, miután súlyos fejsérülést szenvedett. 

Az orvosok szerint az állapota olyan volt, mintha több emeletet zuhant volna, vagy nagy sebességgel elütötte volna egy autó.

A focista először azt vallotta, hogy éppen a ház földszintjén volt, amikor hangos puffanást hallott, odaszaladt és először azt hitte, a babaházban botlott meg a kislány, ezért esett el. A kicsi eszméleténél volt, de nem reagált semmire.

Az idegeimre megy

Csakhogy már az első orvosi vizsgálatok után ki lehetett zárni ezt a sztorit, mert nagyon gyorsan bizonyossá vált, hogy a sérüléseket csakis brutális verés okozhatta. A kislánynak súlyos, visszafordíthatatlan agykárosodása lett, egész életét ágyhoz kötve kell élnie. 

Az orvosok emellett 17 különböző sérülést találtak a teste szinte minden pontján. 

14 napig volt kómában, mielőtt visszanyerte az eszméletét.

A férfi telefonjának átvizsgálása során a rendőrök megtalálták azokat a dühös üzeneteket, amiket az ex-focista a barátaink küldött, köztük ilyeneket: "az idegeimre megy", illetve "szét fogom verni". A tárgyalásra szeptember 10-én kerül sor Basildonban.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!