Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában az FC Barcelona 7-0-ra legyőzte a Valladolid csapatát a barcelonai Olimpiai Stadionban, ezzel Hansi Flick együttese továbbra is százszázalékos a La Ligában.

Az FC Barcelona remekül kezdte a szezont, ugyanis mindhárom mérkőzését megnyerte, ráadásul mindhármat 2-1-re. A szombat esti találkozón azonban könnyebbnek ígérkezett, ugyanis az újonc Valladolid érkezett a barcelonai Olimpiai Stadionba. 

Barcelona, Dani Olmo
Dani Olmo ezúttal is ott volt a Barcelona kezdőjében. 
Fotó: AFP/Manu Quintero

Barcelona-gála az első félidőben

A katalánok jól kezdték a meccset, és már a 20. percben megszerezték a vezetést. A 17 éves Pau Cubarsi kiugratásával a brazil Raphinha lépett ki ziccerben, és elpöckölte a labdát Karl Hein mellett (1-0). Négy perccel később újabb gólt lőtt a Barcelona. Ezúttal a spanyol Európa-bajnok Lamine Yamal löbbölte be egy labdát a védelem mögé, a kilépő Robert Lewandowski pedig higgadtan értékesítette a ziccerét (2-0). 

Barcelona, Lewandowski
A Barcelona és Lewandowski is bombaformában kezdte az idei szezont 
Fotó: AFP/Manu Quintero

A folytatásban is a Barcelona dominált, a katalán csapat sorra alakította ki a helyzeteket, az első félidőben hosszabbításában pedig el is döntötte a találkozót. Egy bal oldali szöglet után nem tudtak felszabadítani a hazai védők, a labda Jules Kounde előtt maradt, a francia védő pedig kilenc méterről a bal felsőbe bombázott (3-0). 

A fordulás után nem változott a játék képe, a Barcelona folyamatosan rohamozott, sorra alakította ki a helyzeteket, a 64. percben pedig növelni tudta az előnyét. Szép támadás a becsúszó Javier Sanchez próbált meg menteni, de labda így Lewandowski elé került, aki továbbpöckölte azt Raphinhának, a brazil pedig közelről a kapuba belsőzött (4-0). 

Nyolc perccel később aztán összejött a mesterhármas a brazil válogatott támadónak. 

Egy Valladolid-szöglet után kontrázhatott a Barcelona, Lamine Yamal cipelte a labdát hatvan méteren át, majd kiugratta Raphinhát, aki Hein lába között a kapuba gurított (5-0). 

A brazil válogatott Raphinha kivirágzott Hansi Flick kezei alatt
Fotó: AFP/Manu Quintero

A katalánok nagyon élvezték a játékot és egy pillanatra sem álltak le, a 82. percben pedig újabb gólt lőttek. Ezúttal a bal szélen elfutó Raphinha tálalt Dani Olmo elé, aki betört a tizenhatoson belülre, megcsinált egy befele cselt, majd hét méterről a hosszú sarokba tekert (6-0).

A katalánok azonban nem álltak meg fél tucat gólnál, a 85. percben újra villantak. Ismét Raphinha volt a főszereplő, aki elment a bal szélen, a középre lőtt labdájára Ferrán Torres érkezett, és becsúszva a kapuba pöckölte a labdát (7-0). 

Az utolsó percekben a barcelonai szurkolók már a nyáron kinevezett Hansi Flick nevét skandálták. A német edző pedig beállított egy rekordot:  Ernesto Valverde óta ő az első Barcelona-edző, aki az első négy bajnoki meccsén győzelmet aratott csapatával.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!