Vágólapra másolva!
Pascal Jansen, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese maximálisan felkészült a bosnyák Borac Banja Luka elleni Európa-liga párharcra. Az FTC trénere mellett a zöld-fehérek izraeli játékosa, Mohamed Abu Fani beszélt az esélyekről.

A holland szakember, Pascal Jansen a mérkőzést felvezető szerdai sajtótájékoztatón elmondta, ahogyan minden egyes ellenfelet, a bosnyák gárdát is feltérképezték, kielemezték a nemzetközi kupában és a hazai bajnokságban lejátszott mérkőzéseit - írja az MTI. 

Mohamed Abu Fani, Pascal Jansen
Mohamed Abu Fani középpályás (b) és Pascal Jansen vezetőedző (j) a Ferencváros labdarúgócsapatának sajtótájékoztatóján
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

"A házi feladatot elvégeztük, a csapatom pedig mindent meg fog tenni, hogy minél jobb eredményt érjen el azért, hogy kedvező helyzetből várja a visszavágót"

 - jelentette ki a szakember, aki újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, ez a találkozó nem az ő karrierje szempontjából, hanem a Ferencvárosnak fontos.

Hozzátette, a csapat számára csalódást jelentett, hogy a Bajnokok Ligájából búcsúzott, így most maximálisan arra koncentrál, hogy bejusson az Európa-ligába.

"Mindent megteszünk majd, hogy minél jobb eredményt érjünk el az első meccsen és így utazhassunk Boszniába a visszavágóra. Kemény meccs lesz, hiszen ők is a főtáblára jutásért játszanak" - mondta Jansen az ulloi129.hu beszámolója szerint, aki hozzátette, elégedett a támadóival, sokat dolgoznak azon, hogy minél jobbak legyenek.

"Akkor aggódnék, ha nem alakítanánk ki a helyzeteket. Gruber Zsombor kiérdemelte a játékidőt a hétvégén, ő is keményen dolgozik azon, hogy fejlődjön, ha így folytatja, akkor továbbra is meg fogja kapni a lehetőséget. Pesics bent van a keretben, játékra kész, nem kell aggódni miatta" - mondta a holland tréner, aki elmondta, a korábbi csapatával már volt Boszniában.

"Jó helyzetbe kerültünk, 3-0-ra vezettünk, de a második félidőben megváltoztak a dolgok, amire nem jól reagáltunk, de ez már a múlt, most pedig a Ferencváros vezetőedzője vagyok és magunkra, a holnapi meccsre koncentrálok. Fizikailag erős játékosai vannak. Egy játékosukat szenélyesen is ismerem, Jurich Carolinának a PSV-nél voltam az edzője, egy erős, jó balhátvéd, de voltak többen is, akik felkeltették a figyelmemet, akikre külön is készülnünk kell, de természetesen nem fogok mindent elárulni, hogy mivel szeretném meglepni őket."

A játékosok közül Abu Fani vett részt a sajtótájékoztatón. A Ferencváros játékmestere hangsúlyozta, hogy ezen a szinten már minden mérkőzés rendkívül kemény, de a szakmai stáb kellően felkészítette a csapatot, és bíznak benne, hogy a szurkolók segítségével sikerrel veszik majd az akadályt. Elárulta, az új vezetőedző bízik a játékosokban, nekik pedig követniük kell az új "főnököt", akinek az irányításával más stílusban futballozik a gárda.

"Csalódás volt a játékosok, a szurkolók, a klub számára, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából, de most izgalommal várjuk az Európa Liga-selejtező playoff mérkőzését, most az a célunk, hogy bejussunk a főtáblára. A Borac biztosan jó csapat, hiszen eljutott idáig, felkészültünk belőlük, készen állunk a feladatra" - mondta Abu Fani.

Mladen Zizovic vezetőedző a Banja Luka esti sajtótájékoztatóján azzal kezdte, hogy megtiszteltetés a favoritnak tekinthető magyar bajnokkal játszani. Közölte, az FTC fantasztikus csapat, és nagy kihívás elé állítja a játékosait, de ők lelkesek, és kiscsapatként minden esélyt megragadnak majd. Kiemelte, hogy nem helyez nyomást együttesére, amelytől azt kérte, hogy élvezze a játékot, és vívjon emlékezetes meccset.

A jobbszélső David Cavic is úgy vélekedett, örülnek, hogy eljutottak eddig, de nem szabad a múltbeli babérokkal foglalkozniuk, mert további sikerekre vágynak. Úgy vélekedett, folyamatosan fejlődik a Borac, és ezt remélhetőleg csütörtökön is bizonyítja majd.

A párharc első felvonását csütörtökön rendezik a Groupama Arénában, győztese pedig a második számú nemzetközi sorozatban lesz érdekelt, míg a vesztes a Konferencia-ligában folytatja.

A két csapat először találkozik egymással, a Ferencváros fennállása során harmadszor kerül szembe bosnyák riválissal a nemzetközi kupaporondon, legutóbb 2015 nyarán az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában a Zeljeznicar kettős győzelemmel búcsúztatta a zöld-fehéreket.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő találkozó játékvezetője a skót Nicholas Walsh lesz, a mérkőzést az Origo élő szöveges tudósításban közvetíti. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!