Vágólapra másolva!
A Ferencváros szerb csatára, Alekszandar Pesics részletesen beszélt a konfliktusáról Dejan Sztankoviccsal, a zöld-fehérek korábbi edzőjével.

A szerb támadó tavaly nyáron került a Crvena zvezda csapatától a Ferencvároshoz, ahol balszerencsésen indult a karrierje egy sérülés miatt, ráadásul a Fradi akkori edzője, Dejan Sztankovics sem bánt vele éppen kesztyűs kézzel.

"Amikor a Ferencvároshoz kerültem, nem volt szerencsém egy sérülés miatt. Három-négy hónapig nem játszhattam, ám visszatértem, majd jött a konfliktusom Dejannal, aki aztán felfüggesztett. 

Dejan tudja, hogyan kell szóban udvariatlannak lenni, és amikor reagálnak rá, akkor elkezd problémázni - a válasza csak annyi volt, hogy felfüggesztett. Két és fél, három hónapig külön edzettem a többiektől, még azt sem engedte meg, hogy egy kapus a segítségemre legyen"

- árulta el Pesics, milyen botrányosan viselkedett vele a honfitársa, aki az előző szezon végén, a Paks ellen elveszített Magyar Kupa-finálé után döntött úgy, hogy távozik a Ferencváros éléről.

Dejan Sztankovics
Dejan Sztankovics alaposan elbánt Alekszandar Pesiccsel
Fotó: MTI/Vajda János

A 32 éves támadó arról is beszélt, hogy nagyon örül a Borac Banja Luka továbbjutásának, de bízik benne, hogy a Fradi sikerrel jut túl a balkáni csapaton, ezzel pedig bekerül az Európa-liga csoportkörébe. Pesics a zöld-fehérek új edzőjéről, a holland Pascal Jansenről is beszélt, akivel a csapat még inkább a támadófutballt részesíti előnyben.

Agresszív támadófutballt játszunk. Ezt a stílust mindig mindenkire megpróbáljuk rákényszeríteni. Tetszik az új edző munkája, 

hozott néhány újdonságot a csapathoz, és szakmailag mindent magasabb szintre emelt. Csak hinnünk kell magunkban, és akkor minden rendben lesz" - idézte a Nemzeti Sport a szerb támadót.

Alekszandar Pesics elismerően beszélt a Fradi új edzőjéről
Fotó: fradi.hu

A Ferencváros csütörtökön 21 órától fogadja a bosnyák Borac Banja Luka együttesét a Groupama Arénában, az Európa-liga selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!