A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
Vágólapra másolva!
A Ferencváros egyik legjobb futballistája, a brazil Marquinhos két és fél év után távozott a bajnoki címvédőtől, és zöld-fehérek korábbi edzőjének csapatához, a Dejan Sztankovics vezette Szpartak Moszkvához igazolt.

A Ferencváros honlapjának szombati beszámolója szerint a brazil támadó 97 tétmérkőzésen szerepelt az FTC színeiben, 14 gólt szerzett, 26 gólpasszt adott és három bajnoki címet, illetve egy Magyar Kupát nyert - írja az MTI.

A brazil focista az Atlético Mineiro együttesétől érkezett egy bolgár kölcsönjáték után a Fradihoz még 2022 februárjában, a következő idénytől pedig már a magyar csapat legjobbjai közé emelkedett.

A Szpartak Moszkva honlapja szerint a 24 éves játékos új szerződése három évre szól. Az orosz csapat vezetőedzője a szerb Dejan Stankovic, aki előzőleg a Ferencvárost irányította.

Marquinhos a The New Saints elleni hazai BL-selejtezőn remekül játszott, a továbbjutásban nagy szerepe volt, viszont a Fradi következő ellenfele, a dán Midtjylland elleni párharc során már nem számíthat rá Pascal Jansen vezetőedző.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!