A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint kedden este 20.00-tól lépett pályára a Ferencváros a The New Saints vendégeként a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, a visszavágón. A Fradi a lényegi kérdéseket már az első meccsen eldöntötte az 5-0-s győzelmével, ugyanakkor a cél idegenben sem változott, meggyőző játékkal nyerni. Ez sikerült is, 2-1-re hozta második találkozót, így jöhet a harmadik kör a BL-selejtezőben szinte teljesen biztosan a dán bajnok Midtjylland ellen augusztus 6-án vagy 7-én, kezdésnek idegenben. Ezzel a sikerrel az is eldőlt, hogy az FTC ismét ott lesz az európai fociporondon, a kérdés már csak az, annak melyik színpadján, azaz a BL-ben, az Európa-ligában vagy az Európai Konferencialigában. Augusztus végére kiderül.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a Ferencváros Bajnokok Ligája selejtezőjéről, az Egyesült Királyságból.

Két órával a kezdőrúgás előtt ritkán látni akkor mozgolódást, mint az angol-walesi határ mentén fekvő Park Hill Stadionnál lehetett. Nagyjából 100 szurkoló már a bejáratok körül gyülekezett, köztük meglepően sokan Ferencváros mezben és néhányan magyar zászlót lengetve. A zöld-fehér szurkolók nem ok nélkül jöttek ki ilyen korán, mert másfélórával az első sípszó előtt megérkezett kedvenc csapatuk, amelyet kitörő örömmel fogadtak. 

A stadion gyorsan telt a meccs előtt, a helyiek a VIP vendégek szórakoztatására még egy zenész-énekes úriembert is leszerződtetek, aki egy kisebb színpadról szórakoztatta a büfében italért és ételért sorban állókat vagy éppen a kanapékon helyet foglalókat. A közönségre visszatérve rendkívül vegyes volt a kép, a legkisebbektől a láthatóan hosszú évtizedeke meccsre járókig mindenkit meg lehetett a lelátókon találni ezen a keddi kora estén. Mint kiderült, összesen 1022-en voltak kíváncsiak a párharc visszavágójára.

A körítéssel nem volt baj, egy órával a találkozó előtt már a kezdőcsapatok névsorát is megtudhattuk. Pascal Jansen a bevált csapaton ne változtass elvet alkalmazva az 5-0-ra megnyert első körös együtteshez képest mindössze egy helyen változtatott, az egészségügyi okokból kieső Marquinhos helyett a támadószekció bal szélén Kehinda szerepelt. 

Azaz a kapuban Dibusz kezdett, előtte a védelemben Ramírez, Gustavo, Cissé, Makreckis, a középpályán Rommens és Maiga, elöl pedig Zachariassen, Pesic, az első meccsen mesterhármasig jutott Traoré és Kehinda voltak.

Nemhiába mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a holland-angol mester, hogy a legfontosabb a győzelem lesz, erre fókuszálnak.

Itt még nem telt meg a pálya élettel. Fotó: Zámbó István, Origo Sport

Talán csak két szépséghibát róhattunk fel a walesieknek a kezdés után, egyrészt a médiatribünön kettő vasoszlopot is sikerült "betenni a képbe", azaz több vakfoltunk is volt a pályán ezek miatt. A másik, hogy semmilyen kivetítő berendezés nem kapott helyet a stadionban, így a régi módszert alkalmazva, mobilon stoppert indítva tudtuk, mikor merre járunk éppen az időben.

Na de lássuk a mérkőzést, 

már a második percben jelezte a Fradi, hogy komolyan gondolta ezt a mérkőzést is. Traoré jó 20 méterről kínálta meg Robertset, aki vetődve hárította az életerős lövést. 

A The New Saints a kezdeti megilletődöttséget követően magára talált, és a 11. percben veszélyes helyről, nagyjából 27 méterről végezhetett el szabadrúgást. McManus azonban jóval kapu mellé küldte a labdát, így Dibusznak továbbra sem volt dolga a találkozón.

A 22. percben aztán Pesic került a kapussal szembe, de mint kiderült, leshelyzet előzte meg a lövését, ami egyébként épphogy elkerülte a kaput. Makreckis távoli bombájánál már nem volt ilyen gond, igaz, ez a próbálkozás is cél tévesztett, de rendkívül bíztató kísérlet volt. A legközelebb a gólszerzéshez a 29. percben Traoré volt, aki egy saját térfélről felépített támadás végén kapott jó kiugratást, azonban a tizenhatoson belülről az oldalhálóba küldte a labdát, így maradt a 0-0.

Ferencváros, Adama Traoré
Adama Traoré a visszavágón is rendkívül veszélyesen játszott.
Fotó: Polyák Attila Origo / Polyák Attila Origo 

A következő nagy lehetőség a 39. percben adódott, Rommens jobb oldali szabadrúgása után Gustavo centikkel maradt le a labdáról a kapu előtt. A Fradi-nyomás végül a 

43. percben góllá érett, Zachariassen, akárcsak Budapesten, idegenben is betalált, méghozzá egy remek indítást követően ugrott ki és jó 18 méterről átemelte Robertset, ezzel 1-0-ra módosította az eredményt a félidő utolsó perceire fordulva, összesítésben pedig 6-0-ra.

Az első félidő így 1-0-s Ferencváros előnnyel ért véget, a The New Saints csak egyszer talált kaput 45 perc alatt, akkor sem volt veszélyes a kísérlet, így Dibusz Dénesnek folyamatosan figyelnie kellett arra, hogy az egyre hűvösebb időben melegen tartsa az izmait, ha már ezt a walesiek nem tették meg.

A második félidő első perceiben a hazaiak megpróbálták nyomás alá helyezni a Fradit, nem sok sikerrel, csupán meddő labdajáratásra futotta a walesiektől. 

A 60. percben egy remek kiugratás után Traorét egyértelmű gólhelyzetben buktatták a hazaiak, a játékvezető egyből a tizenegyespontra mutatott és egy sárga lap is villant. A labda mögé aztán nem a sértett, hanem Rommens állt, aki a 62. percben magabiztosan lőtte be a Fradi második gólját,

ezzel 2-0 lett az állás. A gólöröm alatt aztán a walesiek hármat, a Ferencváros kettőt cserélt. Lejött Pesic és Maiga, bejött Kady Borges és a visszatérő Abu Fani. 

Bő egy órát követően összesítésben már 7-0-ra vezetett a Ferencváros. Fotó: fradi.hu

A 72. percben aztán ismét kettőt változtatott Pascal Jansen, lejött Traoré és Cissé, bejött Gruber és Abena. Ebben a periódusban már régen nem a továbbjutás volt a kérdés, de még csak a kettős győzelem sem, így bátran jöhettek a cserék, a walesiek is a 79. percre összesen öt új embert csatasorba állítottak.

A hosszabbítás első percében aztán a walesiek megszerezték a becsületgólt, Josh Daniels egy beadást követően közvetlen közelről lőtt Dibusz kapujába.

A lefújásig már nem változott az eredmény, így a Ferencváros összességében 7-1-s eredménnyel, magabiztosan jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körébe, ahol minden valószínűség szerint a dán bajnok vár (első meccsüket idegenben 3-0-ra nyerték) majd a Fradira.

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!