Vágólapra másolva!
Az NB II-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos oldalain jelentette be hétfőn délután, hogy mostantól Csertői Aurél lesz a csapat vezetőedzője, a segítője pedig Tököli Attila lesz.

Csertői Aurél kapcsán megemlíti a klub, hogy a legnagyobb sikerét a Székesfehérvárral és a Szombathelyi Haladással érte el az NB I-ben, mindkét csapattal korábban harmadik helyen végzett a bajnokságban, valamint a fehérváriakkal aranyérmes lett a Magyar Kupában, még a 2005-2006-os idényben. 

Az 58 éves szakember Pakson öt évig dolgozott, irányításával a paksiak két alkalommal is az előkelő ötödik helyen végeztek a bajnokságban, ráadásul a Paks szakmai irányítójaként rangos elismerést kapott, mert megválasztották az év legjobb élvonalbeli edzőjének az MLSZ Rangadó díjátadóján a 2017-2018-es idényben.

Csertői munkáját a korábbi magyar válogatott Tököli Attila fogja segíteni asszisztens edzőként, aki 2015 és 2018 között már 120 mérkőzésen segítette a vezetőedzőt. 

A mezőkövesdiek a két szakemberrel kétéves szerződést írtak alá. A klub jelenleg hat fordulót követően a Merkantil Bank Liga utolsó helyén áll, mindössze négy megszerzett ponttal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!