Vágólapra másolva!
Kevin De Bruyne, a belga válogatott legnagyobb sztárja a franciák elleni hétfő esti vereség során teljesen kikelt önmagából, a csapat sportigazgatójának is azt mondta, ő befejezi válogatott karrierjét.

A belgák az Izrael elleni 3-1-es győzelem után aligha arra számítottak, hogy Lyonban alárendelt szerepben végül simán 2-0-ra kikapnak a franciáktól. De ez történt, és a meccsen többször is látszott, hogy a csapat legnagyobb sztárjának, Kevin De Bruynének ez nagyon nem tetszik.

A tévéközvetítésben egy alkalommal az látszott, ahogy a válogatott sportigazgatójának, Frank Vercauterennek idegesen azt ismétli, hogy "Én ebből kiszálltam, én ebből kiszálltam". A meccset közvetítőt VTM belga tévécsatornának később őszintén ki is mondta, hogy mivel van baja.

"Vannak a pályán olyanok, akik egész egyszerűen nem végzik el a feladatukat, ami után aztán persze, hogy bajba kerülünk - mondta a korábban szintén válogatott focistának, Gilles De Bilde-nek. A játékosok többsége senkivel nem állt szóba a lefújás után, ami azt mutatja, hogy valami nagyon nincs rendben a sztárcsapat öltözőjében. "Mindenben fejlődnünk kell. A léc nálunk a top szintet jelenti, és ha nem vagy elég jó, akkor mindent meg kell tenned, hogy elérd ezt a szintet, és néhány játékos ezt nem teszi meg"  - mondta a Manchester City középpályása.

Pedig jó lenne mielőbb rendet tenni, mert a következő fordulóban két nagyon nehéz meccs vár a belgákra: október 10-én előbb az olaszokhoz látogatnak, majd a franciákat fogadják.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!