Vágólapra másolva!
Rekordszámú, országokon átívelő játékosigazolás történt idén nyáron a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kimutatása szerint.

A FIFA keddi közlése alapján világszinten 11 ezer nemzetközi klubváltás történt az elmúlt hónapokban, ami 4,8 százalékos emelkedést jelent a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest - írja az MTI.

Presentation of the FC Barcelona 2024-25 squad, Dani Olmo
Dani Olmo a Barcelonához igazolt a nyáron
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Urbanandsport/NurPhoto

A klubok összességében több mint 6,4 milliárd dollárt költöttek külföldről történő átigazolásokra, amely minden idők második legmagasabb összege, viszont jelentősen, 13,06 százalékkal elmarad a 2023-ban kiadott összegtől. Ennek a túlnyomó részét, 5,58 milliárd dollárt az európai klubok költötték el,

 a kontinensen belül pedig Anglia emelkedik ki, melynek csapatai 1,6 milliárdnál is többet adtak ki futballistákért. Ugyanakkor a szigetországi kiadások is messze elmaradnak a tavalyitól, amikor mindösszesen kétmilliárdot fizettek ki.

Az elmúlt években hatalmas anyagi ráfordítással erősítő szaúdi együttesek 2024-ben "csupán" 431 millió dollárt adtak ki azok után, hogy egy éve 875 millióért vettek futballistákat - igaz, az országban októberig tart az átigazolási időszak.

A FIFA anyagából az is kiderül, hogy a nemzetközi transzfereken a belga klubok keresték a legtöbbet, összesen 302 millió dollárt, mivel 412 millióért adtak el és 110 millióért vásároltak labdarúgókat.

A nőknél összességében 6,8 millió dollárért vásároltak a csapatok globálisan, ami több mint duplája a tavaly nyári költéseiknek.

 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!