Vágólapra másolva!
Szombat este a Nemzetek Ligája A osztályának első fordulójában a magyar labdarúgó-válogatott 5-0-ra kikapott a német együttestől Düsseldorfban, ezzel a magyar csapat a legsúlyosabb vereségét szenvedte el Marco Rossi irányítása alatt. A találkozó után az olasz szakember az M4 Sport kamerája előtt elmondta, ha a csapatával együtt szégyelli magát, és hangsúlyozta azt is, hogy ha a bosnyákok elleni következő meccsen nem sikerül javítani, annak komoly személyi következményei lesznek.

„Nem tudtam neki sok mindent mondani. Az első félidőben jól teljesítettünk, meccsben voltunk. Ott is voltak hibáink, néha elcsúsztunk a letámadással, de láttam jó dolgokat. 

A második félidőről felesleges bármit mondani. Ha valaki négy gólt kap egy félidő alatt, mindenféle reakció nélkül, az magáért beszél. Ez egy szégyenteljes eredmény számunkra, szégyelljük magunkat. 

Az első számú felelős mindig az edző, ennél többet nem lehet mondani ezzel kapcsolatban” – kezdte az értékelését az M4 Sport kamerája előtt Marco Rossi szövetségi kapitány. 

Germany - Hungary
A magyar válogatott a legsúlyosabb vereségét szenvedte el Marco Rossi irányítása alatt
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Fabian Strauch

„A második félidő során nem tudunk párharcokat nyerni, számos labdaeladásunk volt, akkor is, amikor nem voltunk nyomás alatt. 

A második bekapott gól után eltűntünk a pályáról, ami elfogadhatatlan. Különösen akkor, ha Magyarország színeiért játszunk. Enne a vereségnek lesz pszichológiai aspektusa is, mert ha erre nem tudunk reagálni, akkor mindenkinek el kell tűnnie a színről”

 – tette hozzá az olasz szakember, aki a bosnyákok elleni mérkőzés előtt egy nappal ünnepli majd a 60. születésnapját. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!