Vágólapra másolva!
A Ferencváros új sztárja, Matheus Saldanha csereként beállva egymaga eldöntötte a Puskás Akadémia elleni rangadót. A találkozó után a brazil támadó érthetően boldogan nyilatkozott, sőt a Fradi következő Európa-liga ellenfelének, vagyis a Premier League-ben szereplő Tottenhamnek is üzent.

A Fradi nyerőembere ezúttal is a rekordösszegért megvásárolt brazil Saldanha volt, aki egy perccel a becserélését követően eldöntötte a Puskás Akadémia elleni mérkőzést, sőt azt követően még kettőt rúgott, így alig húsz perc alatt megszerezte pályafutása első mesterhármasát. A brazil támadó már hat gólnál jár a zöld-fehérek színeiben, ráadásul nagyjából 110 percet töltött eddig mindössze a pályán. A 25 éves támadó a mérkőzés után a FradiMédiának beszélt az érzéseiről.

matheus saldanha
Saldanha cserekét beállva varázsolt az első hazai bajnokiján
Fotó: fradi.hu

Nagyon boldog vagyok, hogy az első hazai bajnok meccsemen három gólt tudtam lőni, igazán különleges ez számomra. Még soha nem rúgtam három gólt, szóval ez volt életem első triplája tétmérkőzésen. Igen, ez egyértelmű üzenet a Tottenhamnek csütörtökre!

 Persze, nagyon nehéz mérkőzés lesz. Maximálisan oda kell figyelnünk, és nagyon jól kell majd játszanunk ellenük" – mondta Saldanha.

"Nem volt könnyű mérkőzés, de beálltam és szerencsére sikerült kihasználnom a lehetőségeimet. Boldog vagyok, hogy ilyen teljesítménnyel közelebb kerülhettem a szurkolókhoz. Szerintem ez nagyon fontos"

 - fogalmazott a brazil támadó a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!