Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában a Girona hazai pályán 3-2-re kikapott a Feyenoordtól. A szerdai játéknap másik kora esti meccsén az Atalanta 3-0-ra kiütötte a Sahtar Donyecket.

Története során először játszott hazai pályán BL-mérkőzést a Girona, a La Liga előző idényének meglepetéscsapata a holland Feyenoord együttesét fogadta a második fordulóban. 

Jobban kezdték a meccset a katalánok, akik egy szöglet után David Lopez találatával kerültek előnybe, ez pedig azt jelentette, hogy megszerezte fennállása első BL-gólját a Girona. 

A spanyolok sokáig nem örülhettek, egy szabadrúgás után a 23. percben Herrera öngóljával egyenlítettek a rotterdamiak.

Girona
David Lopez történelmi gólt szerzett a BL-ben
Fotó: AFP (Photo by MANAURE QUINTERO / AFP)

A félidő hajrájára felpörögtek az események, egy hatalmas hiba után Milambo révén fordított a Feyenoord, majd 11-est is kapott, de azt a japán Ueda kihagyta. A második félidő elején gólt szereztek a hazaiak, de a találatot les miatt a videóbíró nem adta meg, a 67. percben pedig büntetőt lőhettek, ám Miovski kihagyta - ezzel mindkét oldalon volt már egy-egy elhibázott 11-es. A 73. percben aztán már összejött az egyenlítés a Gironának, Danjuma játszotta középre a labdát, Van De Beek pedig néhány méterről a Feyenoord kapujába lőtt.

Hiába játszottak jobban a spanyolok, a 79. percben megint a hollandok szereztek vezetést, méghozzá egy újabb öngóllal, Krejci nagyon roszul ért bele egy bal oldali beadásba, mely után a labda a saját kapujában kötött ki. 

A hajrá és az utolsó percek is rengeteg izgalmat tartogattak, de újabb gól már nem esett, a Feyenoord 3-2-re nyert, a Girona pedig továbbra is pont nélkül áll a BL-ben.

Két kihagyott 11-es és két öngól is volt a meccsen
Fotó: AFP (Photo by LLUIS GENE / AFP)

A Sahtar Donyeck az Európa-liga címvédőjével, az Atalantával találkozott a második fordulóban, a meccset az ukrajnai háborús helyzet miatt Gelsenkirchenben rendezték. A 21. percben az olaszok szereztek vezetést, egy szabadrúgás után Lookman ívelt középre, némi kavarodást követően pedig az előrehúzódó Djimsiti bombázott közelről a kapuba. 

A szünet előtt növelte előnyét az Atalanta, a középen berobbanó Lookman védhetetlenül lőtte a ki a bal alsó sarkot.

Shakhtar Donetsk - Atalanta Bergamo
Djimsiti lőtte az Atalanta első gólját
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP (Photo by David Inderlied / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A második félidőt is góllal kezdte az Atalanta, Zappacosta beívelése után Bellanova fejelt a rövid alsóba. A folytatásban újabb találat már nem esett, a bergamói együttes magabiztos sikerrel szerezte meg első győzelmét az idei kiírásban, az ukrán csapat pedig két meccs után rúgott gól nélkül áll egy ponttal.

 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!