Amikor az 55 tagállammal rendelkező UEFA a 2016-os Európa-bajnokság végjátékának létszámát 24-re emelte sokan kétségbeesve kaptak a fejükhöz. Ugyanezek ugyanezt tették, amikor a FIFA bejelentette, hogy a jövőben a világbajnokságokat 48 csapattal rendezi. Ezek logikus következménye volt a Bajnokok Ligája létszámának növelése is. Bár nem pont a plusz négy csapat megjelenése ront a BL „élvezeti értékén”. Mert az eddigi 32-vel sem volt semmi értelme az őszi fázisnak, azaz a csoportmérkőzéseknek.
Az európai klubfutballban ugyanis (ha a négy nagy bajnokság „csak” négy vagy öt csapatot delegálhat) nagyjából 16 társaság után húzható egy olyan fal, melyen az áthaladás létrával sem egyszerű, minimum egy sárkányrepülő kell hozzá. A „16-os falon” kívül rekedtek döntő többsége nem rendelkezik ilyen légi eszközzel. Ennek megfelelőn az elmúlt években (de kis túlzással amióta létezett ez a lebonyolítás) a csoportbeosztás elkészültekor már 90%-os biztonsággal meg lehetett mondani, hogy mely csapatok végeznek kvartettjük első két – továbbjutást érő – helyén. Maximum két, nagyon ritka esetben három meglepetés történt az előzetesen várthoz képest. Ezt unták a nézők, unták a 16-ba várt csapatok, és most megunta az UEFA is.
Az utóbbi azt nem tehette meg, hogy a sportszakmai szempontból egyetlen jó döntést, a létszám redukálását hajtsa végre, mert ez ellen egy döntően fontos érv szólt. A gazdasági megfontolás.
A döntéshozók is a „piacról élnek”,
így kicsit emeltek a létszámon, de a „falrengető” változást ettől a logikátlan és igazságtalan kiírástól várják. Az nem kérdés, hogy gazdaságilag be fog jönni a változás, ma már olyan mértéket ölt a sportturizmus Európában, hogy ha a középkörbe letett labdát 22 ember 90 percig nézné mozdulatlanul, arra is megtelnének a stadionok.
Ennének-innának az emberek, locsolnák egymásra a sört,
szelfiket készítenének, és szellemes(nek gondolt) rigmusokkal szórakoztatnák magukat. Ennél jobb a helyzet, mert a 22 pályán lévő ember nem hagyja pihenni a labdát a mészponton, és ők maguk is folyamatosan mozognak. A kisebb csapatok játékosai lelkesebben, a nagyobbaké kényszeredetten, de jól felfogott érdeküknek megfelelően.
Vajon mekkora örömöt okozott a Bayern München játékosainak a Dinamo Zagreb 9-2-es legyőzése? A horvát bajnok profi focistái kb. akkora erőkifejtésre késztették a müncheni játékosokat, mint a német telefonszolgáltató dolgozói szokták a nyár során, amikor a mezszponzor „elhajtja” Mülleréket egy kötelező testmozgásra a gyár sporttelepére.
Nagyjából ennyit adtak ki magukból a Dortmund focistái is, amikor 7-1-re verték a skót Celticet,
vagy lehetne említeni a Barcelona-Young Boys 5-0, az Inter-Crvena zvezda 4-0, a Slovan-Manchester City 0-4, vagy a Celtic-Slovan 5-1-et is. Az utóbbi eredmény azért érdekes, mert a száraz matematikát segítségül kérve fel lehet tenni a kérdést: Ha a Celtic négy góllal jobb a pozsonyi csapatnál, a Dortmund hattal a skótnál, akkor
mennyivel jobb a Dortmund a szlovákiai gárdánál?
A matematika szerint tízzel, ennyivel talán a pályán is jobb, de ez nem fog kiderülni. Ugyanis a két csapat nem találkozik.
Szegény Zagreb viszont fog játszani a BVB-val, így a két német csapat versenyezhet:
ki tud többet rúgni a horvát bajnoknak?
Egyébként annak az országnak a bajnokságában lett toronymagasan első a Münchenben két hete 9 gólt beszedő gárda, mely ország válogatottja az elmúlt két világbajnokságon elődöntőt vívhatott, míg a német nemzeti 11 egyik eseményen sem tudott továbbjutni a csoportjából. A Dortmund tehát vívhat egy virtuális (gól)párbajt a Bayernnel, és egy-egy valóságost a két spanyol óriással, a Real Madriddal és a Barcelonával. A Slovan viszont mehet Münchenbe, és
megpróbálhat tíz kapott gólnál kevesebbel hazatérni.
Viszont sem az ő, sem a zágrábiak szurkolóit nem vigasztalhatja az a tény, hogy legalább láthatják hazai stadionjukban a Bayernt. Mert a Bayern-Dinamónak és a Bayern-Slovannak sem lesz visszavágója Zágrábban és Pozsonyban.
Mindenki véletlenszerűen kapott nyolc riválist, és a végén az UEFA tabelláján úgy hasonlítják össze a csapatokat, mint a piacon az árusok az almát, a körtét, diót, meg a sárgarépát. Az eddigi rendszerben legalább négy egymás mellé rendelt csapat egymáshoz tudta mérni magát, most erről szó sincs. Eddig egy idegenbeli pontszerzés a plusz egy ponton túl azért is volt hasznos, mert
ezzel egy közvetlen vetélytárs elveszített két pontot.
Egy győzelem azzal is járt, hogy a legyőzöttel szemben hárompontos előnyt szerzett a diadalmaskodó. Most – találomra kiragadva egy találkozót az eddigiek közül – a Sparta Praha bravúros stuttgarti pontszerzésével semmire nem jut, mert ez neki csak egyet tesz hozzá a „nagy egészhez”, és aligha nyer vele sokat, hogy kettőt elvett a német csapattól. Az eddigi szisztémában ez nagy lépés lett volna neki, hogy megelőzze, most kicsi sem.
Akik a jelenlegi rendszer mellett érvelnek talán azt az egy komoly érvet hozhatják fel, hogy mindig, mindenütt győzelemre érdemes játszani. Ez tényleg igaz, ám ebből csak azok profitálhatnak igazán, akiknek reális esélyük van, hogy a „ligafázis” (így hívják ezt hivatalosan) után közvetlenül bejussanak a legjobb 16 közé, vagyis a zanzásított tabellán az első nyolc között tudjanak végezni.
Mert a 9. hely ugyanannyit ér, mint a 24.
Utóbbi 16 csapat párharcot vív a 16 közé jutásért, és könnyen belátható, amint egy jobbak közé sorolt társaság elveszíti az esélyét az első nyolc hely valamelyikének megszerzésére pont olyan komolyan fogja venni a hátralévő meccseit, mint vette eddig az utolsó játéknapot, ha már nem tudott változtatni a sorsán.
Sok ilyen komolytalan meccs lesz,
és ennek az éppen aktuális ellenfél lesz a nyertese. Mert ráadásul – mint már szóba került – az elszórakozott meccs pontjai nem is közvetlen vetélytárs birtokába kerülnek, mint a korábbi csoportmeccsek során. Hanem „valakihez”, aki talán egészen más célért harcol.
Az első tapasztalatok alapján ezer sebből vérzik ez a rendszer, az első két forduló aligha győzött meg valakit is, hogy ettől izgalmasabb lesz az ősz. Talán látványosabb (lásd pl. Leipzig-Juventus, vagy Leverkusen-Milan), mert a nehezebben definiálható tét miatt nem játszik mindenki célfutballt, de ezek a találkozók alig érdekesebbek, mint a nyári amerikai, vagy távol-keleti „sörmeccsek”.
Hiányoznak a kiélezett szituációk, az előkészületi meccsek szintjén focizgat a többség.
Kitalálták az UEFA-nál a Felkészülési Meccsek Ligáját.
Mindenki biztos lehetett benne, hogy egy Manchester City-Inter találkozón kb. annyira teregetik ki a lapjaikat az edzők, ahogy egy Las Vegas-i soccert népszerűsítő 90 perc során szokták.
Majd tavasszal!
Valószínűleg a 8. helyhez 15 pontnál (öt győzelemnél) több kell majd, ezt a legjobbak hozzák, hiszen ők többnyire találkoznak három sokkal gyengébb csapattal, 2-3 számukra könnyen verhetővel, és csak a maradék 2 vagy 3 lesz az ő szintjükön lévő. A két vereséggel rajtoló AC Milannak már most viszonylag kevés esélye van elérni az első nyolc hely egyikét,
a legjobb 24-be pedig akkor is bekerül, ha a szakáccsal-kertésszel-portással-buszsofőrrel a soraiban áll ki egy-egy meccsre.
Pontosan tudják Milánóban is, máshol is: a tabella 24. helyéről pont annyi az esély Bajnokok Ligáját nyerni tavasszal, mint az elsőről. A helyzet csak annyival nehezebb, hogy esetleg el kell utazni Brestbe, Bolognaba, Brugesbe.
Egy vezető bajnokságban, a hazai kupában, és BL-ben is sokáig jutó – ráadásul a szezon utáni klub-vb-n is érdekelt – gárda 60-70 klubmeccset játszik a 2024-25-ös szezonban, ezen a szinten már alig számít két plusz találkozó. A legjobb 16 közé jutásért pótvizsgázó társaság mérkőzéseinek száma csak 2-3 %-al nő meg.
Mondhatni: semmiség!
A legjobb 24 közé becsúszni szándékozók számára más a helyzet, mert nekik két kiszenvedett győzelem kell, meg még 1-2 döntetlen, de lehet, hogy egy adag szerencse is elég lesz, két győzelem mellett.
Akár öt meccsükön is kaphatnak hetet-kilencet.
Az igazi harc ott lesz, de legyünk őszinték: kit érdekel, hogy az utolsó fordulóban esetleg a Girona-Bologna-Sahtar Donyeck versenyfutásból ki kerül be a legjobb 24 közé, és ki marad ki onnan. Főleg úgy érdektelen, hogy a Girona az Arsenalt fogadja, a Bologna Lisszabonba, a Sahtar Dortmundba utazik.
Ugye, hogy senki nem várja ilyen tét miatt 2025. január 29-ét, amikor zárul ez a szakasz?
A folytatást, a legjobb 16 közé jutásért rendezett párharcokat már inkább! Hiszen ott már összejöhet egy Brest-Feyenoord, esetleg egy Lille-Girona csata.
És amikor túléljük a ligaszakasz nyolcszor 18, majd a „tizenhatod-döntők” kétszer 8 meccsét (ez összesen 160) akkor még mindig 16-an lesznek versenyben. A '70-es években (amikor 31 UEFA-tagállam volt) a címvédő a legjobb 16 között kezdte az egész sorozatot. Most addigra lejátszik nyolc vagy tíz találkozót.
Összefoglalva tehát:
Remek dolog ez az amerikai „minden héten háború” bruttósított változata, de lehet, hogy a Bajnokok Ligájában a kevesebb több lenne.