Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám korábbi 21-szeres válogatott labdarúgó "brutálisan erős meccsre" számít pénteken a hollandok ellen, a Nemzetek Ligájában. Az egykori liverpooli játékos Gulácsi Péter ügyéről is elmondta a véleményét.

Bogdán az M4 Sport szerda délelőtti Nemzeti Sporthíradójában emlékeztetett rá, hogy legutóbb a magyarok nem tudták felvenni a versenyt a hollandokkal, de az a 8-1-es vereség is kellett ahhoz, hogy új alapokra helyezzék a válogatottat.

FOOTBALL - ENGLISH CHAMP - West Bromwich Albion v Liverpool, Bogdán Ádám
Bogdán Ádám megérti Gulácsi Péter döntését
Fotó:  JOE TOTH / BACKPAGE IMAGES Ltd / DPPI via AFP

Bogdán Ádám: Gulácsi Péter indoka teljesen elfogadható és érthető

"Az biztos, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés lesz, végignézve a holland csapat keretét, amely iszonyatosan erős és óriási potenciál van benne. 

Talán még nem tart ott ez a csapat, hogy a tíz évvel korábbi válogatotthoz lehessen hasonlítani, de megvan benne a potenciál. Brutálisan erős meccsre számítok,

az pedig külön öröm, hogy telt ház lesz" - mondta a legutóbbi holland-magyar összecsapáson, 2013. október 11-én védő 37 éves kapus.

Szerinte a holland labdarúgás legnagyobb erejét az utánpótlásnevelés adja, ezt pedig tavaly az AZ Alkmaar csapatánál eltöltött egy hónapos látogatása alatt ő maga is tapasztalta. Hozzátette, a mostani generációnak is minden esélye megvan arra, hogy a tíz évvel ezelőtti csapat szintjére eljusson, bár a nagy korkülönbség miatt nehezebben érik össze a jelenlegi keret - írja az MTI.

Bogdán kitért Gulácsi Péter távolmaradására is. Elmondása szerint teljes mértékben elfogadható volt az első számú magyar kapus magyarázata - aki maga kérte, hogy pihenhessen -, a helyére lépő Dibusz Dénes pedig már bizonyította, hogy kiválóan szerepel a válogatottban.

"Az indoka teljesen elfogadható és érthető, ő ismeri a testét. Nekünk a válogatottal nyilván azokra kell koncentrálni, akik ott vannak, és szerintem ebből a szempontból is nyugodt lehet a magyar közvélemény, mert kiváló kapusok foglalják el a helyeket most is a keretben"

- fogalmazott, majd kiemelte Tóth Balázst és Szappanos Pétert is, akik szintén meghívót kaptak a keretbe.

Bundesliga, RB Leipzig, Gulácsi Péter
Gulácsi Péter egyelőre a klubcsapatára koncentrál 
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Ulrik Pedersen/NurPhoto

Szalai Ádám pályaedzői szerepvállalása is szóba került. Bogdán szerint óriási tisztelet övezi őt a játékosok körében és a tavaly visszavonult, 86-szoros válogatott labdarúgót jellemző tudás és fegyelmezettség biztosan jó hatással lesz a magyar csapatra. A bosnyákok elleni, hétfői összecsapásról elmondta, nincs könnyű mérkőzés, de nyilván az a cél, hogy Marco Rossi együttese legyőzze a vendéglátót.

A magyarok pénteken a hollandokat fogadják, három nappal később pedig Bosznia-Hercegovinában vendégeskednek a Nemzetek Ligája A divíziójában. Bogdán Ádám - és Gera Zoltán is - az M4 Sport közvetítésének szakértőjeként lesz jelen pénteken. A legutóbbi hat összecsapás fölényes holland sikert hozott, a magyarok közel negyven éve, kilenc találkozó óta nyeretlenek a pénteki riválissal szemben.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!