Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo büntetőből szerzett gólt csapata, a szaúdi al-Nasszr szombati bajnokiján az al-Orobah ellen, ezzel 2002 óta íródó pályafutása hatszázadik olyan meccsét játszotta, amelyen legalább egyszer eredményes volt.

A 39 éves portugál csatár az első futballista, aki ezt a határt elérte – emelte ki vasárnapi kimutatásában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo 39 évesen is elképesztő
Fotó: Fayez NURELDINE / AFP

A rangsor második helyén Ronaldo örök riválisa, a 37 esztendős, jelenleg az Inter Miami együttesét erősítő argentin Lionel Messi áll, aki 2004-ben indult karrierje alatt eddig 556 találkozón vette be az ellenfelek kapuját

 - írja az MTI.

Az aktív játékosok közül harmadik a sorban a lengyel Robert Lewandowski, az FC Barcelona csatára (443). Az abszolút rangsorban Ronaldo és Messi után, egyszersmind Lewandowski előtt két brazil kiválóság áll: Romário (479) és Pelé (456).

Az örökranglista hatodik helyét a magyar futball-legenda, Puskás Ferenc foglalja el, aki 1943 és 1966 között 434 meccsen szerzett gólt. Mögötte Messi csapattársa, az uruguayi Luis Suárez következik (423).


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!