Vágólapra másolva!
Sokan talán úgy gondolják, hogy a híres focisták a labdarúgáson kívül nem sok mindenhez értenek, ám ez közel sincs így, főleg, ha a zenéről beszélünk. A zenész focisták ugyanis egy létező kifejezés, ez nem is olyan meglepő, ha megnézzük, mennyi korábbi, vagy éppen jelenleg is aktív focista műveli a futball mellett ezt a mesterséget is. Többek között olyan híres focisták próbálták ki magukat a zene világában, mint például Gary Neville, Petr Cech, Memphis Depay, Clint Dempsey, Alexis Sánchez, Tomas Rosicky, Paul Gascoigne, Moise Kean, Alisson Becker, Eric Cantona, az elhunyt legenda, Diego Maradona, a DVSC dobos sportolója, Dombi Tibor, vagy éppen az MTK-ban megfordult MC Kemon. A zene és a sport tehát szorosan összekapcsolódik, a zenélő focisták pedig nem csak a futballpályát hódították meg.

A zene és a sport olyannyira megfér egymás mellett, hogy a zenész focisták csak úgy "folynak a csapból". 

Alisson Becker, Liverpool, zenész focisták
Zenész focisták: Alisson Becker nem csak kiváló kapus, de jó zenész is
Fotó: Liverpool FC

Tényleg lehetetlen lenne akár még csak felsorolni is, mennyi egykori, vagy éppen jelenlegi sztárjátékos döntött a zenélés mellett. Megnéztük, milyen az, amikor a focisták zenélnek.

Zenész focisták: Egyes labdarúgók zenei talentumok is  

A zene a futball mellett is megfér, egyes hírességek ugyanis a foci mellett a zenei műfajban is igencsak tehetségesek. Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa, Alisson Becker amellett, hogy a világ egyik legjobb kapusa, tehetséges énekes és gitáros is.

A rockzene-rajongó brazil a liverpooli bemutatkozásakor előadta az Oasis "Don't Look Back In Anger" című feldolgozását, és együttműködött a Scouse zenészével, Jamie Websterrel is.

Íme, Alisson Becker zenei produkciója.

Nem ő az egyetlen kapus, aki zenészként is megállja a helyét. A csehek legendája, Petr Cech dobos karrierje - aki már jégkorongozóként is klasszissá vált - is a régmúltra nyúlik vissza. Négy évvel ezelőtt csatlakozott a Wills & The Willing folk-rock együtteshez, mint dobos.

"A videó csak az elmúlt napokban készült, mert... a távolságtartási szabályok akadályozták - mondta Cech cseh újságíróknak a koronavírus-időszak alatt, amikor megjelent a klip. Mindannyian külön-külön vettük fel a részünket"– tette hozzá.

A 2005-ben alapított Wills & The Willing más korábbi Chelsea-sztárokat, Didier Drogbát és Michael Essient is foglalkoztatta a 2007-ben kiadott debütáló kislemezén, a Skinen.


Íme, Petr Cech zenei produkciója.

Egy másik cseh legenda, Tomas Rosicky is zenélt a futball mellett. Az Arsenal focistája fantasztikus dolgokra volt képes a pályán, kár, hogy a pályafutása nagy részében sérüléssel bajlódott. Ám így több ideje maradt a zenélésre, egyszer még a népszerű cseh rockbandával, a Tři Sestryvel is fellépett egy színpadon gitárosként. Rosicky nagy rajongója a hardcore heavy metalnak – a headbanging legendák, a Metallica, a Pantera és a Slipknot mind szerepelnek a kedvencei között.

Íme, Tomas Rosicky zenei produkciója.

A valaha volt egyik, ha nem a legjobb játékosbemutatás 2018-ban volt, amikor Alexis Sánchez a Manchester Unitedhez igazolt.  Sanchez a „Glory Glory Man United”-et játszotta zongorán, amikor a Vörös Ördögökhöz igazolt. A chilei válogatott focista nem színlelte a játékát, annak ellenére, hogy a kritikusok kételkedtek abban, hogy valóban zongorázott a videóban. Pedig így volt, a csatár kiváló zenész.

Íme, Alexis Sánchez zenei produkciója.

Alexis Sánchez, Manchester United
Alexis Sánchez kiválóan zongorázik
Fotó: Manchester United

Zenei karriert építő focisták: nem is olyan ritka párosítás, mint elsőre gondolnánk

Itt van azonnal a Manchester United legendája, Gary Neville, aki a legfrissebb hírek szerint csatlakozik a The Reytonshoz, méghozzá basszusgitárosként. Az egykori védőt nem akármilyen videóban mutatták be, amint épp meghallgatásra érkezik a bandához. A klipben Neville azt mondta: "Ha Lee játszhat a The Reytonsban, akkor én is."

Íme, Gary Neville zenei produkciója.

A világ egyik, ha nem a legjobb focistája, a 2020 novemberében elhunyt Diego Maradona énekhangját is megcsodálhattuk korábban. A híres 10-es zene iránti szeretetéről volt ismert. Maradona egyszer csatlakozott Rodrigo argentin zenészhez, hogy rögtönzött előadást adjon La mano de Dios (Isten keze) című slágeréből, amely Emir Kusturica 2008-as dokumentumfilmjében szerepel. Diego 2012-ben Indiában is fellépett helyi zenészekkel, elénekelte a brazil himnuszt egy televíziós reklámban, szerenádot adott volt feleségének, Claudia Villafanenak a Voy a olvidarme de mí egyik verziójával, és számos feldolgozást adott az El sueño del pibe című számból is az évek során.

Íme, Diego Maradona zenei produkciója.

Egy másik legenda, a nyolcvanas-kilencvenes évek emblematikus labdarúgója Eric Cantona is beszállt a zeneiparba.  Visszavonulása után több filmben is feltűnt, majd Eric Cantona énekesnek állt, ráadásul aki őt valaha is látta játszani, igencsak meglepődhet, milyen érzelmes és lassú dalokat ad elő.

Ráadásul saját szerzeményeket, azaz nem az igazán kézenfekvőnek tűnő Kung Fu Fighting (Carl Douglas) feldolgozással rukkolt elő – emlékezetes volt ugye, amikor még játékosként lerúgott egy szurkolót. Az első saját száma tavaly májusban jelent meg The Friends We Lost (Barátok, akiket elvesztettünk) címmel. Akkor a The Guardiannek arról beszélt, hogy gyerekkora óta foglalkoztatta a zene - írja az Instylemen.

Íme, Eric Cantona zenei produkciója.

Azóta az első kislemeze is megjelent, az I’ll Make My Own Heaven (Megcsinálom a saját mennyországom) címmel. Angolul és franciául egyaránt alkot Cantona.

A legnagyobb zenész focisták:

  • Memphis Depay 
  • Clint Dempsey 
  • Dombi Tibor 
  • MC Kemon 
  • Alexis Sánchez
  • Tomas Rosicky 
  • Paul Gascoigne 
  • Moise Kean 
  • Alisson Becker
  • Diego Maradona
  • Eric Cantona

Híres focisták zenei pályán: Memphis Depay rap tehetsége igazán lenyűgöző  

Memphis Depay komolyan gondolja zenei karrierjének építését. A jelenleg a brazil Corinthiansban játszó 30 éves támadó már fiatal korában közreműködött a Rotterdam Airlines névre hallgató banda dalaiban. Természetesen az edzői ezt nem nézték jó szemmel, Fred Rutten és Pierre van Hooijdonk is azt tanácsolta neki, hogy a zenélés helyett a futballra fordítsa az energiáit, ha el akar érni valamit.

Memphis Depay
Memphis Depay kiváló rapper
Fotó: YouTube

Némiképp háttérbe szorult a zenélés, ám amikor 2017-ben a Manchester Unitedtől az Olympique Lyonhoz szerződött egy csapásra a zenei és a sportolói karrierje is beindult. Kiadta az LA Vibes című számát, aminek a videóklipjében egykori balhés csapattársa, Quincy Promes is szerepelt.

A klippet közel hárommillióan látták már világszerte, de 2018 novemberében egy rövidke dallal is megünnepelte, hogy az Instagram-oldala elérte az ötmillió követőt – az 5 Milli című klipet 6 millióan nézték már meg, a No Love című slágere viszont ennél is nagyobb népszerűségnek örvend, már több mint 18 millióan meghallgatták. A támadó 2020-ban adta ki a Heavy Stepper névre hallgató debütáló albumát. 

Legutóbb három hónappal ezelőtt jelent meg új száma, a Kings & Kingdoms, amit több mint 200 ezren hallgattak már meg a YouTube-on.

Íme, Memphis Depay zenei produkciója.

Ha már rap, nem mehetünk el szó nélkül az angolok fenegyereke, Paul Gascoigne rap "tehetsége" mellett sem.

A Tottenham és az angol válogatott egykori sztárja, Paul Gascoigne annyira népszerű volt Angliában a '90-es években, hogy gond nélkül kiadhatott egy lemezt. A balhés sztár emellett vendégszerepelt a Lindisfarne nevezetű angol rockbanda egyik számában, ahol rappelés mellett azt csinálta, amihez a legjobban értett a futball mellett: bohóckodott a klipben.

Íme, Paul Gascoigne zenei produkciója.

A Fulham és a Tottenham korábbi játékosa, Clint Dempsey 

nagy szegénységben nőtt fel, a családjával sokáig egy lakókocsiban élt. A szülők a megkeresett kevés pénzből igyekeztek Dempsey testvérét, Jennifert támogatni, aki fényes tenisz-karrier előtt állt. Jennifernél nem sokkal később súlyos agyi aneurizmát diagnosztizáltak és meghalt. Dempsey ekkor határozta el, hogy sikeres labdarúgó lesz. A 2018-ban visszavonult középpályás a Nike felkérésére készített egy dalt a 2006-os foci-vb-re, 

művésznévnek pedig a teniszben is használt szakkifejezést, a Deuce-t, vagyis egyenlőt választotta, ezzel tisztelegve elhunyt testvére előtt. A műben a houstoni rapperrel, Big Hawkkal és XO-val működött közre az amerikai fociválogatott egykori csapatkapitánya, aki csakúgy, mint a pályán, a rappelés terén is kiválóan helytállt. Így nem csoda, hogy még aktív játékosként csinált egy önálló albumot 2016-ban, ami a The Redux címet kapta.

Íme, Clint Dempsey zenei produkciója.

A Fiorentina olasz válogatott támadója, Moise Kean tavaly karácsony előtt adta ki az első rap dalának, az Outfitnek a videoklipjét. A focista rap neve 19F lett. A dalt azóta közel 100 ezren nézték már meg.

Íme, Moise Kean zenei produkciója.

A rappelő focisták sora pedig végtelen, többek között Royston Drenthe, Ryan Babel, Asamoah Gyan, Jackson Martínez, Andy Cole, John Barnes vagy éppen Paul Pogba is kipróbált már a zenei műfaj eme világában. Erről részletesen ide kattintva olvashatnak.

 

Dombi Tibor dobos karrierjével nem csak a szűkebb értelemben vett rajongóknak szerez örömet

A Máté Csaba érkezése előtt a a Debreceni VSC NB I-es csapatát megbízott edzőként irányító Dombi Tibor, a klub hétszeres magyar bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes legendája korábbi legendás focistája a Sándor Tamással közös rockzenekarukban, a Wyrfarkasban dobol.

Érdekesség, hogy 2003 végén alakult a banda a DVSC játékosaiból, az alapító tagok Böőr Zoltán (basszusgitár), Tóth József (gitár) és Dombi Tibor (dob) voltak.

 Dombi Tibor zenei tehetsége pedig soha nem lehetett kérdéses, olykor pedig nem csak a bandában mutatta meg a tudását. Tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Paks-DVSC (0-0) bajnokin átállt az ellenfél drukkereihez, és segített dobolni a drukkereknek.

Íme, Dombi Tibor zenei produkciója.

A paksi ultracsoportnak, az Atomic Strike-nak segített a szurkolásban, egészen pontosan a dobolásban. "- Királyok vagytok, gyerekek! Sok szerencsét!; „-Legenda vagy. A legendák köztünk élnek!" - hangzott el a kölcsönös tiszteletadás Dombi és a szurkolók között.

 

Akadnak még itthon zenei karriert építő focisták: MC Kemon és Szoboszlai Dominik

Nem szabad szó nélkül elmenni MC Kemon zenész karrierje mellett. Akik régóta követik a magyar futballt, azoknak biztosan nem kell bemutatni teljes nevén Thomas Kemon Wesley-t. Énekes, rapper, az Irie Maffia egyik vezéregyénisége, aki 2001 óta vesz részt a magyar zenei életben. A közép-amerikai szigeten született Kemon 1998-ban érkezett Magyarországra, az MTK szerződtette, ahol hat évig futballozott.

MC Kemon
MC Kemon megfordult az MTK-ban
Fotó: MARTON NAGY / MC Kemon/Facebook

A sport mellett a zenéért is rajongott, így magyar zenészekkel való megismerkedése után (DJ Mango, Sena, Busa Pista) egyenes út vezetett az Irie Maffia zenekarba, amelynek alapítása óta tagja (2005). 

Az együttese mellett gyakori vendég volt a Random Trip bulijain és játszott Barabás Lőrinccel is. Saját szerzeményeinek dalszövegeit magyarul és angolul írja. Közben vízumproblémák miatt két és fél évre el kellett hagynia az országot, ez idő alatt Londonban élt. 2018-ban érezte úgy, hogy eljött az idő és egy önálló lemezzel álljon elő, ami az InTranzit címet kapta - írja a Magyar Popkultúrális Értéktár

Szólóalbumának bemutatójára állt össze a Mc Kemon & Kemonication Band, amelynek tagjai között Irie Maffia zenészek is megfordultak (Dési Tamás dobos és Matus Péter basszusgitáros). Zenekarával 2020-ban szerepelt az A38 Hajón is, a Karanténkoncertek sorozatban.

Íme, Mc Kemon zenei produkciója.

Végül, de persze nem utolsó sorban nem maradhat ki Szoboszlai Dominik sem, aki egyelőre nem tör zenei babérokra, a hangját azonban egy ország megismerhette már, igaz, csak a mesterséges intelligenciának köszönhetően egyelőre.

A 2016-os Európa-bajnokságon a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című dala hatalmas sláger lett Magyarországon, majd 2021-ben a Valmar és a Hősök közös produkciója, a Megjöttek a magyarok című dal következett. 

2024-ben egy újabb kihívó érkezett, a Full of Stars nevű csatorna az Ez a szív című dalt osztotta meg, amelyben a mesterséges intelligencia segítségével a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik és a népszerű kommentátor, Hajdú B. István hangját lehet hallani.

Ugyanez a csatorna hozta létre a mesterséges intelligencia segítségével az Azi meg a Szobó című dalt, Azahriah és Szoboszlai Dominik közreműködésével, amit több millióan néztek meg.
A végére pedig jöjjön egy kis ráadás, hogy senki ne maradjon ki:

 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!