Vágólapra másolva!
Az Arsenal jelenlegi labdarúgója, Olekszandr Zincsenko mesélt arról, milyen volt együtt dolgozni a Manchester City vezetőedzőjével. Az ukrán focista elárulta, Josep Guardiola egy alkalommal a kispadra száműzte őt, miután visszaszólt neki.

Olekszandr Zincsenko 2016-ban igazolt az orosz élvonalból az angol Premier League-ben szereplő Manchester Cityhez, és ugyan az első szezont még a holland PSV Eindhovennél játszotta kölcsönben, később alapembere lett Pep Guardiola együttesének. Az immáron 68-szoros válogatott ukrán középpályás 2022 nyaráig volt a City játékosa, ez idő alatt 128 tétmérkőzésen lépett pályára, és ezeken 2 gólt és 12 gólpasszt szerzett. Zincsenko egy interjúban arról beszélt, hogy milyen emlékei vannak Guardioláról, a Manchester City vezetőedzőjéről. Elárulta, eleinte mentálisan kimerült volt minden egyes edzés után attól az információmennyiségtől, amit be kellett fogadnia. Guardiola intelligenciája és lendülete azonban az ukrán focistát hamar megihlette, ahogyan az is, hogy a katalán tréner soha nem kiabált, és a két félidő között is mindig a pozitív dolgokat emelte ki. Guardiolának azonban van egyfajta könyörtelen mentalitása, Zincsenko pedig egy edzésen bele is esett ebbe a csapdába, miután a vezetőedző kritizálta őt egy rossz passza után.

Olekszandr Zincsenko, Pep Guardiola, Josep, Manchester City, Oleksandr Zinchenko
Olekszandr Zincsenko és Pep Guardiola, amikor még mindketten a Manchester Citynél szerepeltek
Fotó: Lindsey PARNABY / AFP

„Hangosan azt válaszoltam neki: »De Mister, hiszen csak egy rossz passzom volt!« Az ő reakciója erre hihetetlen volt. »Ó, oké, bocsánat, bocsánat, Zincsenko úr. Nagyon sajnálom. Rendben, srácok, köszönöm az edzést, mindenki elmehet.« Majd bement az öltözőbe. 

Vége lett az edzésnek, mert visszaszóltam neki. Tudtam, hogy bajban vagyok 

mondta Zincsenko, akit a soron következő bajnokira ennek is köszönhetően a kispadra száműzött Guardiola. Az ukrán játékos pedig tudta is ezt. – Nem volt igazam, ezt rögtön megértettem, de butaság lett volna azonnal az irodájába menni, és bocsánatot kérni tőle. Meccsnap előtt jártunk, és tudtam, hogy maximálisan a taktikával foglalkozik. De a másnapi meccs után bocsánatot kértem tőle."

Pep Guardiola Olekszandr Zincsenkónak is hálás volt a Manchester City triplázásáért

Guardiola meg is bocsátott Zincsenkónak, ez azonban csak később, 2023-ban bizonyosodott be az ukrán számára, miután 

a City-triplázással záruló szezon végén a katalán edző felhívta az akkor már Arsenalban játszó középpályást, és elmondta neki, hogy neki is fontos szerepe volt a manchesteriek sikerévében.

Zincsenko a Manchester Cityvel négy bajnoki címet, egy FA Kupát, négy angol Ligakupát és két Community Shieldet nyert, továbbá 2021-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott. Az Arsenallal újabb trófeát egyelőre nem gyűjtött a közelmúltban sérüléssel bajlódó, így ősszel még Mikel Arteta csapatában pályára nem lépő, 27 éves középpályás.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!