Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti mérkőzései kapcsán az UEFA közzétette azt a négy védést, amelyek közül kiválasztható a játéknap legnagyobb bravúrja. Ebbe az illusztris társaságba került be a Slovan Bratislava magyar kapusa, Takács Dominik.

A fiatal kapus olyan óriásokkal került egy csoportba ezzel, mint Thiabaut Courtois (Real Madrid), Mattia Perin (Juventus) és Mike Maignan (AC Milan).

Hiába védett remekül Takács, ettől függetlenül a Slovan Bratislava 2-0-ra elvesztette a Girona elleni mérkőzését, így továbbra is nulla pontja van és az utolsó helyen áll a Bajnokok Ligája harminchatos főtábláján, köszönhetően a -10-es gólkülönbségének.

Takács Dominik már három hete, a Bajnokok Ligája második fordulójában is felhívta magára a szakértők figyelmét. Akkor a hálóőr a Manchester City ellen több bravúrt is bemutatott, és Gündogan lövésének hárításáért ő érdemelte ki a legnagyobb védésért járó elismerést az UEFA-nál. 

Ahogy a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a 25 éves Takács a felvidéki Galántán született, és a Spartak Trnava (Nagyszombat) kapusaként vált ismertté, majd a nyáron igazolt a Slovanhoz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!