Vágólapra másolva!
A Barcelona négy alkalommal találta el a kaput a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Manuel Neuer mind a négy próbálkozásból gólt kapott, és nem rajta múlott, hogy a katalánok nem szereztek több gólt. Sőt, olyan hibákat követett el, mintha azt szerette volna, hogy ne álljon meg négynél a Barcelona. Neuer addig vár a visszavonulással, amíg teljesen lerombolja a saját életművét?

A német válogatottságtól augusztus végén visszavonult focista immáron több mint 13 éve első számú kapusa Németország legeredményesebb és Európa egyik legsikeresebb klubjának, a Bayern Münchennek. Manuel Neuer 124-szer védett a válogatottban, világbajnoki címhez segítette a Nationalelfet, a Bayern Münchennel pedig legalább kétszer megnyert minden trófeát, amit csak meg lehetett nyerni. Az IFFHS Világ legjobb kapusa-díjat rekordot jelentő öt alkalommal hódította el, és megkérdőjelezhetetlen, hogy az elmúlt másfél évtizedben valóban a világ legjobb kapusai közé tartozott, úttörő módon pedig lábbal, söprögetőként is fontos szerepe volt a csapatai mérkőzésein. Ám amit a közelmúltban, különösen a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen produkált, az döbbenetes volt.

 FC Barcelona, FC Bayern München, Bajnokok Ligája, Manuel Neuer, BL
Manuel Neuer karrierje egyik legrosszabb teljesítményét nyújtotta a Barcelona-Bayern München Bajnokok Ligája-mérkőzésen
Fotó: AFP

Manuel Neuer hibát hibára halmozott a Barcelona-Bayern BL-meccsen is

Nyilvánvalóan hatalmas dicséretet kapott Raphinha, aki mesterhármast szerzett. Nyilvánvalóan nagy vita övezi a Barcelona második gólját megelőző pillanatokat, amikor Fermín López lökött egyet Kim Mindzsén, hogy megszerezze a labdát. De ezekkel együtt az is nyilvánvaló, hogy nem lehet szó nélkül elmenni Manuel Neuer hibái mellett. Több alkalommal is cselezésbe bonyolódott a kapuja előtt, és csak a szerencsének köszönheti, hogy ezek közül egyikből sem lett gól – az első félidőben a Lamine Yamalba bombázott labdája a kapu mellé pattant vissza. 

A gólok közül pedig szintén többnél is nagyot hibázott a német kapus. Robert Lewandowski gólját megelőzően talán maga Neuer sem tudja, hogy mit csinált Fermín López passzánál; Raphinha első perces találatánál egy fiatalabb Neuer nem hagyta volna ilyen könnyen kicseleznie magát; a brazil harmadik góljánál pedig a nem pont a sarokra tartó labda mellé nyúlt. Talán egyedül Raphinha második góljáról nem tehetett Neuer, de ott is többen kifogásolták a helyezkedését. Cserébe egyetlen védést sem mutatott be a 90 perc alatt a Bayern München kapusa.

FC Barcelona, FC Bayern München, Bajnokok Ligája, Manuel Neuer, BL
Manuel Neuernek az elmúlt hónapokban több hibája, mint bravúrja van
Fotó: NurPhoto via AFP

Már évekkel ezelőtt is voltak rosszabb mérkőzései Neuernek, de akkor az ilyenek nagyon ritkák voltak. A 2022-es világbajnokság óta viszont szinte csak ilyenek vannak. A vb-n sem igazán ment neki a játék, majd 

egy síbalesetben eltörte a lábát, emiatt szűk egy évet kihagyott, a tavaly októberi visszatérése óta pedig finoman szólva sem ő a Bayern húzóembere. 

Németországban nagy felháborodást váltott ki, hogy a hazai rendezésű Európa-bajnokságon ő volt a válogatott kezdőkapusa, és a münchenieknél sem tudja már azt a pluszt hozni, azokat a képességeket megmutatni, mint korábban.

Az Aston Villa és a Barcelona elleni vereség után a BL-ben három forduló után a Bayern München csupán a 23. helyen áll, és 

még az első körben 9-2-re megvert Dinamo Zagreb is megelőzi a bajorokat a 36 csapatos főtáblán. 

Lássunk néhány hozzászólást a meccs legrosszabb játékosának titulált Neuerről a katalánok elleni 4-1-es vereség után!

  • „Darabokra törik a szívem, miközben ezt leírom, de Neuer fölött nem kicsit járt el az idő.”
  • Rettenetes ennyire rossznak látni Neuert. Az pedig még rettenetesebb, hogy egyesek próbálják védeni őt.”
  • „Ha az élete múlna rajta sem tudna védést bemutatni Neuer. Hansi Flick Barcelonája nevetség tárgyává tesz minket, és szétver minket.”
  • Az egyik legrosszabb produkció, amit valaha láttam Manuel Neuertől.
  • „Neuer minden idők 3 legjobb Bayern-játékosának egyike, ám eljön az a pillanat, amikor el kell búcsúzni a legnagyobbaktól is. Eljárt felette az idő, messze nem ér évi 20 milliót már a tudása. Kicsit 

kínos és kellemetlen, hogy a kizárólag a legenda státusz miatt hosszabbítunk vele minden nyáron.”

És volt egy-egy ezeknél is szakmaibb és kíméletlenebb vélemény Lothar Matthäustól és Markus Babbeltől. Utóbbi szerint Neuer úgy játszott, mintha sícipő lenne a lábán, Matthäus pedig egyenesen kimondta, hogy 

Neuer jelenleg nem ad biztonságot a védelemnek, és már egyáltalán nem a régi önmaga.

 Raphinha, Barcelona, Bayern München
 Hansi Flick, Raphinha, FC Barcelona
FC Barcelona v Bayern Munich - UEFA Champions League, Raphinha
 Manuel Neuer,
RB Leipzig - Liverpool FC, Gulácsi Péter, Willi Orbán,
Feyenoord, Anthony Milambo
20241023 FC Salzburg v GNK Dinamo - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
Pep Guardiola, Nico O'Reilly
Atletico de Madrid v LOSC Lille - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
Brest,
Benfica

Jó néhány olyan sportoló van/volt a világon, aki nem a csúcson vonult vissza, hanem utána még végigszenvedett néhány évet, így már a rajongói is alig várták, hogy fejezze be a pályafutását. Manuel Neuer 38 és fél éves is elmúlt már, egyértelműen túl a csúcson, és a világ nemrég még legjobbnak titulált kapusából mostanra közröhej tárgya vált. Tőle is mindenki azt várja, hogy a válogatott után a klubfutballtól is vonuljon már vissza, és ne hosszabbítsa meg a 2025 nyarán lejáró szerződését. Az elmúlt hónapok alapján a Bayern München is sokkal jobban járhatna az egykori hőse ezen döntésével. Addig viszont úgy látszik, akárhogy is véd, ő áll a kapuban a bajorok meccsein.

Kapcsolódó cikkek

Meddig jutnak Szoboszlaiék?
A magyar futballszurkolók számára a Liverpool szereplése a BL-ben egy külön kupasorozatnak felel meg. Szoboszlai Dominik szereplése ugyanis sokkal kardinálisabb kérdés, mint az, hogy kié lesz a BL-trófea. Hacsak a kettő nem esik majd egybe, azaz a Liverpool megnyeri a legrangosabb kupasorozatot. A fogadók rendszerint szeretnek kisebb-nagyobb összegeket tenni a magyar válogatott csapatkapitányát felvonultató Vörösökre is. BL-meccsek fogadásaival kapcsolatos infók itt!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!