Vágólapra másolva!
A Serie A újoncánál, a Parma csapatánál nagyon hálásak Marco Rossinak, amiért a magyar válogatott szövetségi kapitánya nem küldte pályára csapatuk egyik legjobbját a hollandok és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája meccsen. Marco Rossi pedig ugyanekkor a Parma edzőjének tartozik köszönettel.

Balogh Botond nem csak a másodosztályban, a Serie B-ben volt fontos játékosa az első helyen feljutó Parma csapatának, de az élvonalban, azaz a Serie A-ban is alapember maradt Fabio Pecchia csapatának. Az pedig talán mindennél többet mond, hogy a toszkán csapat stábja és szurkolói egy emberként aggódtak, vajon milyen állapotban tér vissza Balogh a szintén újon Como elleni meccs előtt.

Bologna FC v Parma Calcio 1903 - Serie A Enilive, Balogh Botond
Balogh Botond szinte kirobbanthatatlan a Parma keretéből
Fotó: NurPhoto via AFP

"Botond felépült, ráadásul a sérülését még a Parma legutóbbi bajnoki mérkőzésén szedte össze, ahol a meccs vége felé kapott egy rúgást. Eljött a válogatott edzőtáborába, és az első tréning során érzett egy kis fájdalmat a vádlijában, így ezt követően kezelésbe vette az orvosi stáb. A második, bosnyákok elleni összecsapáson már leült a kispadra, de mivel egy hétig nem edzett, úgy véltem, jobb, ha nem lép pályára. 

Fabio Pecchia, a Parma vezetőedzője számolhat vele a szombati bajnokin

 - nyugtatott meg mindenkit Rossi a ParmaLive portálnak adott interjúban, amit a Magyar Nemzet szemlézett. 

A magyar kapitány ehhez még hozzá tette, hogy Balogh és a válogatott is nagyon sokat köszönhet annak, hogy a fiatal védő megkapta és megkapja a bizalmat Fabio Pecchiától, ettől ugyanis az elmúlt hónapokban rengeteget javult a teljesítménye.

Baloghra a hírek szerint a bajnoki címvédő, az előző idényben Bajnokok Ligája-döntős Internazionale is fefigyelt, amiről szintén megkérdezték Rossit.

Nehéz megmondani, hogy végül meddig juthat el, mert még mindig fiatal játékos, de szerintem még tud fejlődni, miközben az elmúlt évben is nagyot lépett előre. Mindezért hálával tartozunk a Parmának, annak, mert folyamatosan foglalkoztatták, hála Pecchia mesternek, aki rendszeres játéklehetőséget biztosít a számára. Jól teljesített korábban, ahogy most is, és szerintem ennél még több van benne

- zárta mondandóját Marco Rossi.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!