Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válgatott hétfő este Szoboszlai Dominik góljaival 2-0-ra nyert a bosnyákok vendégeként a Nemzetek Ligájában. A mérkőzés után Dibusz Dénes is elmondta a véleményét a látottakról.

Dibusz Dénes nagyszerűen védett a bosnyákok ellen, bravúrjainak köszönhetően a mérkőzést kapott gól nélkül hozta le. A magyar válogatott magabiztosan győzött 2-0-ra idegenben, így kedvező helyzetből várhatja a novemberi meccseket a Nemzetek Ligájában. 

Dzeko két helyzeténél szerencsére tudtam hárítani, örülök, hogy lehoztuk kapott gól nélkül a mérkőzést, 

és azt az arcunkat mutattuk, amelyet szerettük volna" - mondta a Ferencváros kapusa.

"A meccs eleje volt kritikus, azt sikerült átvészelni, az fontos volt, hogy ott nem kaptunk gólt. Később rendeztük a sorokat és megszereztük a vezetést is. Jól akartuk kezdeni a második félidőt, hogy az ellenfél ne tudjon visszajönni, és jött a második gólunk is, onnantól pedig stabilan, egymást segítve védtük a kapunkat. 

A pálya nem volt tökéletes, nem feküdt a rövidpasszos játéknak, ehhez kellett alkalmazkodnunk, 

ők pedig a csatárokat a levegőben próbálták megjátszani, de jól kezeltük ezeket a helyzeteket is" - mondta Dibusz a mérkőzés után.

Bosznia-Hercegovina – Magyarország, Nemzetek Ligája, magyar labdarúgó-válogatott, Bosznia-Hercegovina, 2024.10.14.,
Dibusz Dénes remekül védett a bosnyákok ellen
Fotó: Csudai Sándor -  Origo

A magyar csapat 2-0-s győzelmének és a Németország-Hollandia meccsen született hazai sikernek köszönhetően pontszámban beérte a hollandokat Marco Rossi együttese. Dibuszék novemberben idegenben találkoznak majd a hollandokkal, végül a németek elleni hazai meccsel zárják a sorozatot.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!