Vágólapra másolva!
Szombaton este 4-0-s katalán győzelmet hozott az El Clásico. A Real Madrid-Barcelona meccs után egy spanyol lap arról írt, hogy a második félidőben Hansi Flick megalázta Carlo Ancelottit.

A spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a címvédő Real Madrid 4-0-ra kikapott a listavezető Barcelonától a Santiago Bernabéu Stadionban, így az El Clásicón aratott győzelmével Hansi Flick együttese hat pontra növelte a La Liga tabelláján a két csapat közötti különbséget. A Real Madrid-Barcelona meccs első félidejében még reménykedhettek a madridiak, ekkor ugyanis nem játszottak alárendelt szerepet, egyértelműen látszott a céljuk a 4-4-2-es felállásban, Vinícius Júnior és Kylian Mbappé is meg-meg villant. A szünet után azonban a Barcelona váltott, erre pedig Carlo Ancelottinak már nem volt válasza, így a katalánok négy gólt szereztek, és még nagyobb különbséget is kialakíthattak volna.

Hansi Flick, Carlo Ancelotti, Real Madrid-Barcelona
Hansi Flick (jobbra) és Carlo Ancelotti a Real Madrid-Barcelona mérkőzésen
Fotó: OSCAR DEL POZO / AFP

Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője az ellenfelet, azon belül is elsősorban a Barcelona másodedzőjét bírálta a meccs után, és arról beszélt, hogy a legutóbbi, 4-0-s vereség után bajnok és Bajnokok Ligája-győztes lett a fővárosi klub. Arra azonban nem igazán adott választ az olasz szakember, hogy mi történt a csapatával a második félidőben.

Real Madrid-Barcelona: Flick taktikai változtatásaira Ancelotti nem reagált

A Relevo arról írt, hogy azzal, hogy Flick a szünetben Fermín López helyére Frenkie de Jongot cserélte be, Pedri előrébb játszott, ezzel pedig nagyobb nyomást helyezett a Barcelona a Real Madrid védőire. Majd Dani Olmo is beállt, és a széleken is támadóbbak lettek a vendégek. Ám a lap szerint eközben 

Ancelotti semmit nem reagált, megmaradt a máskor jól bevált taktikánál, és nem érdekelte, hogy a Barcelona rugdosni kezdte a gólokat. 

Semmiféle stratégiai váltás iránti szándékot nem mutatott a madridi edző, aki az Éder Militao-Antonio Rüdiger belső védő párost érintetlenül hagyta, noha a két hátvéd rendre tehetetlen volt a katalán csatárokkal szemben.

A lap hozzátette, volt már példa arra, hogy egy El Clásicón elszenvedett súlyos vereség után menesszenek egy Real-edzőt, de erre most aligha lesz példa, mert noha a hírek szerint akad feszültség az edző és játékosai között, ám Ancelottinak a vezetőséggel jó a kapcsolata, így valószínűleg kitölti a 2026-ig szóló szerződését a klubnál.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!