Vágólapra másolva!
Matheus Saldanha, a Ferencváros brazil támadója valósággal berobbant a magyar futballba, miután négy mérkőzésen már hat gólnál jár. A Puskás Akadémia ellen mesterhármast szerző Saldanha elképesztő formában játszik, hatékonyságban pedig a világ legjobb csatárait is megelőzi.

Az NB I 8. fordulójának rangadóján a Ferencváros 3-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát a Groupama Arénában. Aki csak az eredményt olvasta, azt hihette, hogy sima meccs volt, pedig csak azután lett sima, hogy a Fradi edzője pályára küldte Matheus Saldanhát. A brazil támadó a 63. percben lépett pályára, majd 19 perc alatt mesterhármassal döntötte el a meccset, a lefújás után pedig már a nevét skandálták a Fradi-szurkolók. 

A hírek szerint a Ferencváros hárommillió eurót (1,1 milliárd forint) fizetett a brazilért, amivel az NB I legdrágábban szerződtetett játékosa lett. Saldanha hamar elkezdte törleszteni a vételárát, hiszen négy mérkőzésen már hat gólt szerzett. A Magyar Kupában kétszer, a bajnokságban eddig négyszer villant. A brazil csatár mindezt úgy érte el, hogy egyik meccsen sem kezdett, átlagosan 27,5 perc jut neki csereként.

Saldanha, Matheus Saldanha, Fradi
Matheus Saldanha a Fradi szurkolók új kedvence
Fotó: Micheller Szilvia/fradi.hu

A Metropol számolta ki, hogy a brazil támadónak a hat góljához mindössze 110 percre volt szüksége, ami egészen kiemelkedő mutató. Saldanha átlagosan 18 perc alatt talál be, amivel idén egyelőre a világ legjobb csatárait is megelőzi. Erling Haalandnak már 10 gólja van a Premier League-ben, minden sorozatot figyelembe véve 720 perc alatt átlagosan 72 perc alatt mattolja az ellenfeleket. A Real Madrid csúcsigazolásának, Kylian Mbappénak már több időre van szüksége az ő eddigi hét gólját 783 perc alatt érte el (111 perc/gól).

A topligás támadók közül Harry Kane áll a legjobban, aki átlagosan 55 percenként talál be (549 perc, 10 gól). Robert Lewandowskinak 729 perc kellett a hét góljához, a topligát elhagyva pedig Cristiano Ronaldo 621 perc alatt szerzett hat találata is megsüvegelendő.

Saldanha legközelebb október 3-án, csütörtökön gyarapíthatja góljainak számát, a Fradi ellenfele az Európa-liga második fordulójában az angol Tottenham lesz.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!