Vágólapra másolva!
Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a címvédő Real Madrid kétgólos hátrányból 5-2-re fordított a Borussia Dortmund ellen a Santiago Bernabéu stadionban, így a német csapat nem tudott visszavágni a Királyi Gárdának a júniusi BL-döntős vereségért, míg Carlo Ancelotti együttese megszerezte második győzelmét a sorozatban.

Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik fordulójában újra találkozott az előző idény két döntőse: a címvédő Real Madrid a Borussia Dortmundot fogadta. A két csapat június 1-én a londoni Wembley Stadionban zárta az előző BL-szezont, a Real Madrid 2-0-s sikerével története során a 15. alkalommal hódította el a legrangosabb európai kupatrófeát. 

Kylian Mbappé hatalmas gólt lőtt a hétvégén
Fotó: AFP/Miguel Riopa

Madridban az utóbbi hetekben Kylian Mbappé nem csak a pályán nyújtott teljesítményének köszönhetően került a címlapokra, ugyanis a világbajnok csatárt nemi erőszakkal vádolta meg egy nő, a botrány pedig világszerte nagy visszhangot kapott. Carlo Ancelotti persze nem kommentálta az ezzel kapcsolatos híreket, szerinte Mbappé remek állapotban van, amit jól bizonyít, hogy a Celta Vigo elleni bajnokin óriási bombagólt szerzett. A Real olasz edzője a Dortmund elleni találkozó előtt el is mondta, mit vár a pályán a francia csatártól.

Luis Enrique azt mondta Kylian Mbappénak, hogy védekezzen többet? Én azt mondom neki, hogy inkább lőjön több gólt. Ugyanezt mondtam Karim Benzemának is, amikor nálunk játszott” 

mondta a találkozó előtt az olasz szakember.

A madridiaknak remek a mérlege a német csapatokkal szemben, a legutóbbi 22 Bundesliga-gárda elleni meccsükből csak egyet vesztettek el, még a 2022/23-as kiírásban a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig otthonában. Hazai környezetben még ennél is régebben, a 2014/15-ös nyolcaddöntőben a Schalke 04-től kaptak ki.

A két csapat a 16. egymás elleni összecsapására készült, a Real Madrid hét győzelemmel, öt döntetlennel és három vereséggel állt a Dortmund elleni örökmérlegben.

A találkozónak a Real Madrid volt az esélye, a forduló előtt azonban a német együttes vezette a BL-tabellát, ráadásul 10-1-es a gólkülönbséggel, amihez nagyban hozzájárult, hogy legutóbb 7-1-re kiütötte a Celticet.

A találkozó elején a Real Madrid birtokolta többet a labdát, de a spanyol csapat nem tudott komoly helyzetet kialakítani, a Dortmund viszont majdnem betalált az első lehetőségéből. Egy gyors kontratámadás végén Julian Brandt tette ki a labdát a jobb szélen felfutó Donyell Malennek, a holland szélső középre lőtte a labdát, ahol érkezett Serhou Guirassy, de a guineai támadó hétméteres lövése pont Thibaut Courtois kezébe ment.

Courtois-nak kellett először védenie a meccsen
Fotó: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Két perccel később a Real Madrid is veszélyeztetett. Luka Modric jobb oldali szabadrúgását rossz helyre fejelték ki, a lecsorgóra Mbappé érkezett, aki 11 méterről visszabombázta a labdát, azonban a labdája elakadt Felix Nmechában.

A folytatásban a Dortmund irányította a játékot, a Real Madrid visszahúzódott, érezhetően nem akart megszakadni a szombat esti Barcelona elleni El Clásico előtt. 

A 30. percben aztán a Dortmund ébresztő fújt a Real Madridnak.

 Brandt vette el a labdát a tizenhatos előtt Lucas Vázqueztől, bejátszotta Guirassynak, aki két védő között elképesztő labdát tálalt a jobbján érkező Malennek, a holland támadó pedig hét méterről a kapu bal oldalába lőtt (0-1).

A címvédő spanyol csapatnak azonban ideje sem volt felocsúdni, ugyanis a Dortmund gyorsan rárúgta a második gólt az elsőre. A 34. percben Malen kapott indítást a jobb szélen, egy az egyben megverte Ferland Mendy majd középre lőtte a labdát, az érkező Jamie Gittens pedig becsúszva a hosszú alsóba kotorta a labdát (0-2). 

  • A 20 éves és 75 napos Jamie Gittens ezzel a legfiatalabb angol játékos lett, aki gólt lőtt a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában.
Real Madrid C.F. v Borussia Dortmund - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
Donyell Malen szenzációsan futballozott a Real Madrid ellen
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton

Ezt követően a Real Madrid felpörgette a tempót, és kis híján szépíteni tudott. A 36. percben Vinícius Junior kapu elé benyesett labdájára Jude Bellingham érkezett, az angol középpályás tisztán fejelhetett öt méterről, de pont Gregor Kobel kezébe stukkolta a labdát. 

Egy perccel később már a Dortmund svájci kapusa is verve volt, de a szerencse mellette állt.

 Egy belöbbölt labdát Rodrygo vett le mellel, majd félfordulatból kapura húzta, de a lövése a felső lécen csattant. A kipattanót Bellingham gyűjtötte be, aki éles szögből, hat méterről visszalőtte a labdát, de az angol sztárjátékos is a felső lécet találta telibe. 

Real Madrid C.F. v Borussia Dortmund - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
Jude Bellingham két gólt is lőhetett volna az elsp félidőben
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton

A kimaradt madridi helyzetek után a Dortmund majdnem eldöntötte a mérkőzést. A 39. percben Brandt cipelte a labdát, majd 21 méterről megeresztett egy hatalmas bombát, de Courtois elképesztő bravúrral védeni tudta a jobb felső sarokba tartó labdát. 

A Real Madrid óriási lendülettel kezdte a második félidőt, és az 52. perc végén majdnem szépíteni tudott. Egy balról betett labdára Lucas Vázquez érkezett a hosszún, de a hétméteres kapáslövését Kobel lábbal védeni tudta. 

A folytatásban a Real Madrid fokozta a nyomást, a Dortmund pedig mélyen behúzódva védekezett és kontrákra rendezkedett be. A német csapat nagyon magára húzta a címvédőt, így törvényszerű volt, hogy jönni fog a szépítés.

 A 60. percben egy kavarodás után Mbappé gyűjtötte be a labdát, jobbról középre tekert, a berobbanó Antonio Rüdiger pedig négy méterről védhetetlen gólt fejelt a léc alá (1-2). 

Antonio Rüdiger tüzeli a madridi közönséget
Fotó: AFP/Thomas Coex

A Madridiak ezután lemásolták a Dortmund produkcióját, ugyanis az első góljukra azonnal rárúgták a másodikat. A 62. percben Modric tálalt remek labdát a leshatárról kiugró Mbappé elé, akit becsúszva szerelni tudtak, de a labda pont Vinícius Junior elé pattant, aki közelről a kapuba belsőzött. Kovács István játékvezető először les miatt nem adta meg a gólt, de a videószobában visszanézték az estet, és jelezték Kovácsnak, hogy szó sem volt lesről, így megadták a madridi csapat gólját, így két perc alatt összejött az egyenlítés (2-2). 

Az egyenlítés után a Dortmund kétségbeesetten védekezett, a Real Madrid pedig minden erejével ment előre a győzelemért. A hajrában aztán aztán a Real Madrid megbüntette a Dortmund hibáját. 

A 82. percben Guirassynak volt egy ziccere, de guineai támadó lövését Courtois lábbal védeni tudta, az ellentámadásból pedig a német csapat két góljánál is nagyot hibázó Lucas Vázquez került ziccerbe, és kilenc méterről óriási gólt lőtt a jobb felső sarokba (3-2). 

Real Madrid C.F. v Borussia Dortmund - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
Vinícius Junior rengeteget tett a győzelemért
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton

A 86. percben aztán eldöntötte a meccset Real Madrid. Bellingham szerelése után Vinícius Junior futott el a bal oldalon, elszáguldott a komplett dortmundi védelem mellett, majd 17 méterről védhetetlen gólt csavart a bal alsó sarokba (4-2).

A gólzápornak azonban még nem volt vége. A 93. percben Vinícius Junior csinált bohócot a teljes dortmundi védelemből, becselezte magát ziccerbe, majd hat méterről hatalmas gólt lőtt Kobel feje felett, ezzel az Aranylabda várományos brazil támadó mesterhármassal zárta a meccset, a Real Madrid pedig megszerezte második győzelmét a sorozatban. 

Először nyert meccset a Girona a Bajnokok Ligájában
Fotó: AFP/Lluis Gene

A Girona keretében először kapott helyet ebben a szezonban Yaakobishvili Antal. Pályára nem lépett, a kispadról nézte végig a klub történetének első BL-győzelmét, amelyet hazai pályán a Slovan Bratislava felett aratott az együttes.

A játéknap meglepetését a VfB Stuttgart szolgáltatta, amely El Bilal Toure 92. percben szerzett góljával nyert a Juventus otthonában.

Megőrizte százszázalékos mérlegét az újoncok összecsapásán a Bolognát legyőző Aston Villa, amely így a BL történetének hatodik csapata, amely első három mérkőzését megnyerte a sorozatban.

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló:
Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 5-2 (0-2)
gólszerzők: Rüdiger (60.), Vinícius (63., 86., 93.), Lucas Vázquez (83.) illetve Malen (30.), Gittens (34.)

Paris Saint-Germain (francia)-PSV Eindhoven (holland) 1-1 (0-1)
gólszerzők: Hakimi (55.), illetve Lang (34.)

Juventus (olasz)-VfB Stuttgart (német) 0-1 (0-0)
gólszerző: El Bilal Toure (92.)
piros lap: Danilo (84., Juventus)

Arsenal (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)
gólszerző: Riznyk (29., öngól)

Aston Villa (angol)-Bologna (olasz) 2-0 (0-0)
gólszerzők: McGinn (55.), Durán (64.)

Girona (spanyol)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-0 (1-0)
gólszerzők: Gutierrez (42.), Juanpe (73.)

Sturm Graz (osztrák)-Sporting Lisboa (portugál) 0-2 (0-1)
gólszerzők: Nuno Santos (23.), Gyökeres (53.)

AC Milan (olasz)-Club Brugge (belga) 3-1 (1-0)
gólszerzők: Pulisic (34.), Reijnders (61., 71.), illetve Sabbe (51.)
piros lap: Onyedika (40., Club Brugge)

AS Monaco (francia)-Crvena zvezda (szerb) 5-1 (2-1)
gólszerzők: Minamino (20., 70.), Embolo (45+4.), Singo (54.), Akliouche (97.), illetve Ndiaye (27., 11-esből)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!