Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Liverpool 2-2-es döntetlent játszott az Arsenal otthonában. A vendégeknél Szoboszlai Dominik csereként lépett pályára a fordulatos mérkőzésen.

A Premier League 9. fordulójának rangadóján az előző szezonban második Arsenal Londonban fogadta a legutóbb bronzérmes Liverpool csapatát. A vendégek kezdőcsapatában nem kapott helyet Szoboszlai Dominik, a hazaiaknál viszont ott volt a sérüléséből visszatért Bukayo Saka. Az angol válogatott támadó hamar meg is mutatta, milyen jó állapotban van, a 9. percben ugyanis egy indítás után kicselezte Andrew Robertsont, majd a visszahúzott labdát a rövid felső sarokba bombázva megszerezte a vezetést az Arsenalnak. Nem tartott azonban sokáig a londoniak öröme, tíz percen belül ugyanis egyenlített a Liverpool: Virgil van Dijk egy szöglet után fejjel volt eredményes.

Arsenal, Liverpool, Premier League, Szoboszlai Dominik, Bukayo Saka
Bukayo Saka szerzett először vezetést az Arsenalnak a Liverpool elleni Premier League-rangadón, a gólt Szoboszlai Dominik a kispadról nézte végig
Fotó: Adrian Dennis / AFP

Fél óra után Ibrahima Konaté és Gabriel Martinelli találkozott a liverpooli tizenhatoson belül, de a játékvezető a videóbíró segítségével sem adott büntetőt, hatalmas felháborodást kiváltva ezzel a stadionban. Az első félidő végén aztán Declan Rice szabadrúgása tökéletesen szállt középre, Mikel Merino pedig a kapuba fejelt, így 2-1-es vezetéssel vonult szünetre az Arsenal – köszönhetően annak is, hogy a ráadásban Alexis Mac Allister fejesét védeni tudta David Raya.

Szoboszlai Dominik beállt a Liverpoolba a második félidőben az Arsenal ellen

A fordulást követően Gabriel Magalhães sérülése miatt aggódhattak az Arsenal-szurkolók, a brazil játékost le is kellett cserélni. A vendégeknél Arne Slot a 63. percben határozta el magát egy hármas csere mellett, így többek között Szoboszlai Dominik is beállt – a Crystal Palace elleni bajnoki után ez volt a második Premier League-meccse a magyar középpályásnak, amelyen csereként kapott lehetőséget. Szoboszlainak egyben ez volt az első Emirates-beli mérkőzése, és a becserélése után szinte rögtön egyenlíthetett volna, de a 17 méterről leadott lövése mellé szállt.

A második félidőben a Liverpool rengeteget tett az egyenlítésért, Szoboszlai is alaposan kivette a részét a támadásokból, a 82. percben pedig meg is lett az eredménye a rohamoknak: 

Darwin Núñez visszapasszolt labdáját Mohamed Szalah lőtte a bal sarokba. 

Az egyiptomi csatár ezzel a góllal utolérte a liverpooli PL-örökranglistán a szintén 163 gólos Robbie Fowlert.

Liverpool, Arsenal, Salah
Másodszor is egyenlített a Liverpool, Mohamed Szalah révén
Fotó: Adrian Dennis / AFP

Az egyenlítés után még az Arsenal is magára talált, próbálta megszerezni mindkét csapat a győztes gólt, de végül pontosztozkodás lett a vége. A rendes játékidő végén még Gabriel Jesus betalált, de egy korábbi szabálytalanság (Kai Havertz kezezése) miatt Anthony Taylor játékvezető érvénytelenítette a gólt.

A két csapatnak ez volt a 195. egymás elleni bajnokija, az örökmérleg immáron 65 Arsenal-győzelem és 53 döntetlen mellett 77 Liverpool-siker. A döntetlennel két csapat között megmaradt a négypontos különbség, a Vörösök a Manchester Citytől egy ponttal elmaradva a második, míg az Ágyúsok a harmadik helyen állnak az angol bajnokság tabelláján kilenc kör után.

Premier League, 9. forduló:

Arsenal-Liverpool FC 2-2 (2-1)
gól: Saka (9.), Merino (43.), illetve Van Dijk (18.), Szalah (81.)

korábban:
Chelsea-Newcastle United 2-1 (1-1)
Crystal Palace-Tottenham Hotspur 1-0 (1-0)
West Ham United-Manchester United 2-1 (0-0)
Everton-Fulham 1-1 (0-0)
Aston Villa-Bournemouth 1-1 (0-0)
Manchester City-Southampton 1-0 (1-0)
Brentford-Ipswich Town 4-3 (2-2)
Brighton-Wolverhampton Wanderers 2-2 (1-0)
Leicester City-Nottingham Forest 1-3 (1-1)

  • Kapcsolódó cikkek
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!