Vágólapra másolva!
Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában a Real Madrid a szezonbeli legjobb meccsét játszotta. Carlo Ancelotti együttese kétgólos hátrányból 5-2-re megfordította a Borussia Dortmund elleni rangadót, a meccs hőse pedig Vinícius Júnior volt, aki három góllal vette ki a részét a sikerből. A brazil válogatott támadó az egyik legmegosztóbb figura a madridi csapatban, de a Dortmund elleni teljesítményével bebizonyította, hogy megérdemli az Aranylabdát. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a keddi játéknap további érdekességei.

A Real Madrid az előző szezonban megnyerte a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is, a csapat egyik legjobbja pedig az angol válogatott Jude Bellingham volt, aki középpályásként 23 góllal és 13 gólpasszal zárta a szezont. Nem mellesleg Bellingham a németországi Európa-bajnokságon a torna legszebb gólját ollózta a szlovákok elleni nyolcaddöntőben, és kis túlzással egyedül cipelte be az angolokat az Eb-döntőbe. Sokak szerint kétségtelen, hogy Bellinghamnek kellene kapnia az aranylabdát, de mellette még Rodri neve is gyakran felmerül. A spanyol középpályás az előző szezonban bajnok és klubvilágbajnok lett a Manchester Cityvel, a spanyol válogatottal megnyerte az Európa-bajnokságot, mellette pedig a torna legjobb játékosának is megválasztották. Ilyen előzmények után valamelyeset meglepetésként hatott, amikor a spanyol Marca szeptember végén megírta, hogy a Real Madrid játékosa kapja a France Football Aranylabdáját, de nem Bellingham, hanem a brazil válogatott Vinícius Júnior.

Vinícius Júnior, Real Madrid
Vinícius Júnior az első mesterhármasát lőtte a Bajnokok Ligájában
Fotó: AFP/Thomas Coex

Vinícius Júnior lesz az aranylabdás?

A Marca úgy tudja, Vinícius Júnior megnyerte a szavazást, a brazil játékost pedig már értesítette a France Football magazin is, a Nike pedig különleges arany lábbelit készített a tiszteletére. Az mindenképpen üdvözlendő, hogy végre nem Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo lesz az aranylabdás, azonban ha valóban Vinícius Júnior kapja a díjat, az rengeteg vitát fog generálni. 

Semmi kétség, hogy a brazil támadó világklasszis futballista, azonban a pályán mutatott viselkedésével rendre kivívja a szurkolók haragját, sokszor pedig a csapatát is nehéz helyzetbe hozza, mert az állandó szövegelése és dührohamai miatt rendre ott van a piros lap a játékában. 

A Dortmund elleni meccsen azonban ismét a hátára vette a Real Madrid csapatát és megmutatta, hogy hiába igazolták le Kylian Mbappét, ezen a szemétdombon még mindig ő kakas. Szeptemberben még sokan megkérdőjelezték a jogosságát, de ilyen teljesítmény után senkinek nem lehet egy szava sem, ha valóban Vinícius Júnior lesz az aranylabdás. 

„A lényeg, hogy hittünk magunkban. Ez a mi otthonunk, rengeteg a szurkolónk, és ilyen körülmények között bármi megtörténhet!”mondta a Movistarnak a meccs legjobbjának megválasztott Vinícius Júnior, aki pályafutása első mesterhármasát lőtte a Bajnokok Ligájában. 

Vinícius Júnior az Aranylabda legfőbb várományosa?
Fotó: AFP/Thomas Coex

„Nagy volt a csend, amikor a szünetben kétgólos hátrányban mentünk az öltözőbe. De hallgattunk a főnökre, aki hangsúlyozta, hogy ha gólt tudunk szerezni, akkor ismét győzni fogunk. A főnök mindig megtalálja a megfelelő módját annak, hogy egyszerűbbé tegye számunkra a mérkőzéseket. A második félidőben változtattunk a felálláson, de a dinamikán is. 

Ez a mi sorozatunk, és ismét meg akarjuk nyerni. Ancelotti mindig azt mondja nekem, hogy még nagyon sok van bennem. Örökre a Real Madridnál akarok maradni és mindent vissza akarok adni annak a klubnak, amely ilyen sokat adott nekem”

 – folytatta a brazil támadó, aki a nevét skandáló szurkolóknak is köszönetet mondott a meccs után. 

„Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy kitartottak mellettünk. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell. Az a célunk, hogy minden héten úgy játsszunk már a meccs elejétől kezdve, ahogy tettük azt a második félidőben” – tette hozzá Vinícius Júnior, aki végezetül kiemelte, hogy szeretné a szurkolók szeretetét még több góllal meghálálni a jövőben. 

Ancelotti jövőre is Viníciusnak adná az Aranylabdát

„Ez volt a szezon legjobb második félideje. Nagyobb nyomást helyeztünk a Dortmundra, mert az első félidőben nagyon bátortalanok voltunk, túlságosan kevés intenzitással kezdtünk. Nagyon félénkek voltunk, de a második félidőben több energiát tettünk bele, és többet kockáztathatunk, mint az első félidőben. Mélyen védekeztünk, nem támadtunk le eléggé. Tudtam, hogy ennél sokkal energikusabb csapat vagyunk” – kezdte a meccs utáni értékelését Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője, aki hangsúlyozta, hogy nem az a lényeg, hogy milyen rendszerben játszik a csapata, csakis a hozzáállás számít. 

Real Madrid C.F. v Borussia Dortmund - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD3
Vinícius Júnior és Carlo Ancelotti öröme
Fotó: NurPhoto via AFP/Jose Breton

„A legfontosabb, hogy jól kezdjünk, koncentráltan és intenzíven. Ne várjuk meg, amíg kétgólos hátrányba kerülünk. Ezen kell javítanunk, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezt meg is fogjuk tenni” – folytatta az olasz szakember, akit természetesen Vinícius Júnior Aranylabda-esélyeiről is kérdeztek. 

Szerintem nem azért fogja megnyerni, amit ma este tett, hanem azért, amit tavaly tett. Az a három gól, amit ma szerzett, segíteni fog neki megnyerni a következő Aranylabdát”

 – tette hozzá Ancelotti.

Tovább szenved a PSG

A játéknap egyik meglepetését a VfB Stuttgart szolgáltatta, amely El Bilal Toure 92. percben szerzett góljával nyert a Juventus otthonában, azonban a legnagyobb meglepetés, hogy a francia bajnok Paris Saint-Germain nem tudta legyőzni a holland PSV Eindhovent a Parc des Princes Stadionban. A francia csapatnak 26 kapura lövése volt és 2.43-as xG-t (várható gólok száma) termelt a holland gárda ellen, de a befejezésekkel ezúttal is gondja akadt, csakúgy mint a Girona ellen az első fordulóban. Azt a meccset Luis Enrique csapata végül megnyerte egy elképesztő öngólnak köszönhetően, most azonban nem volt ekkora szerencséje a PSG-nek, amely három meccs alatt csak négy pontot gyűjtött a BL-ben. 

Végig mi domináltunk. Rengeteg lehetőséget kialakítottunk, de a labda egyszerűen nem akart bemenni. Csalódottak vagyunk, mert úgy gondolom, megérdemeltük volna a három pontot” 

mondta a meccs után a PSG egyenlítőgólját szerző Achraf Hakimi. 

Hakimi és a PSG is rengeteget próbálkozott a PSV ellen
Fotó: AFP/Franck Fife

„Az apró részletek számítanak. A PSV-nek sikerült kihasználnia a hibáinkat. Nehéz, amikor futni kell az eredmény után és hátrányból kell visszajönni. A csapat megmutatta, hogy jó dolgokra képes. Ma nem sikerült megszereznünk a győzelmet, de továbbra is keményen fogunk dolgozni” – tette hozzá a marokkói hátvéd, aki boldog, hogy gólt szerzett, de a pontvesztés miatt nem tud neki felhőtlenül örülni. 

Emery-varázs Birminghamben 

Ha európai kupasorozatokról van szó, akkor Unai Emery a világ egyik legsikeresebb edzője. Az 52 éves baszk szakember a Sevilla csapatával háromszor nyerte meg az Európa-ligát, míg a Villarreal edzőjeként egyszer hódította el a második számú európai kupatrófeát. Emeryt 2022 októberében nevezték ki Steven Gerrard helyére az Aston Villa edzőjének. A birminghami csapat akkor a 14. helyen állt a Premier League-ben, és csak három pont választotta el a kiesőzónától. Emery két év alatt csodát tett a Villával, első szezonjában ugyanis a hetedik helyre kormányozta be a birminghami csapatot, az előző szezonban pedig a negyedik helyet szerezte meg, ezzel az 1982-es BEK-győztes Aston Villa 42 év után visszatért a legrangosabb európai kupasorozatba. 

Unai Emery csodát tett az Aston Villával
Fotó: AFP/Darren Staples

Emery csapata kedden az olasz Bologna együttesét győzte le hazai pályán 2-0-ra, ezzel az Aston Villa a BL történetének hatodik csapata lett, amely első három mérkőzését megnyerte a sorozatban.

„Komolyan játszunk, koncentráltan, felelősségteljesen, a csapat folyamatosan fejlődik és érik. Európában mindig nehéz egy hazai meccsen. Meg kellett próbálnunk kilencven percen keresztül következetesnek lenni a játéktervünkben, és azt hiszem, ez ma sikerült” – mondta Unai Emery, akinek a csapata három meccs után három győzelemmel, 6-0-s gólkülönbséggel az élen áll a Bajnokok Ligája alapszakaszában. 

Fizikailag erősek és kiváló minőséget képviselnek. Ha ilyen csapatokkal akarsz versenyezni, akkor ezeket a tulajdonságokat neked is fejlesztened kell. Ha emelt fővel jövünk ki ezekből a meccsekből, akkor intenzitás szempontjából fejlődni fogunk, de Olaszországban még sok tennivalónk van”

 – mondta a találkozó után Vincenzo Italiano, a Bologna mestere. 

Történelmet írt a katalán csapat

A Girona keretében először kapott helyet ebben a szezonban Yaakobishvili Antal. Pályára nem lépett a magyar utánpótlás válogatott játékos, a kispadról nézte végig a klub történetének első győzelmét a Bajnokok Ligájában, amelyet hazai pályán a Slovan Bratislava felett aratott az együttes.

A Girona történelmet írt, először nyert meccset a BL-ben
Fotó: AFP/Lluis Gene

„Történelmi nap ez. Boldognak és büszkének kell lennünk ezekre a játékosokra. Sokuk teljesítménye hihetetlen, lenyűgöző volt. A mai nap egyike azoknak a napoknak, amelyekre emlékezni fogunk. Stuani meccs előtti beszéde tükrözte azt, amit az ilyen típusú meccseken érzünk: 

„Értetek játszom, a családotokért játszom.”

 Ma úgy éreztük, hogy sok emberért játszottunk, akik tudják, mennyit szenvedtünk, hogy megélhessük ezt a pillanatot” – mondta Miguel Ángel Sánchez Muñoz, a Girona edzője. 

Hosszabbítás:

Végezetül lássuk a keddi találkozók legérdekesebb statisztikáit:

  • A Dortmund támadója, a 20 éves és 75 napos Jamie Gittens a legfiatalabb angol játékos lett, aki gólt lőtt a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában.
  • Nem mellesleg Gittens a második legfiatalabb Bundesliga-játékos lett, aki gólt szerzett a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában. A rekordot Leroy Sané tartja, aki 2015-ben 19 évesen és 58 naposan talált be a Real ellen még a Schalke játékosaként. 
  • Vinícius Junior mesterhármasa a 15. Real Madrid-tripla volt a Bajnokok Ligája történetében, ezzel a Király Gárda az élre ugrott ebben a versenyben is. Korábban a Barcelona ott volt holtversenyben az élen, ugyanis a katalán csapat játékosai eddig 14-szer értek el mesterhármast a BL-ben. 
  • Luis Enrique a Bajnokok Ligája-mérkőzések 40%-át nyerte meg a Paris Saint-Germain kispadján (6 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség), ami a legalacsonyabb arány a párizsi klub edzői között a 2011-es katari hatalomátvétel óta. 
  • 16 évesen és 226 naposan Francesco Camarda lett az AC Milan történetének legfiatalabb debütáló játékosa a Bajnokok Ligájában, valamint a legfiatalabb olasz játékos, aki pályára lépett a sorozatban, ezzel megdöntötte Moise Kean korábbi rekordját, aki 16 évesen és 268 naposan mutatkozott be a BL-ben. 
Emerson Royal és Tijani Reijnders ünnepli a Milan győzelmét
Fotó: AFP/Gabriel Bouys
  • Tijjani Reijnders a harmadik holland lett, aki legalább két gólt szerzett egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen az AC Milan színeiben. Korábban ezt csak Marco van Bastennek (1992) és Clarence Seedorfnak (2007) sikerült. 
  • A Real Madrid a Bajnokok Ligája történetében másodszor nyert hazai mérkőzést kétgólos hátrányból. A Királyi Gárda legutóbb az AS Roma elleni fordított kétgólos hátrányból még 2004-ben. 

Bajnokok Ligája, alapszakasz, 3. forduló:
Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 5-2 (0-2)
gólszerzők: Rüdiger (60.), Vinícius (63., 86., 93.), Lucas Vázquez (83.) illetve Malen (30.), Gittens (34.)

Paris Saint-Germain (francia)-PSV Eindhoven (holland) 1-1 (0-1)
gólszerzők: Hakimi (55.), illetve Lang (34.)

Juventus (olasz)-VfB Stuttgart (német) 0-1 (0-0)
gólszerző: El Bilal Toure (92.)
piros lap: Danilo (84., Juventus)

Arsenal (angol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)
gólszerző: Riznyk (29., öngól)

Aston Villa (angol)-Bologna (olasz) 2-0 (0-0)
gólszerzők: McGinn (55.), Durán (64.)

Girona (spanyol)-Slovan Bratislava (szlovák) 2-0 (1-0)
gólszerzők: Gutierrez (42.), Juanpe (73.)

Sturm Graz (osztrák)-Sporting Lisboa (portugál) 0-2 (0-1)
gólszerzők: Nuno Santos (23.), Gyökeres (53.)

AC Milan (olasz)-Club Brugge (belga) 3-1 (1-0)
gólszerzők: Pulisic (34.), Reijnders (61., 71.), illetve Sabbe (51.)
piros lap: Onyedika (40., Club Brugge)

AS Monaco (francia)-Crvena zvezda (szerb) 5-1 (2-1)
gólszerzők: Minamino (20., 70.), Embolo (45+4.), Singo (54.), Akliouche (97.), illetve Ndiaye (27., 11-esből)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!