Vágólapra másolva!
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában szombaton bekapcsolódtak a küzdelembe az első osztályú csapatok is. Az NB I címvédője az első félidőben megszenvedett a hazaiakkal a felázott pályán, a második félidőben azonban a csereként beállt új szerzemény, a brazil Matheus Saldanha két góljának és egy gólpasszának köszönhetően végül nagyon simán nyert 3-0-ra és jutott be a legjobb 32 közé.

Az NB I-es csapatok közül talán a bajnoki címvédő Ferencvárosra várt az egyik legnehezebb feladat, hiszen a 2020-21-es szezonban még az élvonalban játszó, 2023-ban pedig kupadöntőt játszó Budafok volt a zöld-fehérek ellenfele. A két csapat eddig 10-szer találkozott egymással az NB I-ben, az NB II-ben és a Magyar Kupában, ezek közül pedig egyetlen döntetlen mellett 9 meccset megnyert a Fradi, volt olyan kupakiírás, amikor a negyeddöntőben 8-0-ra és 4-2-re nyert az FTC. Mindemellett az is Ferencváros mellett szólt, hogy az idei kiírásban egyetlen magasabb osztályú csapat sem esett ki alacsonyabb osztályú rivális ellen.

Barátságtalan idő, harcos Budafok

Pascal Jansen, a Fradi edzője ugyan több alapjátékosát is pihentette, de így is olyan kezdőt tudott pályára küldeni a holland edző, amelyikkel bármelyik NB I-es bajnokira nyugodt szívvel állhatna ki.

Természetesen a kezdő sípszótól a Ferencváros játszott mezőnyfölényben, de a hazai pályán játszó Budafok egyáltalán nem kívánta könnyen megadni magát, fegyelmezetten védekeztek és szórványosan kontrákkal is próbálkoztak. A Promontor utcai pálya a rengeteg eső miatt egyáltalán nem kedvezett a Fradi gyorsabb játékának.

A vendégek a 17. percben szerezhettek volna vezetést, de Kehinde 10 méterről leadott lövését bravúrosan blokkolta Kálnoki-Kis Dávid. A nigériai csatár két perccel később újra gólt szerezhetett volna, de akkor meg Oláh Bálint vetődött bele a lövésébe.

Fradi helyzetek, budafoki kapufa

A 28. percben viszont már a Budafok járt közel a gólszerzéshez: egy remek kiugratással Vasvári Zoltán lépett ki, estében ellőtte a labdát, és csak a jobb kapufa mentette meg zöld-fehéreket a góltól. 

A 32. percben Cristian Ramírez 23 méterről leadott lövését ütötte ki a hazai kapus, Horváth András, az ismétlés pedig mellé szállt. A 39. percben Kun Bertalan rúgta fel a kaputól mintegy 25 méterre Pappoét, Kady szabadrúgását ismét csak Horváth védte, ahogy a 45. percben is biztos kézzel fogta a brazil támadó 18 méteres bombáját.

Második félidő

Fradi-nyomással folytatódott a mérkőzés, bár az 52. percben először a meccs folyamán a hazaiak is eljutottak szögletig. Egy óra elteltével cserélt a Ferenváros, Rommens, Saldanha és Adama Traoré érkezett a pályára Pappoe, Pesics és Zachariassen helyett. A brazil csatár pedig első labdaérintéséből rögtön gólt is szerzett.

A 63. percben viszont már Dibusz bravúrja kellett Vasvári lövésénél, hogy ne legyen 1-1 az állás. Nem lett, lett viszont 0-2, ugyanis Saldanha a tizenhatosra betörve az alapvonal közeléből egy gyönyörű rabonával kapura küldte a labdát, Horváth még kiütötte, de pont Abu Fani elé, aki 10 méterről a kapuba bombázott (0-2).

Matheus Saldanha pedig ha már beállt nem lopta a napot: a 72. percben Traoré nagyszerű beadását lőtte higgadtan a hazai kapuba (0-3).

A 87. percben meg lehetett volna a szépítés a Budafok számára, de Kálnoki-Kis estében nem tudta a kapuba kotorni a labdát közvetlen közelről.

A Kecskemét simán nyert 4-0-ra a másodosztályú Kozármisleny otthonában, míg a Puskás Akadémia ennél is nagyobb különbséggel, 7-0-ra nyert az NB III Észak-nyugati csoportjában szereplő Haladás VSE otthonában.

Eredmények, Magyar Kupa, 3. forduló:
Budafoki MTE (NB II) - Ferencváros 0-3 (0-0)
gól: Saldanha 62., 71., Abu Fani 65.
Kozármisleny (NB II) - Kecskeméti TE 0-4 (0-3)
gól: Lukács D. 22., 29., Vágó L. 32., Katona B. 56.
Haladás VSE - Puskás Akadémia 0-7 (0-2)
gól: Golla 4., Puljic 12., Pisek 50., Kerezsi 63., Nissilä  70., 83., Mondovics K. 73.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!