Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok magyar úszó a héten 200 méter pillangón bronzérmet nyert az úszó Mare Nostrum-sorozat második állomásán. A kiváló szereplés mellett pedig egy kis kikapcsolódásra is jutott ideje, Monacóban egy krokodil hátán ült meg.
Nem kell megijedni, nem volt veszélyben a magyar úszó, mindössze egy kis mókázásról volt szó. Jakabos egy játszótéri krokodilon hintázott, amelyről felvétel is készült.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.